Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Az unokatestvérem tanár...

Az unokatestvérem tanár szeretne lenni, de szerintem nincs rá esélye. Anyám szerint én túl ellenségesen látom a dolgot. Szerintetek?

Figyelt kérdés

Van egy unokatestvérem, akivel interneten tartottuk egy ideig a kapcsolatot, de már nem beszélek vele. Egyetemen tanul. Vagy legalábbis egyetemen van.


BTK-s szakon hallgató, de tanári pályára akar menni. (Utánajárás hiányában rosszul adta be a felvételijét, ezért nem jár osztatlan tanárképzésre.) Átjelentkezni nem akar, mert földrajz lett volna a választott szakpárja a jelenlegi mellé, viszont nem szeretné a földrajzos matematikát teljesíteni. (Túl nehéznek találja.)


Érettségin az írásbelik alól felmentették, két szóbeli tétellel sikerült jól érettségiznie történelemből és magyarból. Matematikából szintén nem kellett érettségiznie. A többi tárgya pedig épphogy kettesre sikerült annak ellenére, hogy 1 hónapot tanult rájuk. Idegennyelven nem beszél, nem is akar megtanulni (ami a diplomával eleve összeférhetetlen ugyan), mert szerinte az angol is túl bonyolult, és különben is "hülyeség az egész, minek nekem angol?".


Magyartalanul fogalmaz, a helyesírásáról nem is beszélve. Első félévben egyszer-kétszer ideadta a szemináriumi dolgozatait, hogy nézzem át, de a fogalmazása teljesen értelmetlen volt sokszor. A szövegszerkesztőt másodévesen sem tudja használni, vagy a 1,5-es sorközt beállítani, erre is mást, vagy egy ideig engem kért meg.


És összességében is nagyon agresszív a fellépése az emberekkel szemben, gyűlölködő, az érzelmi intelligencia, empátia ismeretlen fogalmak számára. A kommunikáció is sokszor nehezére esik. Ha valaki bármiben szubjektív véleményt nyilvánít róla, vagy az érdeklődési köréről, személyes sértésnek veszi.


Anyám szerint én túlságosan sötéten látom a jövőképét a srácnak (anyám testvérének a fia). Sokszor emlegeti a mai napig, hogy miért nem beszélgetek vele (hónapokkal ezelőtt megszakítottam vele a kapcsolatot), segíthetnék neki. Anno. nagyon is sokat segítettem neki sok mindenben, de egyszerűen belefáradtam. Ez nem az én dolgom. Azóta ezt anyám szinte elvárásként támasztja elém, amit egyszerűen nem tartok reálisnak, és nem is akarok neki eleget tenni.


Szerintetek én vagyok a rossz, hogy - ha csúnyán hangzik is - de nem látom értelmét az egésznek? Ti el tudtok képzelni egy ilyen embert a jövőben tanári pályán?


A válaszokat, véleményeket előre is köszönöm.



2016. dec. 16. 12:47
 1/6 anonim ***** válasza:
93%

Nyilván soha nem lesz belőle diplomás ember.Aki még az érettségit sem tudja rendesen letenni és ahhoz is hülye,hogy arra a szakra jelentkezzen ahova szeretne menni,az kb soha nem lesz diplomás hidd el nekem.

A másik dolog meg a nyelvvizsga.Ha tetszik,ha nem,enélkül nem adnak diplomát.

Ésszerűbb lenne valamilyen szakmát kitanulnia,ami érdekli.Én inkább ebben támogatnám,bíztatnám,hogy keressen valamit ami még érdekli.Ha a földrajzból jó,akkor valamit ami ezzel kapcsolatos? Passz,utána kell nézni.

De az egyetemet ilyen képességekkel kár erőltetni szerintem.

Mindenesetre ha annyira nem vagytok jóban,akkor ne szólj bele mit csinál.De igazad van amúgy

2016. dec. 16. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Szakmája van, de az nem érdekli. Sőt, sokszor a főszakja sem érdekli eléggé, fárasztja. A kötelező irodalmat sem érti, amit olvas sokszor.
2016. dec. 16. 12:55
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd rájuk, mindenkinek joga van úgy elb.ni az életét, ahogy akarja.

Aztán a végén még lehet, hogy tanár lesz belőle, sose lehet tudni. Bár hogy jó tanár lesz, azt nem állítanám!


Nem ő lesz az első meg nem az utolsó, aki tanárképzőre megy azért, mert máshová nem volt elég pontja, és a továbbtanulás után meg lótifuti valami irodában 80 ezerért. Mondjuk nyelvtudás nélkül erre sincs esélye.

Majd az anyád, meg az ő anyja is másképp látja a helyzetet, mikor öt éve élősködik otthon, mert "akármilyen munkát nem vállal el diplomával", miközben az önkormányzathoz nem tud bekerülni irattárosnak közmunkásként.

2016. dec. 16. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Na, ez olyan mint a testvérem. Mindig kitalált valamilyen szakot, hogy ne kelljen dolgoznia. De végig nem csinálta egyiket sem.
2016. dec. 16. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Utolsó válaszoló: erre nem is gondoltam.


Dolgozott rövidebb ideig, az első elrontott felvételi után, de próbaidő alatt, kb. 3 hét múlva elküldték onnan.


Én eleve nem értem, hogy lehet ilyen kilátástalanul, motiválatlanul és érdektelenül élni, beszűkült világnézettel.

2016. dec. 16. 13:14
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem is értem amúgy,hogy felmentett érettségivel és kettesekkel mit keres egyáltalán a felsőoktatásban?

Ez a rendszer szégyene,hogy ilyenek is be tudnak kerülni.

De igazából lényegtelen,kétlem,hogy elvégezné.

2016. dec. 16. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!