Van még egy ilyen gimnázium, ahol ilyen gyenge lenne a fegyelmezés?
Már több éve járok ebbe a gimnáziumba (neve itt nem fontos). Már az első évben lebukott hozzánk egy nagyképű arogáns gyerek, akik az képzeli, hogy körülötte forog a világ. Oké, azt még elviseltük, hozzátenném, hogy eljutott a fegyelmi tárgyalásig, csak ott a Kedves igazgatónő megadta neki a 2. esélyt is a rend bomlasztására az osztályban. A mostani tanévben már hárman buktak le. Olyanok, akik ugyancsak eljutottak a fegyelmi tárgyalásig és ott nekik is megadták azt a bizonyos 2. esélyt. Például az egyik srác tavaly bedrogozott, a mentő vitte el az iskolából + vannak neki még alkoholproblémái is az iskola falain belül. Év eleje óta már kettő jó tanuló elment az osztályból, mert nem bírták, hogy ez a 4 személy (a bukottak) mit művelnek minden nap, hogy szinte minden tanórát tönkretesznek. Most már ott tart a dolog, hogy kb. újabb négy személy (köztük én is)bejelentette, hogy elkezdett másik iskolát keresni, mert nem bírják elviselni, ami itt minden álló nap megy. Ha mi is elmegyünk, akkor már valóban a nagyon rossz tanulmányi eredményű diákok maradnak ebben az osztályban.
Nem értem miért nem lehetne ezeket csak úgy elbocsátani az iskolából?! Nincs rá valami ötletetek, hogy mit tehetnénk ez ügyben?
nálunk nem ilyen problémákkal de3 itt is gond van...:
tavaly indult ez a suli, de csak idén kezdtem ide járni, a barátim mondták h előző évben is gondok voltak bizonyos személyekkel
idén ezt megtapasztaltam: az igazgatóval úgy beszélnek egy csomóan mintha a seggükből rángatták volna ki..az ofő nem tud fegyelmezni, és egyszerűen nem tudunk mi akik tudnánk tanulni..
egy -két pi..ásabb csaj pl folyton pofázik és az egész osztállyal dogát iratnak miattuk "fegyelmezés" gyanánt, és azért köszi de a dogák miatt lassan rosszabb lesz az átlagom mint kéne..meg volt egy srác (aki már azóta sulit váltott) aki folyton csesztetett mindenkit akit nem bírt, én meg pl pont olyan csaj vagyok hogy ha lökdösött visszalöktem, ha taperolt megpofoztam meg egyik alkalommal mentem fel a lépcsőn elkezdett tapizni én meg reflexből tarkón vágtam hirtelen még szóhoz sem jutott az osztály meg persze szakadt ezen... csak a baj hogy az ilyeneknek állítólag joguk van a tanuláshoz szóval még óráról sem küldik ki őket...
Hát igen, ahogy mondod Kedves első válaszoló: nekik joguk van a tanuláshoz.
Csak a vezetőség nálunk pl. épp nem veszi észre, hogy csak rontja az osztályátlagot és az iskola 'hírnevét' az a bizonyos 4 személy.
Amikor idén év elején elment az a két jó tanuló nagyon elszomorodtam, mert nagyrészt velük szoktam lenni, most már nagyon úgy néz ki, hogy megint elmegy egy hozzám közelebb álló személy az osztályból. Így tényleg csak olyanok maradnak, akikkel nem szoktam annyit lenni. Néha elgondolkoztam már azon is milyen furcsa lenne nekem egy normális osztályba bekerülni, hogy meg-e tudnám szokni ott...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!