Gáz és késő ha 26 leszek mire mesteren diplomázok?
Csúszok a végzéssel fél évet, mivel évvesztes voltam, a középsulim is 5 éves volt, csomó évet vesztettem. Ha minden a terv szerint halad, 24 leszek mire kezdem a mestert (de ott évvégén töltöm a 25-t) tehát mire végzek abban az évben már a 27-et fogom tölteni és még sehol se vagyok.
Egyetemen voltam külföldön tanulni, rengeteg lehetőséget kihasználtam de így, hogy egy évet csúszok úgy érzem mire 27 leszek semmit se értem még el
Mások ilyenkor már dolgoznak vagy szülni fognak.
Én átérzem a helyzetet, szintén öt évesbe jártam, így 19 évesen érettségiztem. 11 féléves osztatlan képzésre járok, majd kb. 2 hónappal a diploma után fogom tölteni a 25-öt. Addigra el is vesztem az szj-mentességem, pedig lesz kb. két hónap, amikor bevételem lesz, már ha lesz :D
Nagyrészt mindenki más a környezetemben gyermeket vállal, már meg van egy bsc-je és dolgozok, munka mellett csinálja a mestert, külön él stb. Én meg mint egy jó gimnazista naponta bejárok, tanulok, dolgozni sincs időm, szerencsére nem is kell, de akkor is úgy érzem, hogy "el vagyok maradva".
kb. generációnk sajátja ez az "életkezdési" válság, olvass utána.
De egyrészt ez mindenkinek egyéni, ha a BSC -vel végeznél 27 évesen az sem ciki, ahogyan ez sem az. 20-on évesen már jobban elveszik az a pár év, hogy most 23 vagy 25 volt az ember, amikor a diplomáját kapta, nem olyan, mint mondjuk az általános, hogy "jaj de ciki, évvesztes vagy".
"Mások ilyenkor már dolgoznak vagy szülni fognak."
Egyetem mellett dolgozni is, szülni is lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!