Tényleg jobban megéri szakmát tanulni, mint egyetemre járni?
NEM.
Egy jó diploma többet ér, szakmát tanulni csak annak éri meg, akinek van elég pénze eleve egy céget nyitni megfelelö helyen. Akik nála dolgoznak, azok nem keresnek jól, illetve akik fizikai munkát végeznek, 40 fölött már roncsok lesznek.
Szubjektív.
Saját tapasztalat: 18 évesen érettségivel elmentem szakmát tanulni egy építőipari suliba. 2 évet töltöttem ott. Szerettem, jó volt, majd kikerültem onnan. Az oktatás színvonala kb 0 volt. Nem sok mindent tanultunk meg. A vizsga maga egy vicc volt.
Mikor jelentkeztem bárhova akkor mindenhova tapasztalt burkolat kerestek, nagy nehezen találtam egy idős mestert, aki felvett maga mellé segédnek. Mellette sokat tanultam, de még mindig nem eleget, hogy egyedül dolgozzak. Végén nyugdíjba ment, és megint nem dolgoztam utána a szakmában(ahogy azóta se, hisz senki nem vett fel 0 gyakorlattal, aki felvett volna az meg pesti volt, de oda meg nem tudtam megoldani, hogy felköltözzek). Utána vagyonőrködni kezdtem. Az első munkahelyemen full hülyének néztek, úgy kellett cirkuszolni a saját fizumért, és még azzal fenyegetett a cég, hogy engem perelnek be. Hatalmas balhé, cirkusz, fenyegetés kellett, hogy lelépjek. Épphogy a rendőrség nem jött ki. Amúgy folyton átvertek, kötelező volt a túlóra, havi 300 órára kaptam 180 ezer nettót, fenyegettek, stb.
Utána építkezést őriztem. Pokoli hideg, 0 áram, 0 fűtés. Volt, hogy napokig voltam az autóban 0-24 órában, az otthonomtól 150 km-re, mert épp oda küldött le a főnököm. Volt olyan is, hogy 8 napig az autóban laktam, mert a cég szállás nélkül hagyott, én meg 240 km-re voltam az otthonomtól. :) Felmondás? Mit értem volna vele? 30 nap volt a felmondási idő.
Volt, hogy olyan ,,szállást" kaptam építkezés őrzésnél, hogy összezártak egy lakókocsiban egy full alkoholista öreg emberrel, aki 0-24 láncdohányzott, meg hulla részegen fetrengett a lakókocsiban. 1 héten egyszer fürdött, és irtózatosan horkolt. Vele őriztem mindennap 24 órában hetekig az építkezést. Építkezés őrzésben nem mindig van 24/48. Általában úgy keresnek embert, hogy mindennap 24-ben ott vagy.
Szóval szörnyű volt.
Utána még voltak hasonló katasztrófa munkahelyeim, pl volt egy építkezés ahol 24 órában a sorompó mellett kellett állnom és egy darab gombot nyomogatni. De szó szerint 24 órában, alvás, WC, ebédszünet, minden nélkül. Wc-re is csak engedéllyel lehetett menni, és addig egy kolléga állt be a helyemre. Ott 2 kemény napot bírtam ki.
Aztán dolgoztam gyárban, 3 műszakban, na ott pont 3 hetet bírtam ki. 😂 Borzalmas volt. Reggeles műszakban 2:30-kor kellett kelnem. Délutánosban elment az egész napom, éjszakásban meg hulla voltam egész héten.
Dolgoztam boltban, ott 2,5 napot bírtam. Agyament boltvezető, bűz, ide-oda pakolgatás, csicskáztatás, igazi rabszolgamunka.
Aztán letettem a földmunkagép jogsit, de abba sem vesznek fel több, mint 1 éve, mert nincs tapasztalatom. 😂😂😂 Se a Strabag, se a Dunaaszfalt nem vett fel, pedig állítólag azok mindenkit felvesznek. 😂
Aztán kikötöttem a mostani helyemen. Boltőrzés...Szörnyű. Mindennapos sírógörcs, pánikrohamszerű tünetek, mellkasi fájdalom, magas pulzus, köhögés, meg minden egyéb ami akkor van velem, mikor a munkahelyemen vagyok. Idegbeteg boltvezető, rosszindulatú boltosok, inkompetens főnök, folyamatos cirkusz itt is a fizumért, harc a kollégákkal, stb. Na, itt meg is elégeltem, és idén elkezdtem az egyetemet 24 évesen. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó megdögleni ehhez hasonló munkákban. :) Kényelmes, irodai munkát akarok, és lehetőségek szerint a későbbiekben saját vállalkozást. Keményen tanulok(a legjobbak között vagyok), és igyekszem kitörni.
Ja, és miért nem váltok...Sehova nem vesznek fel max őrnek, mert másban nincs tapasztalatom. 😂😂 Mióta kijöttem a suliból azóta kb csak ezt csinálom.
Több ezerféle diploma és szakma összehasonlításában nyilván lesznek olyanok, nem is egy, ahol a szakma jön ki anyagilag jövedelmezőbbnek, meg olyan is, ahol a diploma.
Aztán ott van az a tényező is, hogy ki mit szeretne csinálni, ki mennyire bírja a stresszt, ki mennyire szeretne nyugodt hétköznapokat, ki mennyire képes feláldozni egy hivatás iránti szeretetet az anyagiak oltárán, ki mennyire osztja az élethosszig tartó tanulás elvét. Lehet, hogy egy megkeseredett kiégett közép/felsővezető közgazdász egy pesti irodaházban 3-4x annyit keres, mint egy történész vagy egy szobafestő, de az utóbbi kettő ha élvezi amit csinál, akkor valamilyen értelemben gazdagabb mint a közgazdász.
De az kétségtelen, hogy ha valaki nagyon-nagyon kiemelkedő valamiben és teljes alázattal és odaadással végzi, neadjisten van hozzá egy releváns diplomája (vagy akár több) akkor a határ a csillagos ég minden téren. Például egy lelkes mérnök, aki ügyes is és érti amit csinál, 99% hogy belátható időn belül nagyon gyorsan fogja megmászni azt a bizonyos létrát, főleg ha még hiány is van belőle. Az emberek értékért fizetnek, valami olyan termékét vagy szolgáltatásért, amit ők maguk nem tudnak megcsinálni vagy csak nincs hozzá türelmük. Minél kevesebben tudnak egy adott dolgok megcsinálni, annál többet fog érni, persze amennyiben kereslet is van rá. És itt jön be az a dolog sajnos, hogy ha nagyon muszáj akkor a szobafestést vagy a burkolást szinte bárki megtanulja maximum pár év alatt, de mondjuk egy processzor tervezését már lesznek olyanok, akik egy élet alatt sem fogják soha tudni megtanulni.
Konkrét szakmától függ. Sok olyan nem diplomás szakma van, amikkel jól lehet keresni. Kamionsofőr (nemzetközi fuvarokkal), villanyszerelő, szakács, klímaszerelő, autószerelő, karosszérialakatos és még nagyon sok más. Az ilyen szakmák előnye, hogy egy éven belül elvégezhetők a tanfolyamok, mert csak a legszükségesebb tárgyakat tanítják és néhány ilyen szakmát már a végzettség után el lehet kezdeni gyakorolni. Pl. a villanyszerelő ha jól megtanult a tanfolyamon mindent, akkor már kezdetben is profin tud dolgozni és saját vállalkozást is indíthat. De van, amelyikhez kell a pár éves gyakorlat, pl. a szakácshoz, autószerelőhöz, karosszérialakatoshoz.
Nem csak a szakma a lényeg, hanem sok múlik azon is, mennyire tudja valaki jól eladni magát, hogy felvegyék, vagy az ő cégét válasszák az ügyfelek. Ezt sajnos nem nagyon tanítják, erre nem sok tanfolyam van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!