Most tényleg csak érezzem szarul magam minden nap, hiába hozom ki a maximumot magamból? Ennyire naiv lennék?

Sziasztok!

16 éves vagyok és gimnazista. Nagy örömmel félveteliztem a jelenlegi iskolámba, mert a megyében köztudottan ez a legmodernebb és nagyon sok személyes pozitív tapasztalatot hallottam. Szerencsére fel is vettek angol nyelvi osztályba. Most tizedikbe járok, tehát már egy teljes évet eltöltöttem itt de már nagyon elegem van!  Megjegyezném, hogy én olyan típus vagyok aki szívesen tanul. Szeretek és szeretnék új dolgokat megismerni, hasznosítani, a mindennapi életemben sikeresnek lenni. A jegyeimtől nem függök, mert nekem fontosabb a hosszabb távú tudás és nem szeretek magolni. Kicsit elavultnak érzem ezt az értékelést. Minden tantárgyban megtalálom azt a részt ami érdekel, így kicsit motiváltabb vagyok az alapok elsajátítására még akkor is amikor teljesen értelmetlen és haszontalan számomra. Reggelente úgy megyek el otthonról, hogy ma is van lehetőségem valami újra. Ez egészen a becsengetésig tart ugyanis kezdődik a felelés, dolgozat, száraz diktálás...

Osztják ki a dolgozataimat amikre hiába tanultam előtte csak összefoglakásokkal 3 napig így sem lesz ötös. Kifejezetten humán irányzatu az osztályom, de akkor miért kell minket emelt szintű fizikafeladatokkal sokkolni? Miért nem elég az, ha megtanulom óráról órára az elméleti részt,  gyakorlom a feladatokat és felkészülten beülök az aznapi 3. témazárómra? Ilyenkor miért nem lehet a megtanult anyagot számonkérni? Mint tanár,  miért nem próbálja senki kihozni belőlem azt amit tudok?  Miért kell mindig csak a hiányosságaimra figyelni?

Minden nap 7 órám van. Ehhez jönnek hozzá a különóráim,  mert hiába jó iskola, valamiért a nyelvoktatás szörnyű. Ezek mellett heti háromszor van edzésem ami szükséges ahhoz hogy ne kapjak idegösszeroppanást. Buszozásokkal együtt általában hatkor érek haza. ilyenkor jut időm ebédelni de már evés közben azon gondolkodom hogy mit kell tanulnom.  Leülök egyből és nekiállok. Esténként fél óránál tovább nem tudok egy helyre koncentrálni,  ezért 30perc tanulás, 10perc szünetes felosztasokban tanulók olyan 2-3 órát. Ehhez hozzájön még a kötelezők olvasása, meg amikor egy napra 2-3 tz esik, mindig megpróbálok már minél előbb nekiállni de ha előtte 2 nappal szólnak akkor lesz ebből 4 óra is.

Ahogy en látom a környezetemben nagyon sokan vannak így. Kérdem én, ha az ilyen szintű leterheltség "általános", akkor az már nem is probléma?

10 órakkor talán végzek a tanulással,  zuhanyzom és alszom. Átlagban így is csak 7 órákat alszom ami kevés.

16 éves vagyok.  Hiányzik hogy délutánonként együtt lóghassak a barátaimmal,  akikkel jóformán most már házikon kívűl nem is tudunk másról beszélgetni. Hiányzik hogy mindenfajta olyan hobbi amit szivesen csinálnék egyszerűen csak eltűnik. Például: nagyon szerettem használt ruhákat venni (mert kornyezetbaratabb es egyedibb. Hihetetlen mennyiségű vizet használunk el ruhák készítésére) és azokat átszabni, megvarrni és hordani. Mert az az en munkám. Nyilván esélytelen hogy ehhez hasonló dolgokat tanulhassak iskolában de persze ének órán a dolgozat kötelező! Miért nem elég,  ha énekelünk, szolmizálunk és művtöri részét megismerjük? Miért kell egyből mindegyik Bach fiúnak az életéből dolgozat egy éneken?

Mindenki azt mondja hogy döntsem már el milyen faktot válasszak,  mindjárt érettségi (hiába még 2 év), egyetem...  Ha esténként van még annyi enegriám hogy gondolkodjak,  kétségbeesetten csak fekszem és sírnék de igazából nem tudom pontosan miért. Zavar, hogy fogalmam sincs mit csináljak a jövőben,  de senki sem segít ebben. Mindenki csak hajtogatja hogy ez milyen fontos de amikor segítséget kérek már egyből elhallgatnak.

Imádok főzni,  gyerekekkel foglalkozni, a környezetemet védeni és szeretnék hegedülni(de hát időm nincs). Szeretem amikor segítséget kér tőlem a szomszéd kisfiú a matekházijában,  de nem tudom elmagyarázni neki mert végig az ablakon nézeget ki. 10 éves. Játszani szeretne.  Ehelyett valami indokolatlanul bonyolult szöveges feladattal küzdünk,  de nincs is időnk befejezni mert az anyukája viszi el nyelvórára. A suliban is tanulnak (tanulnának)  de 36 gyerekkel egy osztályban esélytelen úgy németórát tartani hogy a tanár sem veszi komolyan.

Nem szeretnék így családot. Nem akarom hogy a gyerekem bármikor hiányosnak érezze magát! Ilyen körülmények mellett én nem engedem hogy felnőjjön.

Nincs időm a szüleimmel beszélgetni minden nap,  néha olyan stresszes vagyok hogy enni is elfelejtek. Pedig nagyon fontosnak tartom azt hogy egészségesek legyünk. Ha tudom hogy ez az egész életmód megfojt miért nem tudom megváltoztatni? Miért nem érdeke senkinek hogy pozitív környezetben nőljünk fel?  Miért kell a tudás iránti vágyamat megölni?  Tanárként miért elégednél meg azzal hogy "a tanmenet a rossz, gyerekek"? A problémát már felismertétek,  akkor miért nincs változás? Miért csak elégedetlen mindenki, de nem tesz semmit?

16 éves vagyok.  Papíron már nem vagyok tanköteles,  mégis úgy érzem semmit sem tudok.  Nem tudom kezelni a stresszhelyzeteket,  néha még mostanában sem tudom helyesen beosztani az időmet.  Önbizalomhiányos vagyok és nem szívesen intézek hivatalos ügyeket egyedül. Többet sírok mint egy kétéves és szeretnék gyerek maradni. Szeretek idegennyelveket tanulni és utazni. Szeretek tanulni és szerettem volna megtanulni hogy az előbb említett problémákkal mit tudok kezdeni. Nyilván ezekre az elmúlt 10 évemben amíg iskolába jártam, senki sem tanított meg.

Jelenleg elmúlt fél 12, két napja itthon vagyok, de nem tudok aludni. Néha ilyen szorongás elkap és ilyenkor nem tudom mit csináljak. Háziorvosom szerint kimerültség miatt kicsit legyengült az immunrendszerem és elkaptam valamilyen vírust.

Utóbbi napokban sírni sem tudtam. Egyszerűen csak elfáradtam. Tényleg csak én vagyok ennyire naív vagy más is tapasztalt hasonlókat?

Esetleges helyesírási hibakert bocsi! Köszi ha elolvastad eddig és kérlek mindenképp írd le a véleményed!  Sokat jelentene. Ha valamilyen tanácsod van hogy mit tehetnek hogy jobban elviseljem ne felejtsd el leírni!:)