Esti gimnáziumban is jogosult a szülő ugyanazokra a kedvezményekre, mint a nappaliban?
11. osztálya fogok lépni, mint szakközépiskolai tanuló. A kezdetektől fogva érzem azt, hogy nem nekem való amit tanulok. A szüleim mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy maradjak. Mivel konkrét elképzelésem egyenlőre nincsen, és a közelünkben nincs olyan nappali gimnázium, ahova megfelelnék, így felvetettem a szüleimnek az estit, még nyár elején. Akkor még fontolóra vették, nemrég felvetettem nekik újra, és most ellenzik. Attól tartanak, hogy így nem leszek jogosult ugyanazokra, amikre nappalin igen. Megmutattam nekik a honlapot, ahol le van írva, hogy "Középiskolánk tanulói jogosultak diákigazolvány igénylésére és a velejáró kedvezmények igénybevételére! A jogszabályi előírásokban meghatározott feltételek szerint - alanyi jogon családi pótlék igénylésére is jogosultak!" - nem szóltak hozzá semmit. Így most megmutatnám nektek is, hogy ti hogy vélekedtek erről. Valóban nem lennék jogosult ugyanazokra, mint a nappalin?
nem jogosultak.
viszont a linkelt suli eléggé rossz.
Sziltop és esti iskolái nem valami jók az oktatás színvonala eléggé alacsony.
én is esti gimiben végeztem, most szeptemberben kezdek egyetemen úgyhogy csak ajánlani tudom :)
diákigazolványt ugyanúgy igényelhetsz és kapsz is, a vele járó kedvezmények is vele járnak (utazási kedvezmény, jegyre, bérletre)
ha közben nem dolgozol akkor érdemes bemenni a munkaügyre szociális rászorultságit kérni (ez egy több oldalas papír, amit ki kell töltened és visszaadnod), hogy támogassák a TB-det és igénybe tudd venni ingyenesen az egészségügyi ellátást
családi pótlék én úgy tudom, hogy 21 éves korig jár, mert amikor én 22 lettem akkor már nem kaptak utánam a szüleim; viszont ilyen egyszer támogatás is igényelhető önkormányzatnál, ha leadsz nekik egy lepecsételt, kitöltött iskolalátogatási lapot amit a suliban kérsz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!