Szerintetek bölcsészkaron melyik nyelvet érdemes választani?

Ismét elírtam itt-ott, pardon...

agglutánáló -> agglutinál

Én alapvetően azt mondanám neked, hogy kizárólag azt tanuld, amit szeretsz és érdekel, különben csak szenvedés lesz az egész.

1. Anglisztika:

Alapvetően marhajó a képzés szerintem, a többi nyelvszakhoz képest nagyon összeszedett, és profi tanárok vannak (csak ügyesen ki kell fogni őket :P). Mivel nagyon nagy szak, rengeteg a lehetőség, eleve specializálódhatsz brit és amerikai angol felé, ezeken túl pedig csomó más is van, nyelvészeti, irodalmi, kulturális specek. (ezeket meg lehet nézni az egyetemek holnapjain a tanegységlistákban)

A dolog buktatója ott lehet, hogy bár az emelt érettségi a beugró a szakra, valójában ennél nagyobb angoltudást igényel a szak elkezdése: már az első félévben mondattani, hangtani alapozók vannak, már az első órákon bedobnak egy rakat nyelvészeti szakterminust, fingod nincs, miről van szó, irodalmis tárgyakról nem is beszélve, hiszen már rögtön elvárják tőled, hogy értsd meg Shakespeart meg mindent. Így ha jelenleg B2-es szinten vagy (amin amúgy én is voltam, amikor elkezdtem), akkor az első évben nagyon-nagyon sokat kell fejlődnöd. Ezek nem szɑroznak, és ha bármi kifogásod van, imádják hangoztatni, hogy „Na de kérem, itt a nyelvtudás nem cél, hanem eszköz! Ide már úgy jön az ember, hogy TUD angolul!” :D

Mivel baromi sokan csinálják, valamennyire azért érzékelhető, hogy egy angol szakos diplomától nem fogják a munkaerőpiacon hasra vágni magukat, eleve ez él a köztudatban, hogy az angol egy könnyű nyelv (AHA, meg mintha amúgy is létezne ilyen, hogy „könnyű nyelv” :'D), szóval ezt szerintem úgy érdemes, ha nagyon komoly céljaid vannak az angollal (angolszász nyelvterületre menni, vagy PhD-zni), vagy pedig ha mellette a minorod* valami nagyon spéci, „hanyattvágós” nyelv, mint mondjuk a →

2. Kínai:

A felvi szerint, amikor én is elkezdtem a kínait, 50 embert vettek fel, ehhez még hozzácsapódnak a minorosok*, így kezdtük el szeptemberben 69-en a szakot (Neptunból vannak a számadatok :D). A következő féléves nyelvgyakot már csak 42-en vettük fel, a májusi, kínai nyelvi alapvizsgára pedig csak 21-en jutottunk el! Elképesztő a lemorzsolódás mértéke, és persze, az elején elmondták a kínai tanárok vicceskedve, nagy mosollyal az arcukon, hogy „maguknak jó esetben a fele, ha eljut az alapvizsgáig”, egyáltalán nem hittük el, biztos csak ijesztgetnek. Hát nem. :D

Mindezzel azt próbáltam szemléltetni, hogy az emberek egyáltalán nincsenek tisztában mire vállalkoznak, amikor jelentkeznek a kínai szakra, és hogy elképesztően sok kitartás és szorgalom kell hozzá, hogy ezt a szakot el lehessen végezni. A távkeleten viszont borzasztó jó a közösség, nagyon összetartó csapat (kínai, japán, koreai, mongol és tibeti szakokról van szó), ennek szinte kivétel nélkül, mindenki imád a része lenni. :D

Maga a nyelv szerintem egyszerűen zseniális, a maga módján végtelenül egyszerű és logikus, ha egyszer elkapja a fonalat az ember, na de mindemellett vért kell izzadni ahhoz, hogy megtanuld: a hanzi-kat kb. végtelen idő elsajátítani, a tökéletes kiejtést szintén, ugyanis nem elég, hogy a magyartól teljesen idegen fonémákat tartalmaz, de még tonálja is ezeket (minden szótagnak ad egy bizonyos „dallamot”, és az csak azzal nyerheti el a pontos jelentését). Egy előző válaszban volt valami ilyen, hogy a kínai egyszótagú nyelv: inkább monoszillabikus, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden szó csakis egy szótag, hanem hogy a kínaiban minden szótagnak van önálló, értelmes jelentése, szóértékkel bír, vagyis egy szótag = egy morféma. Más kérdés, hogy a kínaiak (valamiért) szeretik a duplaszótagú szavakat, szóval a kínai szavak jelentős része kétszótagú, de ezek mindig kettéoszthatók, és mindkettőnek lesz önálló jelentésköre.

Mindemellett pedig szerintem – egy-két kivételtől eltekintve – nagyon jó a kínai szak, (most az a szó jutott róla eszembe, hogy olyan „ritmusos” :D vagyis mondjuk úgy, hogy jól szervezett, jól bejáratott módszereik vannak (bár a könyv kicsit kɑki), és ráadásul eléggé modern pl. nyelvészet terén (nem úgy, mint pl. a francia). Na és persze, enyhén szólva bɑszott sok lehetőség (és pénz) van benne, szóval ha érdekelnek a távol-keleti kultúrák, és valamennyire hajlasz a kínaira, szerintem mindenképpen megéri. Úgy vágják hozzá az emberhez az egyéves ösztöndíjakat Kínába, csak le kell hozzá tenni egy HSK3-as szintű nyelvvizsgát (ez CEFR-ben B1-nek felel meg).

Szóval... 中国系 foreva！(ง •_•)ง

3. Romanisztika (francia, spanyol, portugál, olasz, román):

Röviden ezeken a szakokon is elég jól megéri tanulni, hiszen lényegesen kisebbek, mint az angol (mivel azt emelted ki leginkább, ahhoz próbálom hasonlítani őket), ezeken a nyelveken azért sokkal kevesebben jutnak el magas szintre (értsd: amin lehet tárgyalni, fordítani, tolmácsolni, tudományos munkát folytatni), azonban a kereslet sem olyan nagy, mint az angol esetében (vagy akár kínai, orosz!).

Viszont itt, nekem az a személyes tapasztalatom, hogy eléggé elavult, vagy hogy úgy mondjam, „begyöpösödött” a képzés. Nagyon sok tantárgy bullshit, nem ad semmilyen valódi tudást, és egy romanisztikás szakot simán el lehet végezni úgy, hogy csak bemagolsz mindent, ami az órán elhangzik, és abból levizsgázol. Maguk a tanárok is azon az állásponton vannak, hogy „hát maguk nem itt fogják megtanulni a nyelvet, ki kell menni Erasmussal, vagy akár nyárra valami munkát vállalni külföldön, mi is úgy tanultuk meg a maguk idejében”, pedig szerintem ez nem jó hozzáállás. Igen, valóban kemény munka kell hozzá, de azért nemár, hogy a tanár semmit nem segít ebben :D

(Zárójelben jegyzem meg, érdekes módon a kínai szakon nem mész ki Kínába, mégis beléd verik a nyelvet minimum egy erős középfokú szintig.)

Ellenben vannak baromi jó sulin kívüli, esti programok, ahol igazából sok lehetőséget adnak arra, hogy anyanyelviekkel is gyakorolhasd a nyelvet, szóval itt igazából nem maga az Egyetem, hanem a (nem vagyok benne biztos, de) az anyanyelvi lektorok meg maguk a hallgatók aktívak azért, hogy segítsék a nyelvtanulást.

Na de végeredményben azt mondanám, hogy elég jól megéri újlatin nyelvet beszélni magas szinten, mert van rá igény, de emiatt lehet, hogy nem érdemes egy egyetemi szakra jelentkezni, hacsak nincsenek ezzel kapcsolatban is komolyabb terveid.

4. Japán:

Ezt elég jól összefoglalták előttem szerintem, a japán nyelvtanuláshoz, illetve a japán szak elvégzéséhez kb. fanatikusnak kell lenni – már ha azt szeretnéd, hogy érj is vele valamit. ELTE-n a japán szak... Most nem akarok egyik szakról sem rosszat mondani, de azt meg kell vallani, hogy ちょっとーーー　nem olyan jó, mint a többi távkeletes szak. :D Van egy nagyon cuki japán tanárnő, aki jól tanít, viszont az őt nem-szeretők tábora is igen nagy; van a legmumusabb tanár, akit el tudsz képzelni, aki gyakorlatilag kicsinál, ha nem tetszel neki (és nem tudok olyanról, aki valaha tetszett volna neki). Nagyon nehéz megkapni ösztöndíjakat Japánba, rengeteget kell hozzá gürizni, ami persze nem rossz dolog, csak... kevés sajnos a pénz, amit a tanszékbe fektetnek, eleve ha azt nézzük, ez egy aránylag nagy szakirány, mégis egy fél folyosóra (ami kb. 4-5 terem) sűrítik be az egész tanszéket, ami egyszerűen nevetséges. Van, hogy egy délutáni kalligráfia foglalkozásra úgy kell vadászni a termet, pedig hát nem több százan járunk oda sem. :D

Akik belekezdenek a japán szakba, azok általában imádják ezt a kultúrát, rengeteg energiát fektetnek bele, és emellett nagyon sokat szidják a szakjukat, de mégis elvégzik, átverekszik magukat rajta, hogy kijuthassanak Japánba, vagy továbbmenjenek MA-ra, de mindent figyelembe véve én inkább nem ajánlanám. Magát a japán nyelvet is csak akkor, ha különösen azzal vannak további terveid.

Én majd valamikor nyelvész szeretnék lenni, meg nekem amúgy is mindig izgatta a fantáziámat ez a nyelv, szóval elkerülhetetlen volt, hogy ne tanuljak japánul, ami szerintem kívülről egy marha cuki, vicces és barátságos nyelvnek tűnik, aztán amikor kezdesz elmélyülni benne, rájössz hogy bɑzmeg ez durvább, mint a kínai :'D Az írásjegyeket ugyanúgy meg kell tanulni, hiába van ott a kis könnyűcske, hangjelölő szótagírás-rendszer (hiragana-katakana), arról nem is beszélve, hogy a kínai kínai írásjegyeken (hanzik) keresztül ment egy egyszerűsítési reform, de a japán kínai írásjegyeken (kanjik) szinte semmi. (Ott is volt valamennyi egyszerűsítés, de a japán kanjik inkább a hagyományos kínai írásjegyekre hasonlítanak, amik üszök-bonyolultak.) A japánban nincs olyan, hogy kinézek valamit a szótárból, és azt csak úgy leírom: alapvető dolgok kifejezéséhez már viszonylag magas szintű nyelvtani ismeretek kellenek (legalábbis az ismertebb európai nyelvekhez képest magasabb szintű nyelvtan kell)

Meg amúgy is, tök más nyelvtan kell :D Ismerek egy pár nyelvet már, és azt kell mondjam, ezek közül a legtrükkösebb, és amit a legnehezebb „megszokni” az a japán, hiába tűnik úgy eleinte, hogy a magyar nyelvtanhoz közeli a struktúrája (szuffixumokat (szótő után helyezendő toldalékok), azon belül esetragokat is használ, mint a magyar, személyes névmást nem teszi ki, stb.) igazából szerintem nem nagyon lehet egy napon említeni az európai nyelvekkel (Még Ázsiában is, a koreaival ők eléggé elkülönülnek a többi ottani nyelv felépítésétől)

Bocsi, annyira hosszú lett, hogy nem engedte egyszerre az egészet :D

5. Orosz:

Ez az a szak, amiről sajnos nem tudok sokat. Az oroszosok nagyon szokták szeretni, nem tartozik a legnehezebben elvégezhető szakok közé, de bizonyára nem is könnyű.

Maga az orosz nyelv olyasmi felépítésű, mint a német, kis extrákkal megspékelve, és annak leghírhedtebb elemét, a névelőt kihagyva :D (az oroszban nincs névelő, ami tök fura elsőre :D) Amikor elkezdtem franciát tanulni, az volt a benyomásom, hogy ez olyan, mint az angol, csak megnehezítve, az orosznál meg pont az, hogy ez olyan, mint egy nehezített német. :D (Vannak akik meg pont fordítva, a németet tartják nehezebbnek az orosznál, de szerintem a kettő között nüansznyi a különbség, ha elsajátíthatóságát nézzük, személyfüggő, vagy akár tanárfüggő, melyik lesz nehezebb)

Brutálisan ragoz mindent az orosz, én csak így lestem, hogy még a számneveket is? :O mellékneveket, mindent beilleszt a kis ragozási paradigmájába (kivéve néhány idegen szót, mint pl. какао, amit nem tud sehová sem tenni :D) Szereti a belső szóösszetételeket, amik általában jó hosszú szavak, és nehéz kibogozni őket (hasonlóan a némethez), de mellette dugig van latin meg angol jövevényszavakkal. Esetragozás orrba-szájba, (bár a németben nem annyira vagyok otthon, ha jól tudom, abban is hasonlítanak, hogy) az „ige + prepozíció + eset” szerkezetek végtelen számú kombinációjával szívatja a nyelvtanulókat, csak az oroszban ráadásul 6 eset van 4 helyett. Igepárok vannak, amik megint olyan furák először, természetesen személyragok is, egyszerű és összetett igeidők, minden, ami finomságot el tudsz képzelni :D Én mondjuk sokáig nem jutottam el benne, de azt mondják, ha vért hányva végre valahára eljutottál a középfokig, az olyan, mintha kiérnél a tisztásra, onnan visszatekintve nevetségesen egyszerűen tűnik a nyelv, és már csak egy ugrás a felsőfok – de ez nem az én véleményem, majd ha kipróbáltam én is, akkor tudok pontosabbat mondani. :D

Ami biztos, hogy manapság nagyon-nagyon keresik az oroszul jól beszélő embereket, és zsíros fizetéseket is adnak nekik; szóval ha tetszik az orosz, akkor érdemes belevágni.

Ezen kívül még mindenféle szláv nyelvet lehet tanulni pl. az ELTE-n, azt mondják okos emberek, hogy érdemes BESZÉLNI a szomszédos országok nyelveit (szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén), na de (ezt meg már én mondom) szerintem TANULNI nem érdemes, mert az ebben rejlő lehetőségeket elhappolják a határon túli magyarok, akik általánosságban anyanyelvi szinten beszélik a magyart és a helyi nyelvet is. Szóval ilyesmi szakokra szerintem nem éri meg menni, eleve minorként* szokták felvenni ezeket, vagy úgy, hogy valakinek valami személyes (többnyire családi) kapcsolata van az adott nyelvterülettel. (nagyszülő lengyel/cseh, akármicsoda, mittudomén)

6. Koreai:

Nagyon keveset tudok róla, jelen esetben a koreai nyelvről is, úgyhogy inkább más válaszokból tájékozódj szerintem :D

Annyi tuti, hogy szokták szeretni a koreai szakosok, illetve elsajátíthatóságának nehézségét, én valahová a japán és a kínai közé tenném, és ott is inkább japánhoz közelebb.

7. Egyéb nyelvek:

Amit nem említettem, és nagyon nagy lehetőség rejlik benne, az az arab nyelv – egyáltalán nem könnyű megtanulni ezt sem (ennél többet nem nagyon tudok róla :D) Ezen kívül ilyenekre gondolok még például, hogy holland, ami nagyon jó szintén, aztán ott vannak még a skandináv nyelvek, Balti országok nyelvei. (Ugyan, ilyen szempontból nem éri meg, de szerintem iszonyat érdekes magyarral rokon nyelvet tanulni, például udmurtot :D nagyon-nagyon vicces :D)

Angollal (+ egy másik „nagy” nyelvvel) + egy ilyen egyéb „kis” nyelvvel szerintem baromi jól el lehet helyezkedni. Angolul meg hát tudni kell, ez evidens.

Ja, meg hát hülye vagyok: a németet sem említettem, pedig elég fontos... de mindegy, most már így is túl sok időt csesztem el itt, arról majd ír valaki más :D

*A MINOR:

Több helyen is említettem, nem tudom, tudod-e mi ez a dolog (ha gimis vagy, akkor úgy sejtem, nem). Ez az egyik LEGJOBB dolog, amit a BTK valaha kitalált, annyit jelent (hogy szép az élet itt leeeeeenn ♫♪ :D), hogy a főszakod mellett elvégzel egy másik, „kisszakot”, ami AKÁRMI lehet a bölcsészkarról. Ez úgy néz ki, hogy ha például anglisztika lesz a főszakod, és te mellette meg akarsz tanulni mondjuk oroszul is, akkor az angolos tárgyaid felvételekor felveszed az oroszos alapozótárgyakat, majd az 1. év végén jelentkezel minorra, és a második és harmadik évedben is ugyanúgy folytatod – ha felvesznek. A minor olyan értelemben „kisszak”, hogy pl. ebben az esetben az orosz főszakból kiemelik a törzsanyagot, és azt kell elvégezni a minoron, ez kb. orosz nyelvfejlesztés, alapvető nyelvtan, irodalom, történelem, kultúra. Ezzel te az anglisztika alapszak (BA) elvégzése után nem csak ezzel mehetsz tovább mesterszakra, de az orosz minorral is, választhatsz akár szlavisztika MA-t, ha ahhoz szottyan kedved. Minorból kismilliárdféle van, kommunikáció- és médiatudomány, ügyvitel (ez jóformán a legnépszerűbb), vallástudomány, egyik legfurább minor, amit hallottam, az pl. Kreatív írás :D na meg az összes nyelvnek ott van minorja (fel nem sorolom, mert nagyon sok van)

Itt megtalálod a létező összes BA-s szakot az ELTE BTK-n:

[link]

És utólagosan bocsi, hogy ilyen ELTE BTK-s szemszögből írtam le mindent, nem írtad, hogy melyik egyetemre szeretnél jelentkezni, én meg csak ezeket ismerem, remélem, azért tudtam segíteni. :)

Más egyetemeken más szakok lehetnek erősek, vagy gyengébbek, nem tudom. De olyat még sosem hallottam senkitől, hogy „de kár, hogy ide jöttem, és nem az ELTE-re” (pont fordítva szokott lenni, hogy „MÉG JÓ, hogy nem az ELTE-re jöttem alapszakra”) mert amúgy sokan utálják az ELTE-t, mert el van szállva, meg az ELTE-sek is el vannak szállva maguktól, holott egy rakás szɑr az egész egyetem. Más egyetemre sosem jártam, úgyhogy azokkal nem tudom összehasonlítani, igazából szerintem szakonként eltér, lehet ugyanolyan jó meg ugyanolyan szɑr is. Én nagyon szeretek ide járni

Tök örültem az iménti, tartalmaz hozzászólónak, és írásának.. :) Sokat lehet tőle tanulni, és tájékozódni, láthatólag. :)

Ismét jelzem, hogy amikor korábban itt hozzászóltam, hiánypótlás végett tettem, ezt el is mondtam rögtön az elején. Tehát hogy én csak tájékozódtam mostanság, egyes távol-keleti nyelvekről, de egyiket se beszélem alapfokon se.

De amíg nem szóltam hozzá itt, addig senki nem nyilatkozott távkelet nyelvekről, ezért bátorkodtam én belekezdeni e témába, kevés ismeretem ellenére, hiszen a kérdező távkeletre is kíváncsi.

De mondom még egyszer: nem léptem túl a kompetenciám határát - a kötözködő régebbi illető miatt jelzem ismét.

Tehát keveset tudok a távkeleti nyelvekről, de épp annyinak megfelelőek a hozzászólásaim.

A kedves iménti hozzászóló egyébként utalt egyes korábbi soraimra, idézem őt:

"Egy előző válaszban volt valami ilyen, hogy a kínai egyszótagú nyelv: inkább monoszillabikus, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden szó csakis egy szótag, hanem hogy a kínaiban minden szótagnak van önálló, értelmes jelentése, szóértékkel bír, vagyis egy szótag = egy morféma. Más kérdés, hogy a kínaiak (valamiért) szeretik a duplaszótagú szavakat, szóval a kínai szavak jelentős része kétszótagú, de ezek mindig kettéoszthatók, és mindkettőnek lesz önálló jelentésköre. "

Igen, igen, erre gondoltam, csak én nem mélyedtem ilyen szakszerű szintre a kínai kapcsán, te részletesebben átlátod ezt, ezek szerint. :) De legalább te nem kötöttél bele, hanem felmutattad a párhuzamot az ismereteink között. :) Na ugye, hogy nem írtam baromságot. ;) Ezt nem neked mondom, hanem a kötözködőnek...

És neked viszont köszönöm, hogy kifejtetted pontosabban és részletesen ezt a kérdéskört. :) Én csak a lényeget jeleztem, hogy vannak összetett kínai szavak is, azok nyilván több szótagúak, ezt elmondtam én magam is, de valaki belekötött...

Egyébként -a japánra kanyarodva- a japánok szótagokban gondolkodnak ugyebár, de ezt is egy szakértő valahogy úgynevezett morákra pontosította, mármint ez egy magyar irodalmi terminus, hogy "mora" (a japánok a "kana" kifejezést használják erre ugyebár), a költészet időmértékére értik a magyar irodalmárok, nyelvészek, hogy "mora". De nem tudom még pontosan, miben tér el a szótagoktól. Állítólag csak 1-2 ponton van eltérés a szótag és a mora fogalma között.

"Ezt elég jól összefoglalták előttem szerintem, a japán nyelvtanuláshoz, illetve a japán szak elvégzéséhez kb. fanatikusnak kell lenni – már ha azt szeretnéd, hogy érj is vele valamit."

Igen, e kérdésnél én tértem ki erre elsőnek.

"ちょっとーーー"

Mármint csotto micsoda? :D Ez valami japán káromkodás? :P :)

"van a legmumusabb tanár, akit el tudsz képzelni, aki gyakorlatilag kicsinál, ha nem tetszel neki (és nem tudok olyanról, aki valaha tetszett volna neki)"

Hallottam "viharos hírét"... ha egyre gondolunk... De hátnem tudhatom és nem akarom megítélni. Nem vagyok bennfentes.

"Nagyon nehéz megkapni ösztöndíjakat Japánba, rengeteget kell hozzá gürizni"

Ha jól rémlik, erről is szóltam itt a kérdésnél egyébként.

"mindent figyelembe véve én inkább nem ajánlanám"

A fentiek miatt sokaktól hallom, ezért továbbítottam eme infót a kedves kérdező számára.

"szerintem kívülről egy marha cuki, vicces és barátságos nyelvnek tűnik, aztán amikor kezdesz elmélyülni benne, rájössz hogy bɑzmeg ez durvább, mint a kínai :'D"

Detto utaltam rá.

Pl a sokféle szó jel olvasat miatt... A kínaiban ez jóval egyszerűbb, állítólag. És hát onnan erednek a japán szójelek, többségében. De akkor ugyebár hozzájön a japán ragozó nyelvtan, és a többi. Bár a japán ejteni egy magyarnak könnyebb, de az más kérdés.

"(Még Ázsiában is, a koreaival ők eléggé elkülönülnek a többi ottani nyelv felépítésétől)"

Nem véletlenül tekintik alapvetően izolált (elszigetelt) nyelvnek a japánt és koreait...

A ちょっと (chotto) azt jelenti, hogy „kicsit”

(A japán kultúrában nem lehet megmondani, hogy valami rossz, és nem lehet „nem”-mel válaszolni, mindkettő nagy bunkóságnak számít, ezért ilyen és ehhez hasonló kerülőutakon jelzik, ha valami éppen nem felel meg nekik :D)

Az a baj, hogy marhanehéz tömören megfogalmazni, hogy mit csinál egy nyelvész, mert a köztudatban az él, hogy a nyelvész egyenlő a nyelvművelővel (vagyis a grammar-nazival), aki lesben áll, és mindenki beszédét/írását kijavítja, ha éppen az nem egyezik a sztenderd nyelvhasználattal. Na most ez ökörség :D

Egy nyelvész eleve kutató, megfigyelő, nem avatkozik közbe semmilyen nyelvi jelenségbe.

Egy elméleti nyelvész lejegyzi az összes létező jelenséget, amit tapasztal. Most mondok egy hülye példát, mondjuk én mint alföldi, feljövök Budapestre, és azt hallom, hogy az összes budapesti és dunántúli nyelvjárást beszélő ember névelőt tesz a személynevek elé (tehát azt mondja, hogy „a Kati”, és nem azt, hogy „Kati”). Most tételezzük fel, hogy erről nincs már könyvtárat megtöltő szakirodalom. :D

Meghallok egy-két ilyen furcsa anomáliát, ami megüti a fülem, erre felállítok egy hipotézist: a nem közép-alföldi nyelvjárást beszélő emberek határozott névelőt helyeznek a személynevek elé. Elkezdem figyelni, hogy az emberek hogyan használják természetesen a névelőket, van-e esetleg, hogy máshová is tesznek, ahová én nem, illetve nagyon fontos tudnom, hogy honnan származik az illető. Hamar rájövök, hogy nemcsak azok nem használják, akik közép-alföldiek, hanem ez az egész keleti országrészre nem jellemző. Budapesten ingadozik, de inkább igen, dunántúliak számára egyenesen fülsértő, ha nincs névelő. Ha jó pár száz vagy pár ezer adatot összegyűjtöttem, azt mondhatom, hogy bizonyítottam a hipotézist, keleten nem tesznek névelőt, Budapesten inkább igen, a Dunántúlon meg határozottan igen. A lényeg: a nyelvész nem ítéli meg, hogy melyik a „HELYES”, mert nem létezik ilyen nyelvészeti szempontból. Mindenkinek a saját maga nyelvváltozata a „helyes”, a „szép”, a „jó”, és senki nem mondhatja a másiknak, hogy az övé „helytelen” vagy „csúnya”.

Ez kb. olyan, amikor az erdélyiek azt mondják, hogy „Jó vagy matekBŐL?” és az egész társaság tátott szájjal bámul, hogy ... ez... ezt most jól hallottam?! :D MIVAN? :D Nekik ez a helyes, ez hangzik jól, ez a saját nyelvhasználatuk, ami nem kritizálandó. Egyszerűen azért mondjuk, hogy „matekból”, mert véletlenül ez a nyelvjárás lett „felemelve” sztenderd nyelvvé. Ha székelyek lettek volna az ország vezetői hosszú ideig, akkor lehetséges, hogy a mai napig nyílt és zárt /e/-vel kéne beszélni, és a süteményre azt mondani, hogy tészta, a tésztára meg laska, mert akkor AZ lenne a hivatalosan elfogadott, sztenderd nyelvváltozat.

Vagy az ikes-iktelen ragozás keveredése. Nem „eszek”, hanem „eszem”. JUJUJJ, mert tényleg senki az ég világon nem fogja megérteni, ha /k/-t mondok a végén, és szörnyű apokalipszis következik, hiszen ha A megtörtént, meg fog történni B is, és az aztán C is, és senki sem akarja, hogy Z megtörténjen... :D ökörség. A nyelv az idők kezdete óta folyamatosan változik, jelenleg is változik, és ezután is változni fog, és ez ellen nem lehet mit tenni; nincs jó és rossz változás.

Hát mondjuk például ilyenek, de még ezen kívül millió ága van a nyelvészetnek. Legnépszerűbb és legpénzesebb a számítógépes nyelvészet, ilyenek, hogy autokorrektet meg ilyen hangfelismerő szoftvereket fejlesztenek, stb.

De ajánlom figyelmedbe a wikipédián Nyelvtudomány oldalát, mert az egy jó kis „bevezető” :D

Én elméleti nyelvészet MA-ra akarok majd jelentkezni, de már azon is gondolkodom, hogy nem Magyarországon csinálom, vagy ezt még igen, de a PhD-t már külföldön... Nem tudom még, majd kiderül.

Előző, bármiféle leszólás nélkül érdeklődöm meglátásodról, engem érdekelne, mi a meglátásod arról, hogy van-e határ szerinted, adott nyelv alakulását illetően?

Ugyanis szerintem van.

Tegyük fel, nem csak annyi angol eredetű szó volna, mint jelenleg, hanem az egész magyar nyelv "elanglicizálódna", legalább 90%-ban.

Ez szerinted elfogadható...?

Vagy pl a logikátlan nyelvi megoldások, fordulatok, szokások...

Bár talán lehet vitázni néhány ponton, de pl az se mellékes szerintem, hogy bizonyos szempontból sajnos kezd ellaposodni a magyar nyelv.

Pl a 80-as évek közepéig mindenki változatosan használta az igekötőket, pl MEGdöbbentünk és

NEM LEdöbbentünk, mint sokan manapság.

Pár évtized óta, úgy néz ki, magyar nyelvi liberalizmus van, szinte nincs határa, mi mindent helyettesítenek a LE igekötővel, ami egysíkúbbá teszi a magyar nyelvet - ezekkel az alábbi, elterjedt formákkal

nem tudok egyetérteni, és ezek az enyhébb példák, mert sajnos most a durvább LE igekötős mai formák nem jutnak eszembe, mások nyelvhasználatából:

LEdöbbent - a MEGdöbbent helyett,

LEsikeredett - FÉLREsikeredett volna a megfelelő, szerintem,

LEbeszélte az egységeket a telefonján - ELbeszélte az egységeket számomra természetesebb.

De ami számomra már inkább borzalmas:

LEbeszélte a találkozó helyszínét a központRA.

Számomra a mondat eleje a tali lemondását sugallja, de mégis sokat úgy fejezik be az eféle mondatukat, hogy valahoVA beszélik, hogy megtartják a talit ott...

Én viszont mindig is úgy használtam e szót, "lebeszélni" -és klasszikus irodalmi művekben is azt tapasztaltam-, hogy

LEbeszélte a találkozóRÓL a másik felet, például MERT LE AKARJA MONDANI azt.

Kérdés, hogy ez pusztán szubjektív, vagy a mai fiatalok már beleszülettek ezekbe a -tegyük fel- hibás nyelvhasználati sajátosságokba, ha hibának tartjuk?

Számomra lehet LEbeszélni valakit valamiről, vagy ELbeszélni egy irodalmi alkotást, vagy ELbeszélni valaki füle mellett, vagy egymás mellett.

Szerinted az belefér, hogy az "-e" kérdőszót egyre többet teszik a tagadószó -nem- után:

"NEM-E lehetne?"

Vagy a másik sáámomra furcsa megoldás:

"BUTA-E vagy?"

Én világéletemben úgy mondtam, és klasszikus irodalmi művekből is azt tapasztaltam, hogy

Nem lehetne-e?

Buta vagy-e?

Vajon én vagyok maradi, vagy az egyre többek által használt másfajta forma pusztán csak egy jelenség, ami szerinted épp úgy helyes?

A fő kérdésem hozzád, előző: ha van határ, hol a határ?

Ha pl angollá változna a magyar, azt szabad szerinted...?

Vagy pl ha apránként a "nem-e lehetne" és hasonló furcsaságok odáig fajulnénak, hogy végül pl ez lenne a magyar nyelv:

"Ijj, igen, de nemigen nem, de mégis lehetne belemeg-meg élni veled amaz a de hogyne találkozó miért ne de mert meg, hogy hejj de tali."

Erre azt szoktuk mondani: körülményes.

Na de ennyi erről a hozzád hasonló liberálisok mondhatnák, hogy "dehogy körülményes, tessék tudomásul venni, mi így beszélünk, ez is egy forma, és szubjektív, hogy mi a helyes".

ENNYIRE szubjektív volna ez...??

Elvileg ha a módosulás apránként tovább módosul, egyszer csak ide jutunk. EZ HELYES??

Sőt, sokan egyáltalán nem használnak vesszőt, és nem arra gondolok, amikor telóról, technikai okokból nem megy....

HOL A HATÁR a nyelvváltozás terén, ami még logikus, magyaros?

Teljesen mellőzni a vesszőhasználatot, az elfogadható? Csak mert egyesek hasukra ütve beleképzelik majd, hogy mit akart közölni a másik? Liberalizmus okán??

Véletlenül se gondolaj senki, hogy én egyöntetűen valamiféle merev logika mellett voksolok, ugyanis én teljesen rugalmasan kezelek olyan fajta nyelvi kérdéseket, amelyekre meg -számomra érthetetlen módon- a többség "allergiás":

Pl amondó vagyok, csak megállapodás kérdése volna, hogy ezentúl a mára már a magyar nyelvből kihalt lágyított L hangot jelölő LY helyett a ma szinte minden akcentusban ejtett J-t írnánk.

Erre sokan azt mondják, hogy a "JUK" bántaná a szemüket...

Én erre azt mondom, hogy ez a "bántaná a szemem a "JUK" hozzáállásuk" pont ugyanaz a hiba részükről, mint hogy azt mondják:

"NEM-E lehetne"...

Ugyanis a hibáik is puszta MEGSZOKÁSból erednek,

és nem logikából. Ellenben a meglátásaim zömével.

Bár mondom, az engem zavaró nyelvi fordulatok egy része ellen nincs kifogásom, de bizonyos fajták ellen igen, mert sokuk logikátlan, és/vagy magyartalan, és/vagy terjengős, és/vagy idegen eredetű szavakkal túltelített, stb.

A szerintem potenciális, lehetséges változtatásoktól való ódzkodásuk szintén puszta megszokás okán van, akárcsak a ma divatos, szerintem hibás nyelvhasználati fordulataik.

(Vagy pl említhetném, hogy SSZ helyet nyugodtan áttérhetnénk a SZZ-re, bár az felesleges, igaz, szerintem egyenértékű megoldás volna.

De pl LY helyet áttérni J-re viszont teljesen logikus lenne, mivel a LY rég kihalt a nyelvünkből.)

„...nem arra gondolok, amikor telóról, technikai okokból nem megy“, nos, épp így részemről is előfordul technikai hiba, pl elírás; bocsi érte, de utólag korrigálom:

sáámomra -> számomra

fajulnénak -> fajulnának

Na de ennyi erről -> Na de erről

gondolaj -> gondolja