Meddig volt szokás írásvetítőket használni a magyar iskolákban?
@1, azért az írásvetítővel nem csak hülye jegyzeteket lehet kivetíteni, hanem akár ábrákat is. Nyilván modernebb módon is meg lehetne oldani, de még 10 éve sem volt minden iskolában beamer.
De egyetértek veled abban, hogy a legtöbben tényleg a 30 éves jegyzeteiket vetítették ki.
Amíg az iskola még nem szerezte az első projektorait addig írásvetítővel dolgoztak a tanárok. Ez úgy 2005-2008 között volt.
Az én sulimban nem maradiságból használtak írásvetítőt. Nem volt pénz projektorra így azzal dolgoztak ami volt.
Ez elsősorban pedagógusfüggő. 2010 környékén (+/- 2 év) volt egy nagyobb infrastrukturális beruházás, amikor a legtöbb iskolába laptopokat, okostáblákat és projektorokat szereztek be (hiszen ha nem megy a kupi, a bútorokat kell ugye lecserélni, az mindig beválik). Előtte a legtöbb helyen írásvetítőt használtak.
Természetesen ez varázsütésre nem változtatta meg a dolgokat. Egyrészt a pedagógusok nagy része nem értett felhasználói szinten sem az IT-hoz (ne felejtsük el, hogy ekkoriban még bőven voltak iskolák, ahol nem volt e-napló, hanem csak a "hagyományos keménykötéses" osztálynapló) másrészt a tanárok nagy részének nem voltak anyagaik, amiket fel tudtak volna használni (pl. ppt-k, digitális tananyagok), harmadrészt ez akkoriban egy nagyon macerás dolog volt, lényegesen macerásabb, mint ma, hogy fogod, bedugod és működik. Én 2010-ben kezdtem a gimit, csak pár elhivatott tanár volt, akik ppt-t használtak, és ők is már a szünetben odajöttek a rendszergazdával, és gyakran az egész szünetet elcseszték azzal, hogy életet leheljenek a rendszerbe, ami az eseteknek csak a bő kétharmadában sikerült egyáltalán.
Ezért a tanárok egy része amíg lehetett, használta még az írásvetítőt, amikor meg az iskola vagy a fenntartó azt mondta, hogy eddig és ne tovább, elvégre 21. század van, akkor szimplán nem használtak semmilyen "alkalmatosságot", hanem tábláról és könyvből tanítottak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!