Szakdolgozat konzultációt hogyan kell felvenni?
Most lesz az 5. félévem és a neptunban van a tárgyfelvételnél szakdolgozati konzultáció I. tanrátgy 5.félévre javasolt valamint szakdolgozati konzultáció II. 6. félévre javasolt.
Nekem ez lesz az utolsó félévem lényegében mert a 6.félévben csak 1 tárgyam lesz + maga a szakdoga és a záróvizsga legalábbis én így tervezem.
(gyakorlatom már megvan)
Próbáltam a TO-val beszélni de reménytelen. Csak azt mondogatták vegyek fel mindent minnél hamarabb.
Tehát ezeket a konzultációkat felveszem és amikor megbeszélem a tanárral megyek és találkozunk? de ezt már 5.félévben is kell/lehet vagy elég a 6.-ban vagy az már késő?
Valamint azt úgy lehet, hogy én a 6.félévben megcsinálom azt az 1 tárgyat + szakdogát+ záróvizsát ?
Remélem nem értettem félre semmit vagyis nem is mondtak semmit én ezt csak így gondoltam, hogy így lenne jó.
#21 Én sem értem miért kell az embert beparáztatni. Nyilván nem 1 hét alatt szeretném összecsapni de 1 év az túlzás. Jobban a tétel kidolgozástól félek, azt viszont már az 5.félévben szeretném elkezdeni, hogy a 6.-ra meglegyen a záróvizsgához. Egy konkrét vállalkozás pénzügyi elemzése lesz a témám, nem tudom ehhez milyen szakirodalmat lehet írni.
2 tanáron gondolkozom.
Az egyik nagyon kedves, mindig válaszol a levelekre is. Tőle merek kérdezni. Van egy másik tanár akitől kicsit (nagyon) félek viszont szakmailag toppon van. Ezért vagyok nagy dilemmában, mert ha az utóbbit választanám, akkor biztos, hogy ő az utolsó betűig átnézné. Ha viszont nem őt választom a vizsgán fix bele kérdezne.(Előző évekből is mondták, hogy mindig kérdez) De a konzultáción meg tartanék tőle, úgyhogy ezen még nagyon agyalok.
Igen ezen agyalok én is, csak megmondom az őszintét, hogy nagyon félnék vele dolgozni. A suliban is inkább kerültem. Ő egy igen okos tanár, én meg olyan butának érzem magam, ha kérdezni kell. Tudom ez a dolguk , azért vannak. De én van akihez nem szívesen szólok hozzá.
Illetve van még 1 tanár akin gondolkozom. Ő is segítőkész. Munkahelyi vezetés a témája, ami érdekel is és szívesen olvasnék utána. Viszont kicsit úgy érzem, hogy a számvitel szakhoz ez a téma nem igazán passzolna és a vállalat elemzést kellene választanom. Ami annyira nem érdekel, mármint a számolások, elemzések biztos stresszesek. Úgy érzem, hogy ez a munkahelyi vezetés, olyan "alibi" téma lenne egy számvitel szakon végzett embernek.
Körbe kérdeznék én is szívesen de nincs kitől.
Van egy sulis csoport ott bárki kérdez bármit. Legyen az vizsga, zh, tétel... Senki nem segít semmit.
Szívesen beszélnék valakivel aki már végzett itt és tudna segíteni. Már próbáltam írni embereknek akik tudom hogy ide jártak de semmi válasz....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!