Van még esélyem?

Figyelt kérdés

Idén fogok végezni egy gimnáziumban. Nem fogok továbbtanulni, hanem elterveztem, hogy nyár végére kimegyek Angliába. Vannak ismerőseim akik még munkát is tudnának szerezni nekem. Most kb. középszinten beszélek angolul, így dolgoznék kb. egy-két évig a pénz meg főként a nyelvtanulás miatt. Úgy tudom, hogy az Angliában is van lehetőség (nem tudom pontosan minek hívják) diákhitelre. De még a pénz lenne a legkisebb problémám. Ami miatt aggódok, az az, hogy a mostani sulimban ha a matekot, magyart, törit nézzük, szeretnek rossz jegyeket osztogatni, ennek a legfőbb oka, hogy az érettségitől féljünk. Így, bár nem érzem magam ennyire ostobának, mégsem leszek ezekből a tárgyakból, csak átlag 3,5. Azok a tantárgyak amelyek meg még érdekelnének is, pl. biológia, kémia, nincs is igazán óránk. Tanár bejön ugyan órát tartani, minden másról szó esik, csak nem arról miről kéne. Ezekből a tantárgyakból így mindenki ötös. Sajnos amiket először felsoroltam tantárgyakat annyira szigorúan nézik, hogy itthon nem sok idő maradt arra hogy a második kategóriás tantárgyakra teljes önerőből tanuljak. Így az érettségi eredménye megint kétséges lesz.

Azon gondolkoztam, hogy ha kint jelentkeznék egyetemre, akkor hasznosabb lenne nemzetközi érettségit csinálnom a jövőben. De a jegyeimen akkor sem tudok változtatni. Ami érdekel, mint már írtam, pl. biológia, kémia, matek azokkal szívesen foglalkozom szabadidőmben és biztosan tudom, hogy a biológia az, amivel szeretnék továbbtanulni. Szeretnék a kutatás területén elhelyezkedni később, ebből kifolyólag szeretnék egy jó egyetemre bekerülni. És itt jön az amitől nagyon félek, hogy ilyen eredményekkel esélyem se lesz, úgy érzem.

Mikor erre gondolok, akkor persze az összes életkedvem megszűnik. :(


2012. márc. 22. 22:11
 1/2 anonim ***** válasza:
79%
Szerintem "az vagy aki lehetsz", tehát pl a focista sokat edz,sokat fut,küzd.Nincs ez máshogy a te pályádon sem, csak neked a tréningek helyet újra át kell rágni az anyagot, figyelni az érdekességet, tud. könyveket olvasni a témáról, idővel észreveszed, hogy egy remek szakemberré váltál. Elég közhelyes, de ez az igazság.
2012. márc. 22. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
79%
Van esélyed. Persze bejuthatsz. Azt ajánlottam volna ha hamarabb jösz ezzel a kérdéssel hogy ne jelentkezz be magyar éretségire hanem angliába menj ki éretségizni. Biztos van rá lehetőség mert én meg így fogom csinálni csak németországba. Angliában meg csak abból vizsgázol majd ami kell az egyetemre. Nem kell bepánikolni egy rosz átlagtól. A lényeg hogy tudjad és nem a jegyeid.
2012. márc. 23. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!