Mit változtatnátok meg a magyar oktatási rendszerben?
Én az alábbiakat:
Sok vallásos iskolában van hittan és egyházi ének a sima éneken túl. Én ezt eltörölném. Inkább sima ének órán tanuljanak a gyerekek néhány Istenhez kötődő éneket, de ne legyen már ennyire sok tanóra.
Kötelező hittan: na ezt is totál értelmetlennek találom, mert (szvsz) a hitet NEM lehet tanítani. Legyen helyette háztartástan ugyanis:
1, a vallásos gyermek otthon is gyakorolja a vallását
2, a nem vallásost úgyse térítik meg.
A tanárokat kicsit jobban megválogatnám, ugyanis vannak elég elmebajos tanárok. A gyerekeket se ugyanazon a mércén kellene mérni. Ha valakinek nem megy a tesi, heti öttől nem fog jobban menni, és hiába kapja mindenki ugyanazt a feladatot, sosem fog az összes diák ötösre teljesíteni, hiszen, hogy egy népszerű példával éljek "Ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, egész életében hülyének fogja hinni magát". A felvételi ponthatárokat mind a középiskolákban, mind az egyetemeknél lejjebb kellene vinni, vagy a feladatokon kellene picit könnyíteni. Ha már középiskola, felvételi: egy ismerősöm kétszer jelölte meg ugyanazt az iskolát, első helyen egy külön tagozatot jelölt, második helyen az általános szakot. A tagozatosra nem vették fel, sem őt, sem rengeteg sorstársát, így ők általánosra kerültek. Emiatt aki az általános szakot jelölte, egyáltalán nem nyert bejutást az adott iskolába, szóval kérdem én: ha egy adott szak több tanulót vonz, miért nem lehet két osztályt indítani?
Azt a pénzt, amit az iskolák a heti öt tesi miatt a tornatermekre költöttek (több sportszer, fűtés 0. órában, esetleg késő délután) lehetett volna akár tanulmányi kirándulásokra is költeni, mert hát ha élőben lát a gyerek 1-2 magyar tájat, talán több ragad meg benne. Azt hiszem, ennyi, a véleményeitekre kíváncsi vagyok.
17.03.
Nem értem, miért kell ilyen ingerültnek lenni. Tanár vagy; türelem, nem erőltetem senkire a véleményem, csak leírtam. Nem csak az ismeretségi köröm kérdeztem meg arról, hogy énekel-e valaha. Sajnos, leszoktunk róla. Inkább hallgatunk.
Igazán nem érdemes fölizgatnod magad annyira, hogy még hibát is vétesz. Csak a véleményem írtam le, ami évek óta egyre erősödik.
Igazából nem tudom, mit értesz fahang alatt.
Én nem csak csengés nélküli, tompa hangra gondoltam, hanem a levegőtlen, tonalitás nélküli, szinte gépies, egyszínű beszédmódra. Nehezebb azt elemezni, hogy milyen, könnyebb azt, hogy milyen nem. Összefolyó szavak, nem tagolt mondatok. Elöl képzett hangok, nem is tudom mit mondjak még.
De pont olyan, ahogy énekelni egyszerűen nem lehet. Vagy jó, lehet, de erőltetetten, akarattal, nem természetesen. Ennyi.
A tanárokat nem kicsit jobban kéne megválogatni, hanem nagyon!
Még az se lenne fölösleges, ha rendszeres pszichológiai vizsgálatnak vetnék alá őket, hogy alkalmasak-e oktatásra, nevelésre.
Volt olyan tanárunk, aki négy évig kínzott bennünket a kiszámíthatatlan személyiségével. Minden reggel a tanári előtt kémkedett valaki közülünk, hogy aznap milyen kedvvel jött be. Mert ha duzzogós képpel, és nem fogadta senki köszönését, már készülhettünk a röpdolgozatra, vagy a kekeckedő kérdésekre. Vagy az is az életre nevelés volt? Ki tudja.
Én egy általános iskolában kezdtem az első osztályt. Most nyolcadikos vagyok,és így utolsó évben lett katolikus az iskola,szülői szavazás alapján. Semmi negatívat nem tapasztaltam a változásokkal kapcsolatban,heti 2 hittanunk van,hétfő reggelenként áhítat+ első és utolsó órában egy miatyánk,és évente 4-szer kötelező elmenni templomba mindenkinek(évnyitó,karácsony,húsvét,évzáró). A diákok hittan,ill. erkölcstan közül választhattak év elején,én hívőként a hittant választottam. Nagyon jó tanárunk van,az óra kötetlen,mindenki elmondhatja a véleményét. A közösség összetartóbb lett (legalábbis én úgy érzem). A gondom csak az,hogy A és B héten egy nap kivételével minden nap lehúzunk egybe 6 órát,majd lyukasóra,és az utolsó órának délután 4-kor van vége. Ez elég megterhelő,feldarabolja a napunkat,és akkor még üljünk neki az irdalmatlan mennyiségű házinak. Ráadásul én messze lakom a sulitól,úgyhogy éppen hazaérek ebédelni,aztán mehetek is vissza órára. Az összes többi baj a tanárok és a rendszer lelkén szárad. Nem engednek ki órán a mosdóba,néhány tanár(tisztelet a kivételnek) még fizikai erőszakot is megenged magának a diákokkal szemben. Én ezt nem tűröm el. A központi felvételit néhány napja írtam,a matek után sírva jöttem ki,és napokig még aludni sem tudtam (így még is hova vesznek fel?!). Nem értem,miért van minden megszabva a rendszer által,ha kérdezek valamit az osztályfőnökömtől,csak annyit mond: "mit tehetnék? nem engedik." Az egész magyar oktatás egy kalap sz*r. Az iskola az életre nevel,mondják ilyenkor a nagyokosok. Ez lenne az?? Az egész osztály értetlenül nézi matekórán a táblát,benyalatják velünk a sok lexikális anyagot,de azt nem tanítják meg nekünk,hogy kell felékészülten beilleszkedni a társadalomba. Remélem,ha odáig jutok,hogy gyerekeim lesznek nekem is,nem kell majd azon agyalnom,hogy elég jó-e az oktatás.
Egy 14 éves lány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!