Ki a leghíresebb magyar?
Valóban, a golyóstollat nagyon sokan használják a világ minden táján, de az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy ki a feltalálója, és hogy az történetesen magyar ember volt (és itt sajnos a magyar emberekre is vonatkozik). De nem kell meglepődni, hiszen ez a legtöbb használati eszközünkkel így van: használjuk őket, oszt annyi.
A Kodály-módszert is számos helyen alkalmazzák, de a diákoknak vagy elfelejtik elmondani, hogy ők biza mit is tanulnak, vagy pedig elmondják, de egyik fülükön be,a másikon pedig ki. Így legfeljebb néhány zenekedvelő, meg zenetanár van(lehet) tisztában a módszer eredetével. És így van ez Bartók bácsi esetében is, mivel a mai zene kedvelői aligha hallottak egyet s mást az öregről.
Visszatérve a kérdésre:
-Úgy 100 évvel ezelőtt Kossuth lehetett a legismertebb magyar, aki ugye számüzetésében elég sok helyen megfordult Törökországtól New Yorkig, nyomot hagyva maga után(a törököknél még most is nagyon sokan hallottak róla)
-Az idősebb generáció körében, nomeg a sport-, focirajongók között (és ugye abból nem kevés van-úgy pár tíz,százmillió)kétségkívül Puskás Ferenc a legismertebb magyar, akiről hallottak és tudják is róla, hogy magyar
-Na, és most ugrik a majom a vízbe. A mai magyarok(?) közül a legismertebb szerintem (sajna) Gyurcsány Ferike. Én itt nem akarok politizálni, Isten ments, de bő két évvel ezelőtt kétség kívül ő volt, amikor a megmozdulások történtek amiatt a bizonyos beszéd miatt, és szinte mindenünnen jöttek a riporterek tudósítani, megemlítve persze a kiváltó okot is, és persze a minisztárelnök gyönyörű szókincsét is (We screwed up, not a little, a lot...)
Szerintem ezt nem lehet megítélni ilyen könnyen. Hányszor fordul elő, hogy mondják: "világhírű" - csak én nem hallottam róla soha... Pedig magyar vagyok.
De én is a sportolókra szavaznék elsősorban, hiszen az Olimpiát, meg egyéb nagyméretű sportrendezvényeket mindenki figyelemmel követi, még az is, akit alapjában nem érdekel a sport.
Pl Egerszegi Krisztina, vagy Szeles Mónika, vagy Csollány Szilveszter is ismert lehet több országban.
Tudom, nem a leghíresebb magyart mondtam most, de fontosnak tartottam megjegyezni.
Teller Ede, Kodály Zoltán, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor... Én ezekre a nevekre tippelnék. Na meg Bartók Béla, aki ugye New Yorkban halt meg.
Egyébiránt Közel-Keleten van iskola, ami Petőfiről kapta a nevét.
Szerintem Columbo a leghíresebb, vagyis Peter Falk.
O is magyar, csak sajnos kevesen tudják!
Drew Barrymore is félig magyar, és Uri Geller is...
Puskás Öcsi röhely. :S Nagy magyar volt és mégis itt hagyta az országot. Én nagyon szeretem a hazámat és semmiképp sem hagynám itt. Pl. Latinovits is itt hagyhatta volna Mo.-ot, de nem hagyta el, hanem itt élte meg a magyarságát. Ahogyan sokan mások. Pedig, ha eljutott volna Hollywood-ba, akkor biztosan világhírű színész lett volna. De ő is úgy volt vele, mint József Attila. JóZSEF Attila Elégia ' Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám. "
Atilla a hun!
Nem volt a mai értelemben vett "magyar", de rokon nép szülötte volt, nagyon is közeli rokon népé...Nem volt jobban idegen mint Árpád, vagy István
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!