Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Ti mit választanátok a helyemben?

Ti mit választanátok a helyemben?

Figyelt kérdés

Költözés miatt új iskolát kell választani (9.-es leszek). Megnéztünk egy sulit, nagyon tetszett, szimpatikus volt illetve (volt) osztálytársam is oda fog járni suliba. Viszont azon a szakon ami érdekel már nincs hely pedig 4 36 fős osztályt indìtanak. Azt mondta anya hogy erre a szakra mindig sokan jentkeznek, túljelentkezés van más iskolában is. Az egyik szakon van hely, de oda a suli májusban rendkìvüli felvételit hìrdetett mert alig jelentkeztek arra a szakra. Ez a szak nem nagyon érdekel illetve a kémiára hasonlìt leginkább ez a szak, kémiából 3-as lettem (többiből 4-5). Azt mondta igazgatóhelyettes hogy az alapoktól tanuljuk a kémiát és a nulláról kezdjük az angolt, pedig 6 évig tanultam. Ha a kémiát újból tanuljuk nekem az csak jó mert lehet jobban megértem de feleslegesnek érzem a 6 év angoltanulásomat és a központit is feleslegesen ìrtam meg, feleslegesen készülünk rá heti 5-6 órában mert nem is nézik itt.

Nagyon tetszik a suli, kedvesek voltak mikor bent voltunk, jó környéken van, jó a tömegközlekedés és oda fog járni az egyik barátom csak másik szakra.

Ti maradnátok ennél a sulinál vagy keresnétek másikat? Szerdáig van időm dönteni.


2016. júl. 1. 19:28
 1/9 A kérdező kommentje:
*készültünk rá
2016. júl. 1. 19:30
 2/9 anonim ***** válasza:
Azt hogy a barátod oda jár ne vedd alapul, mert így, hogy másik csoportba fog járni nem biztos hogy sűrűbben tudtok találkozni, mint ha suli után összefuttok. Nézz még másik sulit is, után dönts.
2016. júl. 1. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Biztosan másik sulit keresnék. Angolon halálra fogod unni magad, a kémiával meg csak szenvedni fogsz. Olyan suliban menj, ahol érdekel, amit tanultok (már ha szaksuliba mész). A barátokra ne adj sokat, ilyenkor nem tartanak örökké a barátságok általában.
2016. júl. 1. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Már a kémiától nem félek, de az angoltól igen hogy aludni fogok órán :(

Szakgimibe megyek

2016. júl. 1. 19:47
 5/9 A kérdező kommentje:

Amelyik szak érdekel szinte mindegyik suliba telt :(

És attól is félek hogy jó barátok voltunk ott meg sz@rni fog már a fejemre, hozzám se fog szólni stb.

2016. júl. 1. 19:50
 6/9 Bella169 válasza:

Nincs lehetőség angolon kívül más nyelvet választani?

Az angolt pedig iskolán kívül folytatni akár tanár segítségével, így pár év múlva akár 2 nyelvvizsgád is leht ha jó érzéked van a nyelvhez.

2016. júl. 1. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Erre majd rákérdezek :)
2016. júl. 1. 20:09
 8/9 Snorri válasza:
Hallgass a szívedre. Ha tetszik a suli, akkor tégy egy próbát. Lehet az angol uncsi lesz, de tuti jó leszel belőle, és az elején legalább nem kell vele szenvedni, lesz energia a kémiára. Lehet nagyon hamar olyan lesz az anyag, ami nem unalmas. Én megpróbálnám, és ha nem tetszik, akkor jelentkezz jövőre oda, ami tetszik, időben.
2016. júl. 1. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Biztosan nem mennék ilyen suliba.
2016. júl. 1. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!