Mi a véleményetek? Szerintem kötelező informatikai okatást kellene tartani minden egyes embernek, hogy ez is az általános műveltséghez tartozzon.
Rengeteg tudatlan ember van.. Rengeteg.. Hihetetlen, hogy vakon gépelni tanítanak a középiskola első osztályában (15 évesen), ahol 1 hónap alatt meg kellene tanulni az egész billentyűzetet vakon kezelni, viszont az alapvető informatikai fogalmakat nem tanítják meg.
Egy eléggé jó nevű középiskolába járok, most vagyok tizedikes. A város második legjobb középiskolája. Tavaly, azaz az első évemben heti 4 informatika órám volt, ahol egy hónap alatt próbálták az egész osztályt megtanítani vakon gépelni. Senki nem tanulta meg, az osztályból egyedül én tudom ezt, de ennek a tudományát sem ott szereztem meg, hanem több éves tapasztalatból. Végül, az 1 hónap után úgy ellenőrizték az anyagot, hogy mindenkinek le kellett gépelnie egy A/5-ös lapnyi szöveget 30 perc alatt. A kutyát sem érdekelte, hogy ki nézi a billentyűzetet, és ki nem.
Idén volt egy házidolgozat, amelyben egy 5 perces prezentációt kellett készíteni. Az osztály 95%-a nem tudta mely programhoz társítandó a pptx kiterjesztésű prezentáció. Egyesek szerint a Powerpoint 2003-mas verziójához minden gond nélkül társítható.
Az egyik tanulótól megkérdezték, hogy neki a Powerpoint 2007-es verziójában van-e lementve a prezentációja, amire a válasz az volt, hogy neki pendriveon van. Van olyan tanuló, aki szerint az USB kulcs biztonságos eltávolítása azt akadályozza meg, hogy vírus kerüljön rá. Szinte mindenki úgy gondolja (a tanárral együtt), hogy az USB kulcsot akkor is biztonságosan kell eltávolítani, ha csak olvastunk róla adatot. Az MSN Messengert a világon már szinte mindenki csak MSN-nek mondja, holott az MSN a Microsoft Network rövidítése, amelynek így magában semmi köze nincs a csevegőprogramhoz.
Angol tagozatos osztályba járok, tavaly 3 évnyi angol óránk volt megtartva egy év alatt. Van olyan tanulónk, akinek az éppen használni kívánt számítógépe bootolt be, majd memória tesztelés után kiírta, hogy press F1 to continue. Ott ült a gép előtt, és várt, hogy mikor tölt már be. Van, aki a WPA2-t feltörhetetlennek tarja, ám amikor elkezdem magyarázni neki, a MAC cím fogalmánál megakadt a tudomány. Olyan osztálytárs is akadt -igaz, még általános iskolában-, aki a Wi-Fi routert csengőnek hitte. Mindegyik gépen 2009 februári frissítés van a vírusirtókon, ennek ellenére mindenki kénye-kedbe szerint adja meg a jelszavát az ottani számítógépeken. Amikor volt egy szabad fél óránk az informatika teremben, alig tudta valaki, mit csinálok, amikor pendriveról bootolok. Vannak olyan tantermek, ahol nem asztali számítógépek, hanem EEE-PC-k vannak elhelyezve az asztalokon. Volt, aki nem tudta, hogyan kell a Scroll Lockot bekapcsolni (Fn+Del). Nemrégiben a matematika óránk az informatika teremben volt tartva, és online oldottunk meg matematika feladatokat Windows XP rendszeren Mozilla Firefox böngészővel. Volt olyan tanuló, aki elővette a számológépét, és azon oldotta meg a segédszámolásokat. Senki nem tudta, mi a teendő, ha a képcsöves monitor elkezd halkan, magas frekvencián sípolni. Van, aki szerint 310 millió bájt az 310 MB. Olyan ismerősöm is van, aki kinevetett, amikor elmagyaráztam neki, hogy a Google-nek van műholdja, és akár ő is megtekintheti a műholdfelvételeket.
Anyámnak a múltkor 43 percig magyaráztam telefonon, hogy hogyan vegye le a kártyaolvasót, és az SD kártyát a polcomról, és töltse fel azt egy megadott FTP szerverre.
Itt az oldalon is rengeteg kérdést láttam már, amire köpni-nyelni nem tudtam. Olyat is olvastam egy fórumon, hogy valaki letöltött egy programot, amellyel a Gmailes fiókja tárhelyét kihasználhatja egy meghajtóként, tehát a sajátgépben megjelenik egy meghajtó, amelyet ha megnyit, és fájlokat rak bele, az a gmailes fiókján tárolódik. Ezek után érdeklődött, hogy hogyan tud COD 2 szervert futtatni rajta.
Véleményem: Kellene 10 kötelező informatika órát tartani, amelyben megtanítanák a tanulókat arra, hogy mi a hardver, mi a szoftver, mi a Wi-Fi, mi az UTP, hogyan működik az adathalászat, kik azok a hackerek, mi az FTP, mi az NTFS, mi a FAT, mi történik tömörítésnél, miért van gombelem az alaplapban, mi a Windows, mi a linux, hogyan működik az e-mail, hogyan működik a Google, alapvető fáljkiterjesztések mihez valóak (doc, xls, docx, xlsx, pdf, html, stb.), mi a számítógép felépítése, és így az alapismeretek meglennének. Szerintem az előbb említetteket sokkal fontosabb lenne tudnia egy 9.-esnek mint a vakon gépelést. Ha az általános műveltséghez tartozik az, hogy hány bolygó van, melyik a legnagyobb, melyik hol van, stb, akkor ez miért nem? Ti hogy gondoljátok?
Szia!
Te tényleg nem érzed a dolgok közti különbséget, nem érzed, mennyire túloztál?
Szerintem az, hogy a prezentációja Powerpointban vagy a pendriveján van, meg a WPA2 (vagy mi az isten) feltörése ROHADTUL NEM EGY SZINTEN VAN! Kiterjesztések, szoftver, hardver, operációs rendszerek, kell tudni. Viszont, hogy hogyan kapcsoljuk be a ma már egyáltalán nem használt Scroll Lockot egy notebookon, ki a fittyfenét érdekel, ki használja? Senki.
Amúgy nagy részt egyetértek veled, csak le kell oltsalak, mivel hogyha az irományodból kihagytad volna a felesleges dolgokat (WPA, Scrolllock), sokkal de sokkal többen egyet értettek volna veled, és nem ugattak volna le. Vagy csak menőzni akartál a tizedikes tudásoddal? Én egy 16 éves, szintén gimnazista lány vagyok, és 2-n kívül az összes kérdésre tudom a választ, én vagyok itthon a rendszergazda (az egyetlen aki ért a géphez és tesz valamit, ha gond van), tehát nem azért mondom ezeket, mert nem akarom belátni, hogy én is tudatlan vagyok.
Teljesen igazad van, nem a programozást és a gépírást kéne az emberek agyába tömködni (mellesleg én is első vagyok gépírásban a csoportból, bár nem tíz ujjal írok, hanem úgy, ahogy a 6 év kockaság alatt belém rögződött, és kb. 90-100 karakter/perccel)... De nagyon felesleges volt a gépírás, és fél évig kellett, hogy tanuljuk, erre ment el fél év!!! Természetesen senki nem tanult meg.
Emellett volt egy lány, akinek lefagyott az infótermes gépe, és odahívott, hogy csináljak valamit. Eszébe sem jutott az újraindítás lehetősége... A Linux, mint szó, név, is ismeretlen a legtöbbek számára...
Tehát valóban változtatni kéne a tananyagon, ha az idősebbek nem is tudják (ami érthető), akkor legalább ez a generáció tudja már, hogy mi a kurzor és az ikon...
16/L/geek ^^
én szerintem jó ahogy van hogy nem tanitanak hackerkedést sulikban.
legalább olyan suliban kelene tanitani Hackerkedést szerintem ahol jó magatartásúak járnak mert sok ember csak rosszra használná.
pl.: Cigányok , a világ tudná és mindenki ezzel szivatná egymást.
ahogy kinézem sok emberből.
A kocsikerék cserés válaszhoz:
Ha az isten háta mögött lerobbannál, ahol már vagy 2 hónapja egy ember se járt, és neked egyedül kellene kicserélni azt az egy nyamvadt kereket, lehet, hogy másképp látnád.
/Egy informatika szakirányú egyetemista/
"Szerintem kötelező informatikai okatást kellene tartani minden egyes embernek, hogy ez is az általános műveltséghez tartozzon"
Mondjuk Shannont és Turinget nyomatni gimnáziumi matekórán? Tartok tőle, az inkább egyetemi szint.
"Az osztály 95%-a nem tudta mely programhoz társítandó a pptx kiterjesztésű prezentáció. Egyesek szerint a Powerpoint 2003-mas verziójához minden gond nélkül társítható."
Ezek olyan, 1-2 év alatt elavuló információk, amiket semmi értelme iskolában oktatni. Egyébként én sem tudom, mi az a pptx, utálom az új office-okat. Pedig én nem vagyok "hülye a számítógéphez" még programozok is, pénzt is keresek vele, pedig nyilván nem vagyok általánosanművelt a t. kérdező szerint. Viszont fél perc alatt megkeresem, mi ez a pptx. Ehhez pedig angoltudás kell, nem "informatika".
"Véleményem: Kellene 10 kötelező informatika órát tartani"
És melyik 10 óra menjen ki helyette? Melyik 3 tantárgy szűnjön meg az xlsx formátum helyes ismerete kedvéért? :)))
Ez egy buzgómócsing gondolatmenet, semmi több. Ennyi erővel azt is lehetne javasolni, hogy legyen heti tíz hentes-óra, mert megengedhetetlen, hogy egy átlagos 18 éves nem tud disznót vágni, miközben a hús egy igen fontos tápanyag.
Most nem azért de Te hülye vagy miért zavar az ha más kevésbé ért a számítógéphez mint te? Miért zavar az, ha más nem tudja hogy mit csinálsz amikor pendrive-ról bootols vagy ha például MSN-nek mondják a Windows Live Messengert? Arra nem gondoltál hogy hülyén nézne ki a beszélgetés?
-Te, este gyere má' fel a Windows Live Messenger-re mert beszélni akarok veled vmiről!
-Oké akkor este Windows Live Messenger-en találkozunk!
...
nem egyszerűbb igy:
-Te gyere má' fel este MSN-re mert beszélni akarok veled!
-Jó akkor este MSN-en találkozunk!
Édes istenem...Hülye kocka számítógép buz* f*sz vagy b*szki ember...Ha valaki nem informatikusnak tanul akkor miért érdekelje jobban ez a téma? Hülyegyerek! Nem fognak odamenni hozzá az utcán hogy: "te megtudod mondani mikhez valók a következő filekiterjezstések: doc, xls, docx, xlsx, pdf, html?"
hogy lehet valaki ennyire idióta? na húzzál innen mert csak rontod az oldalt k*cs*g kocka! ja és nyugodtan lehet lepontozni nem nagyon érdekel...
Foglalkozhatnál értelmesebb dolgokkal Dr. Kockafej mert mondok olyat amit te nem tudsz pedig csak 13 va
gyok.(na persze nem az informatikáról, azt utálom)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!