Angolul és japánul is tanultak! A 2 nyelv közül melyiket találtad nehezebbnek és melyiket könnyebbnek és miért?

18-nak igaza volt, hogy jobban kifejtette a 17-es példáit. Így már mindenkinek érthető, mi a gond. (Magyarázat nélkül nyilván nem, hiszen éppen ezért életszerű példák a hibás szóhasználatra.)

De ezek amolyan KULTURÁLIS és nem kifejezetten NYELVI nehézségek.

Ilyen pedig bőven van az angolban is.

Egy érdekesség, hogy az amerikaiak nem szeretnek direkt nemet mondani. Valamilyen kifogásra kenik, hogy elutasítanak. Ez lehet SZÁMUKRA egészen NYILVÁNVALÓ hazugság is. Volt például, amikor telefonon hívtam meg embereket (egy szervezet kapcsolati listájáról) valamilyen rendezvényekre. Gyakran kaptam válaszul, hogy "sajnálom, de most nem érek rá, távolsági hívásom van a másik vonalon". Elnézést kértem és később visszahívtam ugyanazt a személyt, mire ő: "mint már mondtam, NAGYON TÁVOLsági hívásom van a másik vonalon" :D Pár ilyen eset után átvette a kagylót egy amerikai, aki értette, és nekem is elmagyarázta, hogy voltaképpen elzavartak a 3,14 csába. :D

Az idegesítő szarkazmusuk. Amikor úgy adják elő, mint ha saját maguk lennének a hülyék. A számukra nem tetsző véleményedbe még bele is lovaltatnak, hogy még lelkesebben kifejtsd, ők is bíztatólag helyeselnek, hogy mondd csak, mondd csak, HŰ DE NAGYON igazad van! És ezt képesek addig eljátszani, amíg neked magadnak nem esik le, hogy éppen belőled csinálnak bazári majmot. Ha meg az ő szempontjukból "akkora hülye vagy", hogy csak nem esik le, akkor rád hagyják. Csak elkönyvelnek magukban menthetetlennek. Úgy vannak vele, hogy mindenki úgy hülye, ahogy csak akar lenni.

Mindez létező dolog. De nem az angol NYELV nehézségéről szól.

Egyébként például még érdekes lenne megvizsgálni, melyik nyelv VICCEIT értik a többi nyelven. Azok annyira mélyen kulturális dolgok, hogy messze túlmutatnak a puszta nyelvi kérdéseken.

#17 vagyok.

A #18 nem fejtett ki semmit. Nem az a gond a példákkal, amiket ír. Én is épp azért is nem írtam oda, mert kiváncsi voltam, az itteni japántanulók közül kiszúrja-e valaki. De látom nem. Úgyhogy kifejtem akkor.

Az elsô példa:

A probléma ez esetben, hogy a második mondat. "Ryouri wa oishikatta". Dícséret esetén, ha a wa partikulát használod, olyan értelmet nyer a mondat, hogy "Az étel, az finom volt (de ami a többi dolog illeti, nem tetszett annyira)". Vagyis ebbôl az jön le a másik félnek, hogy nem igazán érezted jól magad, és ha már valamit ki kell emelned, az az étel.

Egy másik példával:

Watashi no atarashii kaban, dou?

Un. Iro wa ii ne.

Hogy tetszik az új táskám?

Ühüm. Hát a színe jó...(amúgy nekem annyira nem jön be).

Ilyen esetben, ha tényleg tetszik neked a dolog, a "ga" partikula használatos.

Ryouri ga oishikatta.

Finom volt az étel.

Ez nem hordoz negatív mögöttes felhangot, legfeljebb csak annyit, hogy kiemeli, hogy az különösen jó volt.

Watashi no atarashii kaban, dou?

Un, iro ga ii ne.

Hogy tetszik az új táskám?

Ühüm, (különösen) jó a színe.

Ez nem kultúrális különbség. Nyelvtani különbség. Amúgy amit a #18 írt, a sumimasen az arigatou helyett épphogy ront a helyzeten.

Kyou wa sumimasendeshita.

Ryouri wa oishikatta.

Elôször benyomsz egy mentegetôzést (sumimasen) amiért kellemetlenséget okoztál az este, de azért vígaszként hozzáteszed, hogy legalább az étel finom volt (ryouri wa oishikatta). A sumimasen itt épp ráerôsít az utána következô kritikára.

____________________________

A második példával a shirimasen használatával van baj. A "shiru" jelentése "tud, ismer". És ez így is van, amíg olyan nyelvtani szerkezetekben szerepel, mint "shitte iru" "ismerem", "shinanakatta" "nem tudtam", ​"shiranai hito" "ismeretlen ember".

De a jelen idejû tagadó alakja más jelentést hordoz, amit nyelvórán nem mondanak el. "Shirimasen" - ez kb. azt jelenti, “tudom is én/nincs közöm hozzá”. A fenti példában a “wakarimasen” lenne helyes, az jelenti egyszerûen azt, hogy “nem tudom”. A “wakarimasen” nem hordoz mögöttes jelentést.

A nyelvtanulókat figyelmeztetni kellene, hogy a “shirimasen/shiranai”-t sose ejtsék ki a szájukon, ha jót akarnak maguknak. Sajnos senki se mondja el.

Amúgy a “shirimasen”-t olyan mondatokban szokták használni mint:

"Moshi kega shitara, watashi shirimasen ne!"

"Ha esetleg megsérülsz, engem nem érdekel, én szóltam!"

Érdekesség, hogy a "shirimasen"-t, még akkor sem használhatod, ha épp ezzel a szóval kérdeztek.

“Watashi no kagi, shiranai?"

"Shiranai."

"Nem tudod, hol lehet a kulcsom?"

"Mittudomén!"

A helyes válasz:

"Watashi no kagi, shiranai?"

"Mite nai ne" (Nem láttam.)

"Wakaranai" (Nem tudom.)

____________________________

Amúgy a második példa konkrétan velem megtörtént eset. Nem munkahelyen ugyan, de egyszer egy japán ismerôsöm kifakadt rám, miután ártatlanul egy "shiranai"-t ejtettem ki a számon. Én meg néztem, mint a birka, hogy miért hiszi, hogy engem nem érdekel a dolog, mikor csak éppen nem tudtam valamit. Akkor magyarázta el ez az ismerôsöm. Ezután úgy kellett tudatosan leszoktatnom magam a használatáról, mert elôtte azt hittem, csak a “wakarimasen” szinonímája. Elképzelni sem szeretem, hányszor használhattam korábban rossz kontextusban, korábban amikor nem szóltak miatta.

22. Ez tényleg tanulságos volt. Most így kifejtve már.

(Tehát ezek szerint előszörre mind félreértettük, és mégis szükség volt erre a magyarázatra.)

Ezt a ga-wa különbséget a magyar is megkülönbözteti, csak intonációval és szórenddel.

Tetszik a táskám? - Jó a színe! vagy: Hát, a színe, az jó.

Jó volt a vacsora? - Ízlett az étel! vagy Nos, az étel, az ízlett.

Érthető a magyarázat? - Tanulságos volt a később részletes kifejtése. vagy: Hát eeeggennn, végül is, a később részletes kifejtése már tanulságos volt! :D

(Csak cukkolódok, nyugi) :P

És így csakugyan nyelvi különbség, amit a magyarul tanuló külföldiek nálunk is nehezen értenek meg. :)

#24

A Japán írás nem nehéz, csak hozzáállás kérdése. Meg persze emberenként is eltérhet, hogy kinek mennyire nehéz. De általánosságban nem nehéz.