Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mit csináljak a tanárommal?

Mit csináljak a tanárommal?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok. Elkezdtünk februárban gyakorolni a szalagavatós táncra (október-november körül lesz a szalagavatónk). Sokat hiányoztam, így nem megy annyira jól a tánc, ahogy kellene. Kevés a fiú az osztályban, sok a lány. Az osztály fele csak ül táncon, és nézi, ahogy a többiek táncolnak. Úgy alakult, hogy szerencsére van párom. Úgy tudok táncolni, hogy a többi párt nézem, és 'utánuk' csinálom a lépéseket. Nyilván hibázok, és nem vagyok mindig csendben az órán (gyakran sértő beszólásokat tesz rám a tanár, annyira, hogy a sírás kerülget, kétszer leültetett engem és a páromat órán).


Ma az ofőm bejött az óra elején, megnézni mi a helyzet, mert panaszkodtunk a tanárra. Megint elkezdett sértegetni a tanár, egy osztálytársam szólt, hogy ne beszéljen így velem / rólam. Mondta a tanár az ofőnek, hogy nem akar velem együtt dolgozni (majd az ofővel akarok erről beszélni, mert mindenképpen táncolni akarok a szalagavatómon!). Elszakadt a cérna, kimenetem az utolsó 15-20 percről. Kisírtam magam.


Arra gondoltam, hogy megkeresem a tánc tanárt, és bocsánatot kérek tőle, amiért nem viselkedtem 'jól', és elmondom neki, hogy mindenképpen táncolni szeretnék a szalagavatómon (mellesleg nagyon nehezen jegyzem meg a lépéseket, és heti egy óra nekem nagyon kevés).


Mit tegyek?



2013. márc. 20. 17:47
 1/4 anonim ***** válasza:
Nálatok mikor lesz a szalagavató? O_O
2013. márc. 20. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
5 évesbe mentem, jövőre érettségizek
2013. márc. 20. 17:56
 3/4 anonim ***** válasza:

Menj oda a tanárhoz és

mondd el neki amit írtál

hogy mindenképp szeretnél táncolni)

2013. márc. 20. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Hányfajta táncról van szó?

Nem tudnád órán kívül még gyakorolni

2013. márc. 20. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!