Nálatok milyen a fakultáció?
Adnak jegyet? Vagy ez amolyan "különóra" és nincs értékelés?
Én vegyészmérnökire szeretnék menni, ezért a matek és a kémia emelt faktot szeretném felvenni jövőre(akkor leszek 11.-es).
Gondoltam még arra is, hogy felveszem a töri emeltet is(töriből nem szeretnék emeltet tenni,de mivel kötelező érettségi tantárgy(tehát beleszámít a pontszámomba), szeretnék ebből is minél jobb eredményt elérni a középszintű érettségin). Szerintetek így érdemes felvennem a törit is, vagy a három fakt már túl sok lenne?
nálunk minden faktot értékelni fognak. pl. a töri fakt jegyei beleszámítanak majd a normál órai jegyekbe, amik akár ronthatják is az átlagot.
kémi pedig csak az első 2 évben van, 3.tól már nem lenne, de ott is kapsz jegyet a faktra, és nem az első két év évvégi jegei fognak nálad számítani, hanem a fakt évvégi jegyeid.
Nem számít bele, külön veszik a faktos jegyeket.
Törit csak ismétlés miatt ne vedd fel, mert nálunk a fakt az a tananyagban való elmélyülést segíteni, szóval alap dolgokat nem szoktunk már megbeszélni. De szerintem a kémia meg a matek már önmagában húzós.
Hogy volna "külön" óra
Ugyanúgy vannak jegyek, mint akármelyik másik tantárgyból
Három fakt az már túlsok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!