Úszásra kétharmadot kaptam még júniusban, pedig profi úszó vagyok. Miért nem adott jobb jegyet a tanár?
6 éves korom óta tudok úszni (már profi szinten mostanra), és idén volt nekünk úszás óra 10.ben. Hozzáfűzném azt, hogy én mindig mindent megcsináltam az óráin, még plusz feladatokat is: pl.: pillangó úszás. Az osztályban volt olyan diák, aki nem is tudott úszni (az egyik legjobb tanuló) és most év végén ötöst kapott az úszásra. Én hármas tanuló vagyok, tesiből is hármas lettem idén. Úszáson szerintem sokkal jobban teljesítettem, mint a többiek, de nekem soha nem is adott hármasnál jobbat: ha fejest ugrottam, ha gyorsúszást csináltam nem tetszett neki.
A másik az, hogy tesiből röpdolgozatot kell írni a testi egészségről, a helyes táplálkozásról, a kalóriaszámlálásról meg ilyen hülyeségekből, ami szerintem biológia nem is tesi óra.
Az osztálytársaim is meglepődtek, hogy ilyen sz@r jegyet kaptam, míg a másik nem tud jóformán úszni és kapásból ötöst kap. Szerintem pofára ment a tanár itt..
Egyébként megyei versenyen voltam gyorsúszásból: 4. helyezett lettem még tavaly.
Szerintem lehet, hogy annyira jó volt az úszásod, hogy
1. irigy volt rád
2. Nem akarta , hogy elbízd magad, a fejedbe szálljon, és félvállról vedd
3. esetleg maga se tudja miért ilyen veled, mert karmikus, de ez nem feltétlenül van így, de még lehet ez is egy opció akár.
Mindenesetre így most elsőre nem szimpatikus a tesitanárod nekem.
Egyébként hallottam már olyat, hogy labdavezetés után kosárba kellett dobni a labdát, és akkor a tanár megmutatta kétszer is talán, hogyan kell, ő egyszer se talált bele; a gyerek pedig, akit osztályoztak, kétszer is megcsinálta, és mindkétszer beletalált; és erre meg a tanár 3-ast adott neki, mert rossz volt szerinte a technikája.
Jujj!! Nálunk olyan volt tesiből, most jut eszembe; hogy kellett osztályzásra ezeket a négyperc alatt hány felülést, meg hány hátrahajlást tudsz csinálni; és én 84-et csináltam, a tanár nem hitte el, és 64-et írt be; pedig rendesen és tök szabályosan és tisztességesen csináltam; osztálytársam meg 64-et csinált, és 44-et írt be neki. Én amúgy abban az időben sportoltam, tehát nagyon jó kondiba voltam; meg volt még egy fiú osztálytársam is, aki szintén sportolt, ő is jó sokat csinált, na, konkrétan nála nemtom, mennyi volt, de felülésből egyszer csinált 4 perc alatt 110-et, vagy 110-en valamennyit; és akkor nem hitte el neki a tanár, hogy 100-nál többet tudott; és akkor beírt neki százat; és akkor egy idő után ez a srác már rájött, hogy nem érdemes száznál többet csinálni, vagy 100-nál többet bediktálni, hiába, ha annyit csinált, úgyhogy következőleg már ráment kereken százra. Nemtom, csinált-e végülis többet, csak száznál többet nem tartott érdemesnek bediktálni, mert úgy se ír be többet, vagy akkor már tényleg nem is erőltette meg magát. Az élet az ilyen igazságtalan tud lenni; lehet, hogy a te tanárodnál már az is hatalmas örömre ad okot, hogy nem buktatott meg. Tehát lehet, hogy nála már ez is nagy eredmény. Meg tényleg egyébként, van rá nagy esély, hogy 'piszkálta a csőrét', hogy te annyira magas színvonalat hoztál, hogy úgy ítélte meg, jobb voltál nála, és akkor ezen megsértődött, hogy 'hogy tudhatsz te ennyire úszni, az aki ötösre tudhatja, az a tanár'. Tehát, hogy van neki esetleg valami ilyen "beakadása", vagy nemtom, hogy mondjam, hogy "Ötösre, meg ennyire full kiválóra csak a tanár tudhatja." Egyébként szerintem ... Ja de várjál, ő az osztályfőnököd, akkor kihez fordulsz... Legközelebb lehet, hogy meg kéne próbálni úgy csinálni, hogy ott tudjon lenni egy másik tesitanár is; neki már talán nem merne ellent mondani, de lehet, hogy mégis; meg végeredményben úgy is ő dönt. Hát, nem tudom. Fogalmam sincs. De mondjuk nemtom van-e ilyenre lehetőség, meg érdemes-e, hogy osztályozó bizottság előtt vizsgát tenni; de lehet, hogy akkor márcsak ezért is, kiszúrásból inkább megbuktat, hogy milyen plusz munkákat csinálsz neki. Nemtom pl mennyire szereted a mostani osztályodat, mert nem feltétlenül érdemes iskolát váltani; plusz lehet, hogy valamelyik tanár, akár több is, szivatna több, mint itt, meg lehet nem lenne annyira jó a közösség; vagy a hely lenne sokkalinkább börtönszerű, mint iskola; annyira be lennének szabályozva a dolgok, meg ők osztanák be még a délutáni időtöket is, ha az osztályfőnök, vagy valaki kitalálja, hogy legyen osztályprogram, és igazolatlant kap, aki nem megy el. Szóval lehet, hogy ezt a békát le kell nyelni, meg pl nem tudom, milyen lehetőségeid vannak; iskolaváltási, meg osztályváltási szerintem biztos van; de nemtom. Sok mindent kell mérlegelni, lehet jó lesz, lehet nem. Pl lehet, hogy a mostani osztályod hagy figyelni, tanulni, de pl a másik osztály túl zajos lenne; és nem lehetne tőlük haladni a tananyaggal, meg szétmenne a fejed, és már a tanár is tojna az egészre. Szóval hát itt is rossz, lehet, hogy máshol meg pl olyan tanár lenne rádszállva, akinek a tantárgya neked a továbbtanuláshoz kell (lehet, hogy ez is kell, nemtom vannak-e ilyen terveid) Ha alapvetően jól érzed ott magad,meg a megközelítéssel az iskolával helyileg sincs bajod, jó a társaság, meg pl mondjuk a tanárok között is csak egy-két ilyen van, akkor szerintem maradhatnál. Azt nem tudom, mit tehetnél. Lehet, hogy pl ha szólnál pl igazgatónak/helyettesnek/ pót ofőnek, akkor 1 , kimagyarázná, nem tudnának/ nem akarnának többet tenni, vagy mondjuk mégjobban rádszállna, és el kezdené a többi tanárnak is mondogatni, befolyásolni, hogy te egy 'rossz' ember vagy, és ne adjanak neked jobb jegyeket; szóval egyáltalán fogalmam sincs,mit kéne tenned. Bár lehet, hogy ők intelligensek lennének, és akkor nem mennének bele ebbe a hülye játékba, nemtom. Vagy pl nemtom, hogy az órarendben van-e benne eleve az úszásóra, tehát meg tudnád-e oldani esetleg , hogy a másik osztály órájára járjál.
“Egyébként hallottam már olyat, hogy labdavezetés után kosárba kellett dobni a labdát, és akkor a tanár megmutatta kétszer is talán, hogyan kell, ő egyszer se talált bele; a gyerek pedig, akit osztályoztak, kétszer is megcsinálta, és mindkétszer beletalált; és erre meg a tanár 3-ast adott neki, mert rossz volt szerinte a technikája.”
Ezt szerintem tőlem olvashattad itt korábban, mert velem történt meg. :) ELTE gyakorló gimiben...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!