Nem tudok megtanulni angolul?
Szóval első osztálytól kezdve ,,tanulok" angolul, de kb negyedikig volt tényleg normális tanárom. Ötödik osztálytól egész nyolcadikig kaptunk egy olyan tanárt, akit oroszról képeztek át angol nyelvre, és nem tudott angolul kb, ezért minden órán annyi volt az óra, hogy mindenkit elhordott mindennek, és szó szerint semmit nem tanultunk. Gimibe egy nagyon rossz suliba jártam, csapnivaló volt az egész. Ott minden angol órán filmet néztünk magyarul, és így telt el négy év. Néha alapszavakból írtunk szógolgozatot, és ennyi. Most első éves egyetemista vagyok, és most nemrég beiratkoztam egy nyelvsuliba, ahol azt ígérték, hogy három hónap után tudni fogok angolul B2-es szinten, de még most sem tudok sok mindent. Nagyon nagyon lassan haladunk, és az egész tanulás magolások sora. Konkrétan több oldal szöveget kell szóról szóra bemagolni, és visszamondani a tanárnak. Igazából emiatt hányingerem is van, ha be kell mennem a nyelvsuliba, mert gyűlölöm ezt a magolgatás baromságot, mert úgy érzem hogy sehova nem visz. Konkrétan csiga lépésben haladunk, és három hónap alatt a legegyszerűbb szerkezetekig jutottunk el.
Próbáltam angolul videót nézni, meg ilyenek, de olyan szinten felidesített hogy nem értek egy szót sem, hogy majdnem eldobtam a telefont. Ha hallom az angolt, de nem értem akkor pláne elmegy a motivációm, hogy milyen hülye vagyok.
Egyetemen egyelőre nem tanulunk angolt, de jövő felévtől kötelező lesz. Állítólag angolul fogunk törvényi tényállásokat tanulni, de én egy egyszerű szöveget nem vagyok képes megérteni angolul, szóval esélytelen. Nagyon nem akarok kibukni, mert egyelőre mindenből ötös vagyok, és nagyon gáz lenne a nyomorult angol miatt meg kibukni a francba.
Duolingót próbáltam, de mindig elment a motivációm közben, ezért abbahagytam azt is.
Úgy érzem nem tudom megtanulni az angolt. Mindent képes vagyok megtanulni, a jogi latint, vezetést, bármilyen gépnek a kezelését, megértem a matekot, stb. De az angol nem megy.
Gondolom ilyen idősen meg már felmentést sem lehet szerezni, meg semmi.
Mit tanácsoltok? A nyelvsulit nem tudom otthagyni, mert kifizettem több százezer forintot, és júliusig kötve van a kezem.
Annak idején még én is oroszt tanultam, majd 28 évesen jártam angol tanfolyamra. Az első 60 órában kaptunk egy angol nemzetiségű tanárt, aki egynyelven és boszorkányos ügyességgel tanította az angolt. Még órák után is önként vállalva vele "lógtunk" a városban és beszélgettünk mindenről. Aztán azt vettem észre, hogy gond nélkül megértem a CNN csatornán a híreket.
Aztán a második 60 órában kaptunk egy magyar nemzetiségű angol tanárt. Még az élettől is elvette a kedvünk, nem hogy az angol tanulástól. Azt hiszem kár lenne felsorolni a hibás tanítási módszereit. Talán még azt is elfelejtettük, amit a másik tanárnál jól megtanultunk. Még az angol tanár is megjegyezte tátott szájjal, hogy milyen különös a tanáraink hozzáállása a munkához.
Ha teheted, menj ki dolgozni angol nyelvű országba. Munka közben hamar rád ragad a nyelv. Egyrészt mert rá leszel kényszerülve hogy csak úgy beszélhetsz, hisz magyarul nem fog senki megérteni. És nem pénzt fizetsz a nyelvtanulásért, hanem pénzt keresel, világot látsz és tapasztalatot szerzel külföldi munkában.
Vagy angol nemzetiségű és egynyelvű tanárt szerzel idehaza. Hiába lehet olcsó a hazai tanár, te is tudod hogy pénzkidobás.
Az a baj, hogy nem olcsó a hazai tanár sem. 680 ezer forint volt a nyelviskola, és hányok ha be kell mennem. Négy tanár van, és azok sem tudnak rendesen angolul. Kb türelmük sincs hozzánk. Annyi az egész, hogy kiadják a könyvet, hogy el kell olvasni a nyelvtant, fordítani kell, majd bemagolni 10 oldal szöveget és felmondani. Bármit kérdezünk mindenre az a válasz, hogy ,,kérdezd a chatGPT-t" vagy ,,Olvasd el figyelmesebben a könyvet".
Van, hogy nem is angol szöveget kell felmondani, hanem olyan definíciókat magoltatnak velünk, hogy mássalhangzó definíciója magyarul, meg ilyenek, és ennek semmi köze az angol tudáshoz.
Full baromság az egész. Ezt otthon is meg tudnám csinálni, hogy bemagolok 10 oldalt, és felmondom fejből tükör előtt, a kérdéseimet meg itthon is fel tudom tenni az AI-nak.
Én jelenleg óvodás szövegeket tudok csak megérteni angolul. Tudom ciki 24 évesen, de emiatt durva kisebbségi komplexusom is van. Fogalmam sincs jövő félévben, hogy fogom teljesíteni a szakmai idegennyelvet.
Nyelvsuliban meg az a baj, hogy fiatal egyetemisták tanítanak, akiket fullra nem érdekel az oktatás, csak a buli, meg a pia, és semmit nem magyaráznak, csak annyikat mondanak, amit fentebb leírtam. Ráadásul nem kötelező nekik a nyelvvizsga sem, sem az, hogy mondjuk tanári szakon tanuljon, tehát 0 követelmény van feléjük, ezért 0 az ,,oktatás" is.
De, beszéltem a nyelvsuli vezetővel, de azt mondta, hogy itt így oktatnak, hisz ez a módszer a próbaórán bemutatásra került. Más emberekkel beszéltem a suliból, de ők azt mondják elégedettek mindennel. Szóval csak nekem nem tetszik. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem tudok angolul, és kéne valami tipp, hogy ne bukjak ki emiatt az egyetlen dolog miatt egyetemről, mikor minden más tárgy mondhatni kiválóan megy, és nem bocsátanám meg magamnak, ha emiatt úszna el minden.
Nem tudom hol tudnék találni angol anyanyelvű tanárt, de lehet akkor elkezdek keresgélni. Kimenni dolgozni nem opció, mert köt az egyetem. Erasmus-on viszont gondolkodtam(de csak a pár napos verzión).
Viszont tudom, hogy sokan mondják, hogy nézz filmet, sorozatot, stb. angolul de nekem az nem megy. Amint meghallom ezeket, és nem értem azonnal nagyon durván előjön a kisebbségi komplexusom, és nagyon dühös leszek, mert nem értek semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!