Sarokba állítottak gyerekkorodban? Vagy alkalmaztak más büntetéseket rajtad az iskolában?
Igen. Az iskolaigazgató volt a töritanár. Mindenki rettegett tőle. Pechemre pont az orra előtt ültem és a padtársam kissé szellemileg zavarodott volt így állandóan nevettetett, én meg el is nevettem magam. Természetesen rám üvöltött ami aztán pont, hogy nem segített a helyzeten. A szám elé tettem a tenyerem és végig úgy ültem, már le voltam izzadva de az óra utolsó harmadában elcsattant az ostor és egy nagyobb hullámot nem sikerült teljesen visszaszorítani így hangot adtam ki.
Ekkor felállt, üvöltözött, hogy takarodjak kifelé, megrángatta a fülem majd amikor kimentünk úgy pofon vágott, hogy szó szerint beleszédültem. Még a fülem is csengett utána sokáig. Végül elzavart az ebédlőbe és ott kellett tanulnom egyedül.
Nálunk általánosban, kb 1.-2. osztályban az akkori ofőm, ha valaki beszélgetett, mindig krétát, papucsot, kulcscsomót dobált. Egyszer a mellettem levő beszélgetett, és őt akarta eltalálni kulcscsomóval, de engem ért el és telibe az arcomba csapódott. Akkor sírtam, meg bevérzett a szemem is kicsit, mivel azt is eltalálta.
Nem tudom miért volt ez neki jó, de szerintem nem normális dolog. Ha szavakkal nem tud fegyelmezni, csak a büdös papucsával meg kulcsokkal, akkor nem való neki osztály.
Az említettek mellett:
a körmösöket, tenyereseket a fiúk kapták szegények műanyag vonalzóval vagy vasszélű favonalzóval. A pajeszhúzás csak egy tanár specialitása volt. Kokinak hívták az ülő gyerek kobakjára adott, csaknem ökölbe szorított kéz 3.ujj 1.ízületével mért koppintást. Pecsétgyűrűvel rosszabb volt állítólag,bár az egész inkább megalázó volt.
Gyakori volt a kipellengérezés, középre kiállítva a gunyoros megjegyzések a tanár részéről az osztály előtt, várva a többiek helyeslő, hízelgő vihogását - lányként inkább ebből kaptam.
70-es évek vége, 80-as évek eleje.
Nem hiszem, hogy ezektől jobb emberek lettünk volna, bár nem is az lehetett a cél.
Azért mindig volt intelligens, elhivatott, empatikus tanárunk is.
Alföldi kisváros jónevű ált. iskolájába.
A férjem 3 évvel idősebb, Pécsett járt nemzetiségibe, hasonló élményekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!