Kedves Pedagógusok! Mit gondoltok hogyan lehetne titeket segíteni abban, hogy az autizmussal, adhd-val élő gyerekeket hatékonyabban kezeljétek?

Autista gyermeket nevelő szülő vagyok és óvodapedagógus.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a probléma màr a főiskolai/egyetemi képzésben gyökerezik.

A gyógypedagógia csak 1 tantárgy a sok közül és csupán 1-2 félév erejéig oktatják. Tehát mindösszesen 1-2 előadás szól csupán az autizmusról. Ez nem ad elegendő tudást ahhoz, hogy integràljunk egy SNI-s gyermeket. Elmondhatjuk, hogy továbbképzés nélkül egy pedagógus sem képes hatékonyan kezelni az SNI-s gyermekeket. Vannak ugyan kötelező jellegű továbbképzések, de ezek irányát szabadon választhatják meg a pedagógusok és nem sokan képzik magukat ebbe az irányba. Népszerűbbek pl.: a fenntarthatósággal kapcsolatos, vagy drámapedagógiai tovàbbképzések, mert ezt a tudást valamennyi gyermekre vonatkozóan tudják használni, nem csupán arra az 1-2 sni-s gyermekre korlátozódik.

Szabadidejében pedig valljuk be, kevés ember az, aki szívesen foglalkozik a munkájával. Ez jogos! Pláne, hogy a pedagógusok egyébként is rengeteg papírmunkát visznek haza. Otthon készülnek fel az órákra/foglalkozásokra, dolgozatot javítanak, stb.

A megoldást az jelentené, ha az SNI-s gyermekek integrációját vállaló iskolák/óvodák gyógypedagógust is alkalmaznának, de legalább gyógypedagógiai asszisztenst és nem csak utazó gyógypedagógus állna rendelkezésre, aki jó esetben heti 1-2 órában jàr ki fejleszteni az érintett gyermekeket.

Hiába, a pedagógus és a gyógypedagógus nem egy és ugyanaz. Az integráció jelenlegi formájában nem megvalósítható, mert így mindenki issza a levét.

25 Te miről beszélsz?

Szegregált osztályok csak az EGYMI-ben vannak. A tanàr mellett van gyógypedagógus és gyógypedagógiai asszisztens is. A maximális osztálylétszám pedig 9-10 fő, mivel a szegregáltan tanuló SNI-s gyerekeket 3 főnek számolják.

Szegregáltan csak az tanul, aki nem integrálható. Sajnos sokkal többen vannak, mint ahány gyereket fel tudnak venni az EGYMI-be. Emiatt màr azt is integrálni próbálják, akit nem lehet és ez óriási probléma. Tehát pont ezaz, hogy sokkal több EGYMI kellene.

A kérdező viszont az integrálható SNI-s gyerekekkel kapcsolatban érdeklődött, akik bekerülnek a normál fejlődésű gyerekek közé és a pedagógus nem tud megfelelően bánni velük. Ez egészen más történet...

Amelyik osztályban van SNI-s gyermek, oda minimum egy gyógypedagógiai asszisztens kellene, aki külön foglalkozik az érintett gyermekkel. Erre jelenleg nincs kapacitás. De egyébként hivatalosan az iskola vagy a szülő is kérhetne a tankerülettől gyógyped asszisztenst a gyerek mellé, csak ezt sokan nem tudják és a gyakorlatban nem tud megvalósulni, mert nincs annyi szakember, mint amennyire szükség lenne.

Lásd sok helyen pedasszisztens meg a dajka néni van a gyerekekkel, mert nincs óvónő, se tanár.

Nagyon elszomorít amit itt is olvasok.

Én 48 éves vagyok és versenyszférában dolgozom. Folyamatosan képeznek bennünket, igaz, hogy a cégek általában ki is fizetik, de én nem mondhatom azt, hogy ebből van diplomám, mindenki hagyjon békén, nem vagyok hajlandó tovább tanulni. Az ember elvégez 23 éves korában egy egyetemet, aztán 40 évig dolgozik, ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az a tudás nem fog elavulni?

Az oktatásra is igaz. Ott vannak a digitális taneszközök, egy csomó lehetőség lenne, a tanárok meg még a Krétát sem hajlandók használni sok helyen, mondván, hogy régen sem volt ilyen, mégis megoldottuk.

Hát, régen pl. papíralapon könyveltek, szép is lenne, ha a könyvelő közölné a főnökével, hogy nem hajlandó használni a könyvelőprogramot, mert hát régen is meg tudták oldani papíron.

A taneszközökön kívül a gyerekek is változnak. Jelenleg legalább minden 4. gyerek adhd-s, még ha nincs is kivizsgálva. Jönnek persze a dumával, hogy ez régen is így volt, csak most jobb a diagnosztika, de ez nem igaz. Egyre több az ilyen gyerek. Környezeti ártalmak, a sok műanyag kaja, egyre később szülnek a nők, ki tudja. De most már nem teheti meg egy tanár, hogy nem foglalkozik a dologgal. Egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy én nem vagyok hajlandó adhd-s gyerekkel foglalkozni, mert mindenhol ott vannak. És tudomásul kell venni, hogy a körzetes iskola köteles ezeknek a gyerekeknek a közoktatását ellátni, nem lehet azt mondani, hogy majd az anyja megoldja, mert a közoktatás állami feladat.

Igen, az állam nem teszi meg, amit kell, ez igaz. De a kérdezőnek abban tökéletesen igaza van, hogy az adott pedagógus, az egyén, aki ott dolgozik, ő tudná a legtöbbet tenni a dologért, és sajnos egyáltalán nincs meg a szándék.

Valaki írta, hogy mennyi autista, adhd-s gyerek van az iskolájában, pedig ez egy jó környék, hm. Valaki nem azért lesz autista, mert alacsony az iq-ja, vagy mélyszegénységben él, azért ezt legalább illene tudni.

"Mi az a program, képzés, élőadás, amin, akár szabadidőtökben is részt vennétek?"

Én tanárként értem, hogy ez egy hivatás, de bárkit kérdeznénk hogy az ő munkájában mi az, amit a munkával kapcsolatban szabadidejében ingyen és örömmel végezne, akkor ti vajon hogyan válaszolnátok?

És azt is értem, hogy az állam adja a fizetésünket, de ez így éppenhogy kijön egy hónapban valahogy, egyáltalán nem egy magas összeg. Szerintem nem ér ezt mondani, hogy kapsz fizetést és ezért bármit be kell vállalnod...

Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi oktatási rendszer semmilyen szinten sem kedvez a tanulási és/vagy viselkedési problémákkal küzdő diákoknak. Kisebb csoportokban, kevesebb tananyaggal, pedagógiai asszisztensekkel, korrepetálással talán működne. De így...

Én felnőtteket tanítok, de még így is nehéz azokkal, akik folyton le vannak maradva. És akkor most kinek legyen rossz? Azokra is gondolni kell, akik normál vagy akár felkészültebb tempóban akarnak haladni a célok felé. Mindenki egyéni igényére sajnos nincs időnk, általában a számottevő többség tempója az irányadó.

"A szülői jelenleg is fizetnek érte, minden a fizetésed, mind az infrastruktúra fenntartása az ő adójukból van."

Nyugodtan lehet jönni tanítani ilyen klassz kis állami lecsorgó pénzért és infrastruktúráért. :)