Végzett orvosok, rezidensek, szakorvosok. Mennyire ajánljátok az orvosi egyetem elkezdését, illetve ha visszamehetnétek az egyetemi évek kezdetére, ugyanezt a pályát választanátok?

Lehet már eléggé elévült ez a kérdés, de hátha a hasonló cipőben járóknak segíthet valamit :)

Én jelenleg orvosira járok, dolgozó mérnök férjem van.

Nem szeretek habzó szájjal egyetlen lehetőséget védeni, szerintem nem igazán lehet/jó ötlet feketén-fehéren nézni egy ilyen kérdést.

Minden mérlegelés kérdése. Nyilván egy diploma megszerzése után jó kikerülni végre a tanulói szerepből, de jó is lenne a lehetőségek tágítása további tanulással. Ott a a pénz, a szabadidő, a partnerrel töltött minőségi idő stb stb. Viszont mindenki máshogy súlyozza ezeket a tényezőket (több dimenzióban vizsgálva nyilván nem csak súlyozás van, hanem komplexebb, de a lényeg ugyanaz).

Én személy szerint nem váltanék, esetleg a szakgyógyszerész képzésbe jobban beleásnám magam, már azzal közelebb lehetne kerülni a klinikumhoz (nem tudom a pontos területeket, de pl mikrobis szakgyógyszerész kéz a kézben járhat a klinikusokkal).

A házasság állapotát végképp magának tudja mindenki értékelni. Mi remekül megvagyunk a férjemmel, viszonylag sok időt tudunk együtt tölteni, megtanultuk jól kihasználni az időt és alkalmazkodunk egymáshoz. És ha valaki szerint az én tanulmányaim a házasságom rovására megy, az megajándékoz engem egy jó kis röhögőgörccsel. (Nálunk azért enyhítő körülmény, hogy nekem ez az első képzésem, de ahány kapcsolat, annyiféle helyzet és viszonyulás).

A pénz szintén egy olyan tényező, amit saját mérlegelés alapján lehet kezelni, van, akinek meg se kottyan 15 millió zsebből, van, aki meg hónapról hónapra él.

A szabadidő és a státusz (sote áok első éves anatnál minden hallgató remekül bántható kisgyerek, diplomával azért van egy szintlépés) elég kényes. Talán ez az, ami akkor derül ki, ha belevágsz, előre nem tudhatja senki, hogy ténylegesen milyen lesz egy új egyetem mindennapjaiban élni.

Nekem egyébként van olyan évfolyamtársam, aki már diplomás gyógyszerész, de váltani akart, és élvezi is.

Sőt egyébként olyan ismerősöm is van, aki dolgozik mellette, és -hogy tovább fokozzam- olyan is, aki gyereket nevel. Ezekkel a példákkal csak arra akarok utalni, hogy szinte bármilyen élethelyzetben megoldható, ha valaki meg akarja oldani. Már ha annyira meg akarja oldani, hogy bizonyos dolgokat feláldozzon érte. De ez semmiképp sem jobb-rosszabb összehasonlítás, nem lesz valaki jobb vagy értékesebb akkor, ha szorultabb, nehezebb helyzetben van, csak szeretném kifejezni azt, hogy sikerülhet, tehát aki köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig lehetetlen megcsinálni, az nagyot téved, hiszen már nagyon nagyon sokan meg tudták cáfolni :)