Elkeserít ez a dolog...mit tegyek?
Most fejezem be az első évet a gimiben.
Igazából nem mondhatom, hogy annyira fényesen ment ez az év, de sok 5-öst és 4-est is kaptam, persze az első félévben azért csúsztak be 1-esek és 2-esek is.
Ha sikerül elvégeznem ezt a sulit, nagyon szeretnék egyetemre menni, viszont sajnos nem biztos, hogy össze fog jönni.
Anyum azt mondta, hogy csak úgy kerülhetek be államilag támogatott, azaz nem fizetős egyetemre, ha nagyon jó jegyeket kapok folyamatosan, nem pedig 3-asokat, (de egyébként ez nem így van, egyáltalán nem vagyok rossz tanuló) és ha fizetősre kerülök be, azt felejtsem el, mert nem fogja tudni fizetni.
Az egyik tanárom azt mondta tegnap, hogy ha a 9., 10. év egy kicsit rosszabbul is megy, nem kell stresszelni, mert csak 11.-12.-től számítanak a jegyek, ezek nem nagyon, amiket most kaptunk.
Én nem szeretnék csak egy sima érettségivel elmenni dolgozni, mert tudom, hogy a mai világban ez semmire nem elég, de igazából én humán beállítottságú vagyok, azaz az angol és a német nagyon jól megy, épp a héten valamelyik nap kellett egy témakört húzni, amiről szóban kellett beszélni az angol tanárunknak egyenként, és a felelet végén azt mondta, nagyon ügyes voltam, és tetszenek neki a fogalmazásaim, mert nagyon választékosan szoktam írni.
Még 11.-ben összeszedhetem magam, hogy be tudjak kerülni egy nem fizetős egyetemre?
A mostani jegyek tényleg nem annyira számítanak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!