Melyik főiskolát a legjobb/legkorrektebb?
Mindig is érdekelt a pszichológia.
Az emberi kapcsolatok milyensége, ki - hogy és miért látja úgy a világot ahogy, jó tanács adó valamint hallgatóság vagyok, szeretek az embereknek segíteni valamint látni azt, hogy puszta beszélgetések által saját maguk ismerik fel a problémát és jönnek rá a megoldásra.
Szerintem az emberi természet egy csodálatos dolog és ennek közelebbről való megismerését/tanulmányozását és elsajátítását szeretném megvalósítani.
32 éves nő vagyok, soha életemben nem gondolkoztam azon, hogy főiskolát kezdjek s nem azért, mert ne érdekelne a téma, hanem mert nem mertem ezen elgondolkozni és meglépni, most eljött az ideje.
Szeretnék elkezdeni egy főiskolát, pszichológia szakon és ehhez kérnék segítséget.
Budapesten TI melyik fősulit ajánlanátok, ami jónak véltek/gondoltok?
Legyetek szívesek segítsetek nekem pár jó tanáccsal.
Nagyon köszönöm: Egy lelkes örökké tanuló
Bár a főiskola se könnyű, de az egyetem még húzósabb. Ez az egyik oka. A másik, mert család és munka mellett a fősulit el tudnám végezni és mert életvitelemből és a magán életi elfoglaltságaim miatt erre lenne kapacitásom.
Szerintem ezt meg lehet érteni :)
Az egyetemhez azért komolyabb tudás kell, mint egy főiskolához, ezzel nem azt mondom, hogy a főiskolán akkor laza minden, mert nem, de tény: van különbség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!