Szoktatok érezni ilyet új élethelyzeteknél? Féltek a változástól vagy elébe mentek? Hülyeség ez a "félelmem"?

Mindenki így van ezzel:)

Képzeld el, amikor középiskolába mentem, és teljesen egyedül bekerültem egy új osztályba, senkit nem ismertem előtte. Abszolút új élettérbe léptem.

Bennem is volt félelem, de hidd el, ők is ugyanezt érzik. Erőt vettem magamon és kezdeményeztem. Igen, nem volt könnyű, de hiába féltem, csak azért is odamentem valakihez bemutatkozni és beszélgetni. és nem harapott meg, sőt olyan jó osztályom lett, hogy már hiányoznak, ugyanis most érettségiztem.

Szeptembertől új suliba megyek, tehát megint váltás jön. Most is félek egy kicsit, de már közel sem annyira, mert rájöttem, hogy nincs miért :)Az első hét kicsit rázósabb, félszeg, de utána úgyis egyberázkódik a közösség, és eszedbe sem jut, milyen volt az elején.

Na meg az idő is segít. Például nemrégiben 2 hétig diákmnunkát végeztem, és mire jöttem rá? Hogy már nem tartok annyira az idegenektől:) Négyen voltunk lányok, várnunk kellett a folyosón, én meg kiálltam a sorból, szembefordultam velük és így szóltam:

"Sziasztok! XY vagyok, gondoltam bemutatkozom, mivel mostantól úgyis együtt fogunk dolgozni, megkérdezhetem a neveteket?"

Másnap délután már oltári jó barátok voltunk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot :)Szóval, a szíve mélyén mindenki várja, hogy a másik kezdeményezzen, és nemhogy hülyének fognak nézni, hanem még hálásak is neked, amiért nem kell tovább némán bámulni egymást:)

És a régi barátokkal is lehet tartani a kapcsolatot, most fog kiderülni ki volt igai, és ki csak haver. erre van az MSN, iwiw, satöbbi. persze nem olyan, mint élőben, meg sem közelíti, de jobb, mint a semmi. Csak tegyél is a barátokért, írj neki, és ha jössz haza, találkozz velük:)

Nem is kell semmi érdekeset mondani egymásnak, a hangsúly azon van, hogy egyáltalán foglalkozol velük:)