Ha nem vettek fel azon az egyetemen, ahol végeztem a doktori iskolába, akkor érdemes más vidéki egyetemek lehetőségeinek utána járni? Szerintem a környezetváltozás csak jót tenne, mivel ha felvettek volna is mérgező lett volna a környezet.
Röviden sok munkám volt abban, hogy átlagos egyetemi hallgatóként a végzés után kellő plusz tevékenységet végezzek a pontok és a bizonyítás miatt. Ezek sikerültek is azonban a szak vezetése máshogy gondolta, ahogy hallottam előre eldöntötték, hogy nem adnak esélyt. Pedig a felvételi pontszám kevesebb, mint 40%-a is elég lett volna. Persze, ha a kimagasló hallgatókat keresik, akkor sose fognak senkit felvenni, mert az a kevés aki van sem marad ott. Azért ez nekik is jelzésértékű lehet.
Lényeg, hogy nem szeretném teljesen elengedni az álmomat és gondoltam utána nézek más vidéki egyetemek képzéseinek, hátha egyezne az irányunk. Szerintem a környezetváltás is jót tenne, mert az a sznob környezet és egyesek pl. tanársegédek, más phd hallgatók fellengzős viselkedése már a képzésem alatt is rontotta a légkört.
Megviselt az egész ami történt és már attól félek olyan leszek, mint a filmekben a portás néni aki megrökönyödött zsémbes majd kiderül elvették az álmait és azért ilyen mert nem vitte semmire. Sajnos amivel most foglalkozom az nem tudja feledtetni a témám amibe a publikációk elkészítése és az előzetes kutatás során már beleástam magam és a fejlődési lehetőség sincs meg.
Szerintetek ez jó vagy rossz megoldás próbálkozni máshol is? Tudom sehol sincs kolbászból a kerítés, de veszteni valóm nincs szerintem.
Köszönöm szépen a hasznos válaszokat.
Persze megpróbálhatod máshová is. Nem csak egyetemeken nézelődhetsz, hanem a kutatóintézetekben is. Nem is kell hogy legyen kiírás hanem ami megtetszik azt felhívod és körbekérdezel. Sok helyen küzdenek emberhiánnyal.
Ha adhatok pár tanácsot bukott PhD-s ként akkor azok ezek lennének:
- Nézd meg hová/kihez és milyen témába kapcsolódsz be. Könnyen el lehet baxni éveket egy rosszul megválasztott helyen.
- Ha nem akarsz a kutatásban elhelyezkedni akkor felesleges PhD-zni.
- Ha csak nem rendelkezel kivételes képességekkel, akkor ne akarj a kutatásban elhelyezkedni. Átlagosként nem lesz semmi sikerélményed.
Nekem is a doktori volt a nagy álmom, és rengeteget (túl sokat) küzdöttem vele, mire meglett… magamat kiemelkedő képességűnek, de nem első élvonalbelinek értékelem ebben a szakmában, azaz már egyetemista koromban is folyamatosan kisebbrendűségi érzésem volt az igazán kiemelkedő zsenik mellett (akikből azóta egyetemi docensek stb. lettek, a felük külföldön…). Végül írtam egy szerintem jó (a bizottság szerint csak magna cum laude) doktorit – amelyet soha többet nem használtam semmire. Nem kutatok, nem publikálok, sőt végül az egész szakmának hátat fordítottam.
Megérte? Nekem meg. Nem bírnám elviselni, ha feladtam volna a fiatalkori álmomat. Jól esik arra gondolni, hogy – ha iszonyat nehézségek árán is, de – végigcsináltam.
Neked is azt javaslom, hogy kövesd az álmaidat. Végül én sem ott doktoráltam, ahol végeztem (hanem egy sokkal menőbb, top európai egyetemen, ez egy másik történet). Gondolj arra, hogy fogsz úgy élni, ha NEM doktorálsz le végül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!