Melyik egyetemen ajánlanátok gazdálkodás tudományi képzéseket elsősorban? (Budapesten)
Fuu tudom, hogy már egy éves kérdés, de itt a kommentek mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.
Mindkét oldalnak igazat tudok adni, de mindkét oldal nagyon szánalmas módon ragaszkodik a saját igazához meg maga szakához.
Először is jogásznak az menjen, aki elhivatott ez iránt és ismerőse van, mert igaz, hogy ez a szakma amilyen megbecsült volt régen, most annyira tömeg és tucat, főleg a vidéki egyetemek nevetséges színvonala miatt. Egyedül pl ELTE-n van szigorlat. Viszont ugyanez igaz a közgáz szakokra is, ott viszont a Corvinus is, ami elvileg a legszínvonalasabb egyetem egy vicc, egy szabadidőközpont. Mindkét réteg nagyon el van magától szállva, viszont a jogász viszonylag jogosan, hiszen ezerszer többet kell tudnia és teljesítenie mint egy közgazdásznak. Ugyanakkor az igaz, hogy ez az eredmény nem fog megtérülni egyáltalán mert telített a szakma és kiemelkedőnek kell lenni (nyelvtudás,erasmus, versenyek) hogy megálld a helyed. Egy corvinusos kevesebb erőbefektetéssel és semmittevéssel ugyanazt a fizetést fogja elérni mint egy jogász. Ugyanakkor a közgáz is már egy tucat szakma lett és itt se elég az hogy elvégezted. Sok ismerősöm most végez Corvon és azt se tudják mihez kezdjenek mert az egyetem semmi tudást nem adott nekik. Sokan egyébként azon gondolkodnak elkezdik a jogot mert annak látják értelmét. Én jogász szakra járok és én is úgy gondolom hogy nem éri meg ez a befektetett munka, mert sokkal kevesebb energiaval egy közgázt nevetve elvégeztem volna. Viszont nekem többet ér az, hogy egy bizonyos preztis megmarad. Amikor azt mondom jogász az emberek jobban mondják hogy az igen, okos vagy, kitarto vagy, Elte jogra többen felkapják a fejüket mint egy büfé corvo szakra. Hiába ugyanannyit fogok keresni vagy szarabbul helyezkedem el, nekem van mire fennhordani az orrom, de ezt sem teszem. Most gondolkodom hogy elvégzem a közgázt, mert sétagalop lesz a joghoz képest és miután megcsinaltam jogosan mondhatom hogy egy vicc. A legtöbb közgázos vért izzadna a jogon. De ezt nem vallják be mert azt hiszik ők a világ elitje és legokosabbjai. De miért is izzadjanak vért ha semmittevéssel kapnak egy diplomát és jól is keresnek? Teljesen jogos, jól teszik! Bevallom irigylem őket és én is barcsak visszamehetnék és kezdhetném közgázzal. De akkor viszont nem lenne meg bennem ez a mérce hogy rendjén és helyén tudjam kezelni a dolgokat. Azt hogy a jog egy rettenetesen nehéz és magas szint amihez elkötelezettség kell és emberfeletti kitartàs, a közgáz ehhez képest egy móka kacagás. Viszont ugyanugy fogok keresni. De nem bánom mert tudom magamról hogy milyen teljesitmenyt nyujtottam és doktor leszek egy neves egyetem elvégzése után.
21 azért ennél sokkal összetettebb ez. Ez, hogy "nehezebb" ez nagyon relatív. Mert attól függ kinek :D.
Azért megnézném, hogy egy jogász, (aki azért mondjuk meg humán tanrágyakból nagyon jó) hogyan tudna megcsináni egy gazdaságinformatukus vagy egy közgazdasági elemzői szaknak a matekját. Nyilván egy gazdmenen vagy pénzügy és számvitelen nem kell olyan kemény matek, de biztos vagyok benne, hogy van olyan jogász, aki elbukna az ottani matekon is.
Én gazdaságinformatikus szakra járok és szinte biztosan nem tudnám elvégezni a jogász szakot, mert utálok magolni. De remélem te is úgy vagy vele, hogy fordítottan is igaz ez, mert szimplán két eltérő szak.
A jog nem magolás egyáltalán, legszomorúbb hogy az emberek nagy része ezt hiszi. Sőt én is ezt hittem első évben mert ez a mendemondta jár és így is álltam hozzá pl rómàhoz. Jól meg is buktam mert rámentem arra hogy leülök és beseggelem. Holott a jogban nagyon mély összefüggéseket kell meglátni és kapcsolni dolgokat egymáshoz, átlátni egy egész rendszert. Nem véletlen hullanak ki pl az olyanok akik azt hiszik jól tudnak magolni, mert nem erről szól.
A gazdinfo és alkalmazott közgazdász az egy másik szint. Én a legalapabb ha mondhatom így közgáz szakokról mondtam azt hogy sétagalop. Gazdmen kermark ng. Itt tényleg az ember ha nem kifejezetten kretén nagy megerőltetés nélkül tudja hozni a szakot. Viszont igen, amiket te említettél azok szintén egy magasabb szinten lévő dolgok, amikhez elmélyültebb tudás kell azért. Én gazdinfot nem tudnék megcsinálni az biztos
Gazdasági szakok közt is van különbség. Legtöbb jogász soha sem tudná elvégezni az 5 éves, osztatlan gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzést, mert nem csak magolni kell, mint általánosban a verseket.
Hiába próbálja sok ember előadni, hogy milyen nehéz a jogász szak, én látom való életben, hogy milyen retardált emberek, plázacicababák végzik el levelezőn a jogot, majd rakják ki instagramra, facebookra, hogy doktorok. Olyanok, akik még gimnáziumban is bukdácsoltak.
Corvinust azért csinálják meg olyan könnyen az emberek, mert magasan vannak a ponthatárok, és sokan versenyistálló sulikból (Radnóti, Fazekas, Apáczai, Trefort) kerülnek be, és hiába értékel le a sok jogász, a tényen nem változtat.
Na meg persze az is vicces, hogy ilyen kérdés alatt mindig megjelenik egy ember, aki elvégezte mindkettőt, és első kézből tudja alátámasztani, hogy a jog mennyire nehezebb. :D
Ennyire nehéz:
#26. "Legtöbb jogász soha sem tudná elvégezni az 5 éves, osztatlan gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzést"
Azt mondjuk a közgazdászok 90%-a sem tudná elvégezni, csaxólok. Amúgy nagyon jó szak, ez kétségtelen, nemzetközi szinten is simán lehet vele érvényesülni, csak ez nem az átlag közgáz szak, hanem a csúcskategória. Amikor a jogászok és a BME-sek a Corvinus nehézségét vonják kétségbe, számos esetben még maguk is kiemelik, hogy e véleményüket erre a szakra nem vonatkoztatják.
"sokan versenyistálló sulikból (Radnóti, Fazekas, Apáczai, Trefort) kerülnek be"
Olyan sokan nem. Közgáz tanárom épp panaszolta pár éve, hogy a legtehetségesebb hallgatók külföldre mennek közgáz képzésre, itthonra leginkább (kevés kivétellel) csak a második vonal marad.
"Na meg persze az is vicces, hogy ilyen kérdés alatt mindig megjelenik egy ember, aki elvégezte mindkettőt, és első kézből tudja alátámasztani, hogy a jog mennyire nehezebb. :D"
Ha itt rám célzol (én vagyok a 22. válaszoló), akkor ez nem vicc, a saját véleményemet írtam, és tényleg objektív különbséget látok a kettő között, habár még messze nem végeztem el, épp csak elkezdtem. Sokkal többet kell a jogon küzdeni már az első félévben is, ezt tapasztaltam. Miért hazudnék?
A Völner-ügy meg tényleg irreleváns. Ezzel most azt szeretnéd mondani, hogy mindenki hasonló cipőben jár? Mindenkinek leszólnak a vizsgáira és könnyű átmenni? :) Minden jogi karon, még a cikkben nem szereplő ELTE-n is? Ne bohóckodjunk már!
26-os válaszoló: azért mert a gyenge jogi karokon (pl Károli vagy Miskolc, Győr) 6-7 év alatt levelezőn is elvégzik szerényebb képességű emberek az nem azt jelenti hogy a színvonal csökkent volna az ELTE-n vagy a Pázmányon. Minden szak esetében amit több egyetemen tanítanak figyelhető meg különbség nehézségben, színvonalban.
Ezzel pedig, hogy ennek a cikknek a fényében nyilvánítasz véleményt csak magadat minősíted, a Fidesz kegyeltek csalásaihoz mi köze lenne a sokezer hallgatónak, akik becsületesen felkészültek a vizsgákra?
Amellett pedig hogy az ELTE, SOTE, SZTE stb. sem a világszintű egyetemek között van, a Corvinus még azt a szintet sem tudja hozni a rangsorokban, amit az előbbiek igen. Úgyhogy ha te azt gondolod, hogy a Corvinuson valami egyedi elitképzés folyik akkor komoly problémák vannak nálad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!