Ha meggondolatlanul módosítottam a felvi sorrendet és felcseréltem az első és a második helyet akkor ha esetleg a másodikra is felvesznek akkor oda beiratkozhatok vagy csak az első helyre felvettre van lehetőség beiratkozásra?
Az első helyet másodikként, a másodikat elsőnek cseréltem fel sajna és már nem lehetett rajta módosítani mert csak egyszer módosíthatsz :))
Szóval ha az első kettőre felvesznek akkor a másodikra is beiratkozhatok?
Kérdező; hacsak nem vagy autista, a hányattatott sors az értőolvasásra, valamint a releváns információk felkutatására és megértésére nincs hatással. Innentől kezdve a "ki mit élt át és hogyan" nem releváns.
Hacsak nem golyószórót nyomtak a fejedhez, hogy azt a sorrendet add meg, amit megadtál, különben szétlövik a fejedet, de ezt nem hiszem.
Csak egy helyre fognak felvenni, olyan nincs, hogy a második helyre is, aztán majd eldöntöd, melyiket választod...Ha az első megjelölt helyen elérted a pontszámot, akkor oda vesznek fel. A második helyre nem vesznek fel, még akkor sem, ha elvileg meglenne a pontszámod, mert eleve úgy futtatják le a "programot", hogy a te második helyeden megjelölt szakra azért jut be XY, mert veled már nem kalkulálnak, hiszen téged az első helyen megjelölt szakon vesznek csak figyelembe.
Szóval vagy megbarátkozol az első hellyel, vagy egy év múlva (esetleg keresztfélévben) újra próbálkozol.
Nyugi, más is van így, hogy nehezen állított sorrendet! Ha az egyiket hagyja első helyen, akkor a másikat sajnálja, ha a másikat, akkor az egyiket sajnálja. Van, akinek egyértelmű, mert ragaszkodik egy szakhoz, egy egyetemhez vagy egy városhoz, de más is volt így, mint te, hogy nehezen tudta eldönteni, melyiket akarja jobban. Sajnos, egyik mellett le kellett tenni a voksot, te is valamiért úgy döntöttél. Tényleg próbálj vele megbarátkozni, vagy imádkozz, hogy ne vegyenek fel az első helyre. Este minden kiderül! Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!