BME mérnökinfón kötelező a matek emelt érettségi?
Sziasztok, 2024-es pontszámítás szerint BME mérnökinformatikus szakra jelentkezés esetén a kötött érettségi pontot adó tantárgy a matematika.
[link] (8. dia)
Ez azt jelenti, hogy abból mindenképpen emeltet kell tennem, vagy elég a már meglévő info emelt? (Régi rendszerben ugye egy darab fizika, matek, vagy info emeltnek kellett lennie.)
Köszönöm a segítségeteket, már egy ideje próbálok rájönni, de sikertelenül...
A BME honlapján ezt találtam:
Itt azt írja, hogy matek és a felsorolt tárgyak közül kettőből kell eredmény, ebből az egyiknek kell emeltnek lennie.
Ha ez így van akkor miért emelik ki külön, hogy a matek egy kötött pontot adó tárgy, ha úgyis minden jelentkezőnek lesz belőle eredménye? Valamit félreértek?
Nem, lehet változott azóta de 2019-ben még nem volt kötelező.
Én közép 3as érettségivel mentem. Amugy meg full kettes voltam gimi alatt.
3#
Analízis 1 előadás a matek faktos ismerőseim is úgy néztek első pár órán, mintha kínai nyelv órát hallgatnánk.
Én is csak úgy értettem meg, hogy gyakorlaton emberi nyelven elmondták a dolgokat és otthon jegyzetet átnyálazva végig néztem mindent.
Amúgy nagyon sok matek fatok/emelt matek érettségis ember is kibukott mellőlem első félévben.
"Ha ez így van akkor miért emelik ki külön, hogy a matek egy kötött pontot adó tárgy, ha úgyis minden jelentkezőnek lesz belőle eredménye?"
Az érettségiből számított felvételi pontok egy részét (100-at) az érettségi átlagból, másik részét (200-at) pedig a két pontot adó tárgyból számolják, ebből az egyik mindenképp a matek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!