Miért utálják meg az egyetemisták a saját szakukat?

Mert nem tudatosan választanak, hanem aszerint, hogy mi ment jól a gimiben (ami kb. 80%-ban arról szól, hogy szimpi volt-e az ottani tanár és megtalálták-e egymással a hangot). A jó pályaválasztáshoz önismeret kell, az egyetemtől meg nem kell csodát várni, nem tanít meg arra, amire a munkahelyen szükséged van. A rossz önismeretből eredő rossz választáson túl a másik, amit látok, hogy azt hiszik a fiatalok, hogy az egyetem mindent megad a sikeres karrierhez, és nem mérik fel, hogy a vizsgákon átmenni egy nagy nulla. Ami a sikerhez kell, azt nekik EGYETEM MELLETT kell még belerakniuk, pluszban! Aztán a suli végén jön a döbbenet, hogy "ez semmire se elég?". Nem hát! Attól lesz több és jobb, mint akármelyik másik végzős, amit egyetem mellett pluszban csinált. Hát... első körben ezek ugrottak be. Neked?

Egyrészt, én sosem utáltam. Viszont magát az intézményt szoktam szidni, mert látom, hogy hol van elbaxva az egész

Mert a pofára osztályozás megy, indokolatlan szivatás stb. Pl. relációanalízis élettanból és válaszolj helyesen, ha nem sikerul, akkor csúszol 1 évet. A végére én is megutáltam, de egy kis idő kellett hogy ezeket elfelejtsem és már újra szeretem

Szerintem a többségnek nem a szakkal van a problémája, hanem inkább a konkrét képzéssel és az egyetemi élettel, legalábbis én ezt tapasztaltam a környezetemben és én is így érzek. Azért az egyetem egy elég nagy váltás a középiskola után, teljesen máshogyan kezelnek - részben még gyerekként, részben már felnőttként -, teljesen mások az elvárások, a módszerek stb. és az embernek van egy idealizált képe az egyetemről, hogy "jó lesz, azt tanulom amit szeretnék, érdekel, fun" stb., amivel szemben a valóság egy nagy csalódás lehet. Én azt gondoltam, hogy majd az egyetemen megtalálom a helyem, imádni fogom és nagyon jó lesz. Én nagyon vártam, szerettem tanulni, szorgalmas voltam, érdeklődő voltam stb. és olyan szakra is mentem, ami érdekelt... ehhez képest pedig az egyetemen találkoztam életem első nagyobb igazságtalanságaival, megaláztatásaival, kiszolgáltatottsággal, kimerültséggel stb. és ezeket én lelkileg nagyon nehezen viseltem. Most is egyetemen tanulok, mert szeretnék tanulni és nekem ez fontos is, de az előbb említett dolgok miatt nehéz tartani a motivációt és az ambíciókat. Szóval amikor látod, hogy bejársz az órákra, felkészülsz, tanulsz stb. és ennek nem lesz meg a várt eredménye vagy mondjuk olyan követelményekkel szembesülsz, amiket egyszerűen nem is tudsz hová tenni vagy nem érzed úgy, hogy a tényleges teljesítményed alapján értékelnek, akkor az azért el tudja venni az ember kedvét. Volt olyan tárgyam, ahol az előadások felét kb. meg sem tartotta a tanár vagy csak sztorizgatott, majd a vizsgán kaptál egy olyan feladatsort, amihez hozzá sem tudtál szagolni. Volt olyan is, aki a beadandók kézhez kapását követően közölte, hogy "ja egyébként el akartam mondani, hogy mit szeretnék látni a beadandókban"... Én pl. egy tárgyból azért buktam meg (aminek az "első részéből" az előző félévben ötöst kaptam), mert bár megcsináltam minden feladatot, jó pontszámot kaptam a tesztekre, és minden egyes órán ott voltam, a tanár úgy értékelte, hogy ő "nem látja rajtam az akaratot és a fejlődést, és ő nagyon sajnálja, de így sajnos nem tud átengedni". Egy másik tárgyból azért buktatott meg a tanár, mert a leadott beadandóm szerinte "túl jó" volt és nem hitte el, hogy én írtam, ráfogta "plágium, maga másolta" és megbuktatott. Ezekhez a sztorikhoz pedig az is hozzátartozik, hogy magyarázkodsz a tanárnak, próbálod bebizonyítani az igazad, próbálod megvédeni magad stb., de ez is mind megalázó és akkor még akár mindenki előtt veszekednek veled, hogy hazudsz és mit képzelsz magadról és egyébként semmi helyed itt. Nyilván nem minden tanár ilyen és szerencsére vannak üdítő kivételek is, de egy-egy ilyen eset engem kb. teljesen hazavágott. Az egyik válaszoló is írta talán, hogy ez a fajta hozzáállás (a szívatás, megalázás stb.) valamiért pozitívumnak számít, hát szerintem nem.

Ennyi erővel az egész élettől elmehetne a kedved, az egyetemen tapasztaltak a teljes világra igazak. A munkahelyeden is ez lesz, a karrieredben is ez lesz. Hogy a gimiben nem ez volt, az a mázlid. Nekem ott is ez ment, amit leírtál. That's life.

Kérdező, hogy nappalin vagy és nem levelezőn és dolgozol mellette, hogy szr a kapcsolatod a szüleiddel, stb. az miért az egyetem hibája?

Nem tudom, azért, mert haragszom a szüleimre, beteg vagyok, elhagyott a szerelmem vagy nem mehetek külföldre kirándulni én nem utálom meg az egyetemi szakomat, mert semmi köze hozzá. Szerencsétlenség? Bűntudat? Miről beszélsz???