Az olvasottság kulturáltabb emberré tesz?
Én felnőtteket tanítok, úgyhogy nem nevelek.
Engedtessék meg, hogy örömömet leljem abban, amikor fél év után felfedezem, hogy a megnövekedett információmennyiség birtokában érdeklődőbbé válnak a tanítványok, akik addig nagyon zártak és motiválatlanok voltak.
A kérdésem valójában arra irányult, hogy ez a kinyílás, változás vajon általánosan pozitívumként elfogadott, vagy csak az én szememben, mert hozzám hasonlóak lesznek.
Alapvetően igen, van korreláció az olvasottság és a kulturáltság között. A börtöntöltelékek ritkán művelt, széles látókörű emberek, a társadalom felsőbb rétegeiben pedig sokkal gyakoribb hobbi az olvasás. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi pozitív hatása van a helyesírás feljavulásától a kreativitás és koncentráció fejlesztéséig.
A kötelező olvasmányok rendszerére ráférne egy frissítés / aktualizálás, de önmagában a rendszer nem rossz. Aki alapból szeret olvasni, az nem emiatt fogja abbahagyni. A család szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, ha a szülő már a gyerek kiskorától mesél neki, illetve példát mutat, akkor jó eséllyel a gyerek is megszereti az olvasást. Nekem a szüleim mindig is szerettek olvasni, és láss csodát: én és a testvéreim is rengeteget olvastunk (én még most 30 évesen is, amennyire az időm engedi). Persze, volt 1-2 kötelező olvasmány, amit rühelltem (Az arany virágcserép :D ), de ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is lelkesen olvassak abban a témában, ami érdekel.
Érdeklődve olvastam a válaszokat.
Nos a Tüskevár, és általában a hosszú leírásokkal teleírt regények valóban nehezebben emészthetőek, de itt jön be az, amit 11-es válaszoló nagyon szépen fogalmazott meg: ha az ember megszokja a szellemi erőfeszítést, akkor az ugyanúgy csak javára válik, mintha rendszeres testedzéssel a testi erőfeszítést szokná meg.
Én pl. a Tüskevár után a "Téli Berek"-et is végigolvastam. Pedig az nem volt kötelező, csak egyszerűen érdekelt, hogy Tutajos és Bütyök mit csinál télen ugyanott. Arról nem is beszélve, hogy nagyon érdekeltek azok a szakaszok is, amelyek még a városban játszódtak: kíváncsi voltam, pár évvel-évtizeddel az én gyerekkorom előtt hogyan éltek nagyvárosban az átlagemberek.
A 6-os által írtakra:
Nem értem, a Candide-ot miért szidják sokan (szidták az én gimnazista koromban is). Nekem rendkívül szórakoztató volt a sok abszurdabbnál abszurdabb helyzet, amibe keveredtek a szereplők (pl. az asszony, akinek fél fenekét levágták). Az egészen olyan jól szórakoztam, mint később a Monthy Python-filmeken. :-) De a szintén sokak által szidott Hoffmann: Az arany virágcserép c. regényt is kár lett volna kihagyni az életemből. Egy romantikus kis mese felnőtteknek - én így fogtam fel.
A Vörös és feketével egy bajom volt, hogy nagyon hosszú volt. Maga a történet ettől még szép és érdekes.
A Kincskereső kisködmön pedig nagyon jól eltalált kötelező olvasmány: rövid kis mesék egy gyerek életéből - gyerekeknek. Tökéletes indítás a kötelező olvasmányokhoz.
Azzal egyetértek, hogy a kötelező dolgokat általában nem szeretjük: ha kötelező filmnézés lenne, azzal lennének a diákok ugyanígy. Arany János még idős fejjel megérte, hogy kötelező tananyag lett a Toldiból. Mikor ezt megtudta így sóhajtott fel: "Ajjaj, magyar ember többé nem fogja örömmel olvasni!" Nyilván volt ebben egy adag önirónia is, de azt hiszem értjük, mire gondolt a költő.
Nekem rengeteg tartalmas örömöt és szórakozást adtak a regények. És formálják az ember személyiségét, tágítják világlátását. Ugyanakkor vannak olyan regények, amelyek abban az életkorban kicsi talán nehezek, hosszúak. Fekete István hosszú természeti leírásait is szokni kell. Nem ördögtől való ötlet megnézni helyette (mellette?) a regényből készült kiváló, vagy 50 évvel ezelőtti filmet. De ugyanezt mondhatom Jókai regényeire is. Ott tényleg jó szívvel ajánlanám a gyerekemnek, hogy a túl hosszú érzelmi leírásokat (ömlengéseket) egyszerűen ugorja át. Ilyenek pl. szép számmal akadnak A kőszívű ember fiaiban. És ezekből a regényekből is remek kosztümös filmek készültek színészóriásokkal, azt is érdemes megnézni.
#13 6-os vagyok. Engem speciel optimistaként is félre téve a történet keletkezésének a körülményeit, irritált, hogy amikor már azt hittük, hogy egy szereplőnek végleg lőttek, két fejezettel arrébb előkerült, és elmesélte, hogy felkötötték, felnégyelték, lemészárolták, de hála az égnek, köszöni szépen jól van.
Kivéve azt az egy szerencsétlent, aki beleesett a vízbe, és feltehetően (mivel a történet végén, amikor rajta kívül mindenki együtt van, és örül, hogy minden szuper) meg is halt.
Fogalmam sincs, miért kellett a Kincskereső kisködmönös hsz.-emet törölni, mikor maximálisan az igazat írtam le. Nem ismerek gyereket, akinek ne okozott volna törést, és igenis szadizmus 9 évesre ilyen borzasztóan nyomasztó, depresszív rettenetet erőltetni. A Kincskereső piszkosul nem jó kezdet, sőt, ellenségemnek sem ajánlanám.
A Candide-ot olvastam, az valóban inkább csak abszurd, nekem is az a fél s.gg levágás maradt meg leginkább, mikor mesélte az öregasszony. Tiniként letudtam annyival, hogy valami elborult drogos regény... A Kincskereső viszont a gyerekhalál részletes bemutatásával, majd úgy, hogy közben még a főhős is majdnem meghal (tusakodik az ő madara a halál madarával az ágyánál), a nyomasztóbbnál nyomasztóbb kis sztorijaival egy 9 évesnek trauma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!