Úszásra kétharmadot kaptam még júniusban, pedig profi úszó vagyok. Miért nem adott jobb jegyet a tanár?
6 éves korom óta tudok úszni (már profi szinten mostanra), és idén volt nekünk úszás óra 10.ben. Hozzáfűzném azt, hogy én mindig mindent megcsináltam az óráin, még plusz feladatokat is: pl.: pillangó úszás. Az osztályban volt olyan diák, aki nem is tudott úszni (az egyik legjobb tanuló) és most év végén ötöst kapott az úszásra. Én hármas tanuló vagyok, tesiből is hármas lettem idén. Úszáson szerintem sokkal jobban teljesítettem, mint a többiek, de nekem soha nem is adott hármasnál jobbat: ha fejest ugrottam, ha gyorsúszást csináltam nem tetszett neki.
A másik az, hogy tesiből röpdolgozatot kell írni a testi egészségről, a helyes táplálkozásról, a kalóriaszámlálásról meg ilyen hülyeségekből, ami szerintem biológia nem is tesi óra.
Az osztálytársaim is meglepődtek, hogy ilyen sz@r jegyet kaptam, míg a másik nem tud jóformán úszni és kapásból ötöst kap. Szerintem pofára ment a tanár itt..
Egyébként megyei versenyen voltam gyorsúszásból: 4. helyezett lettem még tavaly.
Nem, nem az úszás miatt iratkoztam ki, voltak más okok is.
Ugyanolyan szakgimibe megyek, mint amilyenbe jártam is, csak helységileg közelebb lesz. Az osztálytársak amint láttam normálisabbak lesznek, a tanárok nagyon barátságosak voltak most velem. Majd szeptemberben kiderül. Most 3,67-es bizim volt, de lehet, hogy jövőre jobb lesz.
Lehet, hogy tényleg irigykedik, vagy csak azért adott rossz jegyet, hogy a többieknek legyen lehetőség a jobb jegyre.. Vagy kitudja..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!