Melyik egyetemre vesznek fel gyengébb átlaggal is?
A pszichológia központi ponthatáros szak, magyarán előre megállapítanak egy minimum pontszámot az államilag támogatott képzésekre. Idén ez 435 pont, tehát minimum ezt el kell érni ahhoz, hogy esélyed legyen. Önköltséges formában egy picit kevesebb is elég, tavaly pl. már 392 pont lett a ponthatár a Debreceni Egyetemen, de ez is egyetemfüggő....általában egy ELTE, PPKE több jelenktezőt vonz, így ott nagyobb a verseny is (az ELTE-n tavaly szerintem az önköltségesre sem volt könnyebb bejutni), de amúgy szerintem a pszichológia eleve egy elég népszerű a szak, tehát azért vidéki egyetemeken is kell 400 feletti pontszám az önköltségesre is.
A szlavisztika már nem olyan vészes, bár nem tudom, hogy konkrétan melyik nyelv érdekelne. Itt is elmondható, hogy pl. egy ELTE-n magasabb szokott lenni a ponthatár, mint egy vidéki egyetemen. Valamint az állami valamivel magasabb, mint az önköltséges, de azért nem egy pszichológia kategória. Nem tudom, pl. oroszra már 283 ponttal bekerülhettél államilag támogatottra Szegedre, míg az ELTE-n 368 volt, de az sem magas szerintem.
A felvin megtalálod az előző évek ponthatárait és ott meg tudod nézni, hogy tavaly mennyi volt a ponthatár az adott szakokon, egyetemenként és az alapján már tudsz gondolkodni. Nyilván előre senki nem tudja, hogy idén mennyi lesz, ezért érdemes picit felé tervezni, de azért olyan nagyon nagy mértékben nem valószínű, hogy változni fog tavalyhoz képest.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!