Mi történik itt? Van benne logika?

Az édesapám 18 (!) évig várt vonalas telefonra, de nem jutott hozzá haláláig (1978), bár munkahelyi, indokolt ajánlása volt.

Házunk ugyan volt, de a nagyobbik felébe betelepítettek egy öttagú családot (2 szoba) 1945-ben, nekünk maradt 1 szoba, szintén ötünknek. Apám, mint tulajdonos fizethette a javításokat, a bérlőink meg 40 Ft-ért laktak kerthasználattal (1 kg hús ára!), 1983-ban bekövetkezett halálukig.

Kérd meg a szüleidet, meséljenek a társbérletekről (3-4 család egy lakásban, közös konyha, talán fürdő sincs, közös WC a kert végében.

Ma, amikor minden gyereknek külön szoba "jár" és legalább évente egy külföldi nyaralás (nekünk ez sem adatott meg), érdemes lenne utánanézni a dolgoknak. Nagyon jó, hogy már más idők járnak, de tudnunk kell az igazságot is...

A történelmet kellene tanulmányoznod alaposabban, értőbben.

Hogy egy országban mi történik, az a te vizsgálati szempontod szerint két alapvető dologtól függ. Egyik, hogy a fejlődés milyen szintjén áll az ország, másik, hogy milyen szemléletű az irányadó politika.

A fejlődés az egyszerűbb. Az első TV adás nálunk 1954 karácsonya előtt volt. Utána még sok évig csak esténként volt pár óra hosszat egyetlen adóról. Mobil nem létezett, de vonalas sem nagyon. Továbbá sok más se. Ami nem létezik, az nem lehet luxus, se más, az nincs. Most van és sok van belőlük, tehát olcsók. Autó az ötvenes években pár tízezer volt az egész országban. A hetvenes években sem volt milliós a számuk. Ebben közrejátszott a politika is, keveset hoztak ide, mert drága volt a nyugati, és kevés volt a keleti.

A politika bonyolultabb. Akkor (1980-as évekig) a lakás alap volt. Ám 1945-ben az akkori háborús politika miatt az ország nagy része romokban volt. Sokan meghaltak. Ekkor egyetlen szempont volt (főleg a nagyvárosokban), mindenki lakjon valahol. Ezért lettek elképesztő társbérletek. A lakáshelyzet fokozatosan javult, de csak nagy házgyári lakásépítések után lett annyi, hogy már normálisan lehessen lakni. Ezért az akkori lakáspolitika erősen lenyomta az árakat, más - luxusnak tekintett -termékek árához képest. Ezt úgy lehet vizsgálni, hogy mondjuk összeveted, ma hány mázsa lisztet kapsz egy átlag lakásért, és akkor mennyit. Vagy ma hány magnót, meg akkor mennyit. Akkor egy lakásért ezekből sokkal több kellett, ezt jelenti, hogy nyomott az ára. Azt azonban senki se mondja, hogy akkor mindenkinél rendben volt a lakás. Azt lehet mondni, akkor háromszor annyi ember élt normális lakásban, mint ma. Akkor feleennyi luxus se volt, viszont enni lényegében mindenki tudott. Ma meg nem.

Ma más a politika, úgy mondják, liberalizált (akkor is, ha egyébként illiberálisnak hívják). Ugyanis ez azt jelenti, ma az állam semmibe se avatkozik bele, ami magántulajdon. Ha harácsolni tudsz, hát tedd. Ha éhen akarsz halni, hát tedd. Ezek a magánélet dolgai, mondja az állam. Ma annak nincs háza, akinek nincs munkája. Annak nincs munkája, aki nem ért bonyolult dolgokhoz. Az árokásáshoz, de még a falvakoláshoz is - úgy tartják - nem kell tudás, nem is fizetik meg. Viszont hogy mindenkinek legyen például mobilja, sok olyan tudás kell, amely ezt képes előállítani. Aki ezt tudja, van lakása, elhiheted. Azoknak nincs, azok éheznek, akik nagyon sok mindent nem tanultak meg, így a mai bonyolult helyzetben nem ismerik ki magukat. A liberális állam erre ma azt mondja, magánügy.

A szemlélet eltérése a politikai szemlélet különbségéből adódik. Szélsőséges esetekben, ha a politika azt mondja ölj, sokan fognak ölni, és mindenki az életéért retteg. Ha a politika azt mondja légy tisztességes, a többség az lesz, és a kisebbséget is erre kényszeríti. És akkor lehet jólléti állam is.

A luxus változása természetes, mindig így volt az egész világban. De hogy mi számít luxusnak a sok lehetőségen belül, az a politika eredménye.