Mi a véleményetek? Szerintem kötelező informatikai okatást kellene tartani minden egyes embernek, hogy ez is az általános műveltséghez tartozzon.
Rengeteg tudatlan ember van.. Rengeteg.. Hihetetlen, hogy vakon gépelni tanítanak a középiskola első osztályában (15 évesen), ahol 1 hónap alatt meg kellene tanulni az egész billentyűzetet vakon kezelni, viszont az alapvető informatikai fogalmakat nem tanítják meg.
Egy eléggé jó nevű középiskolába járok, most vagyok tizedikes. A város második legjobb középiskolája. Tavaly, azaz az első évemben heti 4 informatika órám volt, ahol egy hónap alatt próbálták az egész osztályt megtanítani vakon gépelni. Senki nem tanulta meg, az osztályból egyedül én tudom ezt, de ennek a tudományát sem ott szereztem meg, hanem több éves tapasztalatból. Végül, az 1 hónap után úgy ellenőrizték az anyagot, hogy mindenkinek le kellett gépelnie egy A/5-ös lapnyi szöveget 30 perc alatt. A kutyát sem érdekelte, hogy ki nézi a billentyűzetet, és ki nem.
Idén volt egy házidolgozat, amelyben egy 5 perces prezentációt kellett készíteni. Az osztály 95%-a nem tudta mely programhoz társítandó a pptx kiterjesztésű prezentáció. Egyesek szerint a Powerpoint 2003-mas verziójához minden gond nélkül társítható.
Az egyik tanulótól megkérdezték, hogy neki a Powerpoint 2007-es verziójában van-e lementve a prezentációja, amire a válasz az volt, hogy neki pendriveon van. Van olyan tanuló, aki szerint az USB kulcs biztonságos eltávolítása azt akadályozza meg, hogy vírus kerüljön rá. Szinte mindenki úgy gondolja (a tanárral együtt), hogy az USB kulcsot akkor is biztonságosan kell eltávolítani, ha csak olvastunk róla adatot. Az MSN Messengert a világon már szinte mindenki csak MSN-nek mondja, holott az MSN a Microsoft Network rövidítése, amelynek így magában semmi köze nincs a csevegőprogramhoz.
Angol tagozatos osztályba járok, tavaly 3 évnyi angol óránk volt megtartva egy év alatt. Van olyan tanulónk, akinek az éppen használni kívánt számítógépe bootolt be, majd memória tesztelés után kiírta, hogy press F1 to continue. Ott ült a gép előtt, és várt, hogy mikor tölt már be. Van, aki a WPA2-t feltörhetetlennek tarja, ám amikor elkezdem magyarázni neki, a MAC cím fogalmánál megakadt a tudomány. Olyan osztálytárs is akadt -igaz, még általános iskolában-, aki a Wi-Fi routert csengőnek hitte. Mindegyik gépen 2009 februári frissítés van a vírusirtókon, ennek ellenére mindenki kénye-kedbe szerint adja meg a jelszavát az ottani számítógépeken. Amikor volt egy szabad fél óránk az informatika teremben, alig tudta valaki, mit csinálok, amikor pendriveról bootolok. Vannak olyan tantermek, ahol nem asztali számítógépek, hanem EEE-PC-k vannak elhelyezve az asztalokon. Volt, aki nem tudta, hogyan kell a Scroll Lockot bekapcsolni (Fn+Del). Nemrégiben a matematika óránk az informatika teremben volt tartva, és online oldottunk meg matematika feladatokat Windows XP rendszeren Mozilla Firefox böngészővel. Volt olyan tanuló, aki elővette a számológépét, és azon oldotta meg a segédszámolásokat. Senki nem tudta, mi a teendő, ha a képcsöves monitor elkezd halkan, magas frekvencián sípolni. Van, aki szerint 310 millió bájt az 310 MB. Olyan ismerősöm is van, aki kinevetett, amikor elmagyaráztam neki, hogy a Google-nek van műholdja, és akár ő is megtekintheti a műholdfelvételeket.
Anyámnak a múltkor 43 percig magyaráztam telefonon, hogy hogyan vegye le a kártyaolvasót, és az SD kártyát a polcomról, és töltse fel azt egy megadott FTP szerverre.
Itt az oldalon is rengeteg kérdést láttam már, amire köpni-nyelni nem tudtam. Olyat is olvastam egy fórumon, hogy valaki letöltött egy programot, amellyel a Gmailes fiókja tárhelyét kihasználhatja egy meghajtóként, tehát a sajátgépben megjelenik egy meghajtó, amelyet ha megnyit, és fájlokat rak bele, az a gmailes fiókján tárolódik. Ezek után érdeklődött, hogy hogyan tud COD 2 szervert futtatni rajta.
Véleményem: Kellene 10 kötelező informatika órát tartani, amelyben megtanítanák a tanulókat arra, hogy mi a hardver, mi a szoftver, mi a Wi-Fi, mi az UTP, hogyan működik az adathalászat, kik azok a hackerek, mi az FTP, mi az NTFS, mi a FAT, mi történik tömörítésnél, miért van gombelem az alaplapban, mi a Windows, mi a linux, hogyan működik az e-mail, hogyan működik a Google, alapvető fáljkiterjesztések mihez valóak (doc, xls, docx, xlsx, pdf, html, stb.), mi a számítógép felépítése, és így az alapismeretek meglennének. Szerintem az előbb említetteket sokkal fontosabb lenne tudnia egy 9.-esnek mint a vakon gépelést. Ha az általános műveltséghez tartozik az, hogy hány bolygó van, melyik a legnagyobb, melyik hol van, stb, akkor ez miért nem? Ti hogy gondoljátok?
Nos a véleményem: tanuld meg az orvosi szakma legalább felét, mert aki nicns tisztában a saját testével, az mi a faszt akar egy géptől?! Utána tanuld meg, hogyan működik az elektromos hálózat, mert minek dugod be a gépedet a konnektorba, ha azt sem tudod mi van "mögötte". Aztán legyél atomfizikus, hogy tudd, mi folyik pakson. Legyél gépészmérnök és sofőr, hogy tudd, hogy a közlekedési eszközök hogy működnek. Legyél jogász, hgoy az alapvető jogaiddal tisztában légy. (Mostanság rohadt fontos lenne, hogy az emberek tudják mit jelent a DEMOKRÁCIA) Ja legyél történész és irodalmár, hogy tudd, kik a "gyökereid" és kik azok, akik a nemzetedért sokat tettek (vagy éppen nem tettek).
Ilyen arroganciával és lenézéssel megfogalmazatott problémádat hülyeségnek tartom úgy, hogy közben az ország egyik legszínvonalasabb informatikai (és mérnöki) felsőoktatási intézményét keményen taposom (értsd: az évfolyam elsők között vagyok). Legyél kőműves, ács (és kertész), hogy otthon a ház körüli dolgokat ellásd.
Az egy másik kérdés, hogy informatikai iskolában elvárható legyen, hogy az diákok/hallgatók tudják használni a gépeket és ne csak dísznek legyenek ott. Az is idetartozik, hogy az informatika egyre fontosabb és egyre jobban beleivódik a mindennapokba, ezért nem lehet mellette elmenni.
Én azt tanácsolom, hogy amíg ilyen nagy az arcod, addig ne pattogj. És javasolok heti 10 KÖTELEZŐ órát, ahol megtanulod hogy kell értelmes ember módjára írni, beszélni, viselkedni.
Végső kérdések: legalább valami falu második legjobb sulijába jársz? WPA2-t hogy kell törni? Hogyan működik a Google?
(arroganciára arroganciával)
Figyelj, ezt a kérdést most ugye poénból írtad ki? :D
Ha nem, akkor csak megjegyzem, hogy 9-11-ig infó tagozatos voltam, de a felét én sem értem annak, amit írsz.
A FAT-ról egyszer előadást kellett (volna) tartanom, de kb. csak annyit értettem belőle, hogy egy fájlrendszer. Ha infó tagozatos létemre ennyit fogtam fel belőle, hogyan értené meg az, aki örül, ha a Wordben szóközökkel és Enterekkel megformáz egy szöveget?
Szerintem amiket írsz, az kb. olyan, mint pl. a Krause, Ruffini, vagy Pacini-féle testek. Akit egy kicsit is érdekel a biológia, az tudja, hogy mik azok, de akit nem, az meg tökéltesen megvan az ismeretük nélkül.
a véleményem rólad:
TE EGY IDIÓTA SZÁMÍTÓGÉP B*ZI VAGY!!!
Én is tudom a word-öt,az exelt,meg miden ilyen dolgot de te már egy idióta számítógép b*zihoz haonlítasz
Köszönöm a gyors válaszokat!
Miért szólják meg az embert, aki nem tudja megmondani, hogyan számoljuk ki a rombusz területét? Miért ciki az ha nem tudja valaki ki volt Newton, és mi fűződik a nevéhez? És az, hogyha valaki azt nem tudja, hogy mi az a Taügetosz? Ha a matek tanártól csak úgy poénból megkérdezem, hogy hány fő volt a minimum a cserépszavazásnál, miért tudja rögtön hogy 6000? Holott egyáltalán nem kompetenciája a történelem.
Ezek ezerszer bonyolultabb dolgok(az elsőt kivéve), mégis alapvető elvárás, hogy ezeket mindenki tudja.
Azonban a dolgok változnak, és már egyre kevésbé elhanyagolhatóak az alapvető informatikai fogalmak. Utólag átgondolva tényleg vannak fogalmak a kérdésben, amelyek nem alapvetőek, ám továbbra is úgy gondolom, hogy ez a rendszer így nincs rendjén. A 00:52-es válaszoló más megvilágításba helyezte a problémámat, de teljesen igaza van.
Úgy vélem, hogy nem tartana sokáig, és egyáltalán nem lenne bonyolult, ha az alapvető fájlkiterjesztésekre, a hardverek funkcióira, a szoftverek telepítésének módjára, és ilyenekre megtanítanák az embereket. Lehet, hogy egy kicsit túlreagálom a helyzetet, de a középen említett történetek nagyon egyértelműek, és sokat közülük 2-2 mondatban el lehetne magyarázni.
A probléma ott van, hogy ezeket tanítják, általános iskola 5. osztályában, ám a 10-11 éves gyerek még játéknak fogja fel, hogy a gép előtt ül, és arról tanul. Hiszen saját tapasztalarból: Általános iskolában informatika óra előtt mindenki örült, hogy jön egy óra, amin semmit nem csinál, amint a tanár kinyitotta az ajtót, mindenki rohant be, hogy helyet találjon magának(Ugyanannyi hely volt mint tanuló, és mindegyik hely ugyanazt tudta mint a másik). Miközben a tanár tanította az anyagot, a többiek a tevét etették a teveclubon, vagy éppen honfoglalóztak, merthogy mennyire jó már, hogy "gépezünk".
Ugyanígy a tanár sem veszi komolyan a tananyagot általános iskolában. Ha az ötödik, hatodik, hetedik, és nyolcadik osztályos könyveimet elővenném, biztos vagyok benne, hogy a fent említett fogalmak háromnegyede le lenne bennük írva, csak senki sem vette komolyan őket, amikor meg kellett tanulni. "Ugyanmár, mikor fogok én UTP kábellel dolgozni?"
Hiszen minek akar az ember programozni, ha nagyon kevés fogalma sincs arról, hogy mi az amin programozik? Kilencedikben miért tanítanak html-t, ha csak nagyvonalakban sem tudja, hogyan működik a számítógép?
Elmondom én nektek, miért: Mert mindenki szarik bele. Általánosban szart bele a tanár, hogy mit tud a gyerek, csak a dolgozatban az 1-2 legkönnyebb kérdésre tudja a választ! Középiskolában próbálja a gyerekbe beleverni azt, hogy az informatika érettségi tantárgy, és nem játék, de nem érdekli hogy mit tud a tanuló, neki html-t, és vakon gépelést kell tanítania, és semmi kedve nincsen az alapokat elmagyarázni ismét. Le van neki írva, hogy mit kell osztályozni, leosztályozza és semmi kedve az alapokat újból megtanítani. Ezért van az, hogy akinek egy kicsi tapasztalata is van a számítógép használatával kapcsolatban, az 9. de legkésőbb 10. végén le tudja tenni az előre hozott érettségit.
Várom a további válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!