Egyetemisták! Titeket a szüleitek havonta mennyivel támogatnak?

KAPott havi 25 ezret zsebpénznek, azon felül, hogy minden költségét mi álltunk. Itthon lakott bejárós volt. Nem dolgozott, mert nem lett volna idő rá. De nem is volt rászorulva.

Hát azért ez egy elég érdekes kérdés. Én például nem szíveseb osztom meg ezeket az információkat idegennek, még hogyha egy névtelen oldalon is vagyunk. Főleg úgy, hogy ha valaki nem 25-30 ezret mondd az le lesz pontozva vagy elkényeztetettnek lesz titulálva.

2. Nem kell válaszolni, ha nem akarsz. De akkor ne mondj véleményt sem, mert nem ez volt a kérdés.

Akkor mondok véleményt amikor akarok. ;)

Ösztöndíjakból élek :/

Én nem mondok összeget, mert már nagyon régen jártam. De akkor kb. egy fél havi minimálbérnek megfelelő összeget kaptam. És nem éltem nagy lábon. Utazás, kaja, tankönyvek, ruházkodás, kollégiumi díj. Apámnak is mondták a kollégái, hogy huh de sokat ad, és van aki megél az ösztöndíjból, hát nem tudom. Nálunk annyi volt az ösztöndíj, hogy abból kifizettem a havi kollégiumi díjat, és kész. És nem tanultam rosszul. Más főiskolákon hallottam, hogy van aki 3-4-szer ennyi ösztöndíjat is megkapott, abból lehet, hogy ki lehet jönni.

Direkt módon, rendszeresen semennyit, mert nem vagyok rászorulva, tudom, hogy a szüleim nem úszkálnak a pénzben, így eszembe nem jutna kérni vagy elfogadni. Adnának, ha szükségem lenne rá, mindig prioritás volt nekik, hogy megteremtsék a feltételeit annak, hogy tanuljunk. 16 éves korom óta dolgozok minden nyáron, viszonylag jó fizetésért, plusz a mamámtól, keresztszüleimtől pl. ballagásra kaptam egy nagyobb összeget (nem hű de nagyot, de azért takarékoskodni lehet vele). Gimi alatt otthon laktam, ott nem adtam bele semmibe, ruházkodást, kozmetikust, szórakozást magamnak álltam. Egyetem alatt költöztünk össze a párommal, aki már régóta dolgozik, így saját lakása, albérletet meg rezsit nem fizetek, többi költséget közösen álljuk. Jelenleg az ösztöndíjakból teljesen önállóan is fenn tudnám magam tartani, de nyilván nagy könnyedség, hogy a tipikusan nagy arányú kiadás, a lakhatás nekem biztosított. Így is összejönnek azért a havi kiadások, a kaja, a benzin, a biztosítás, telefonszámla, könyvek, jajj kéne egy normális felső erre az eseményre, meg a nődoki, kontaktlencse, kutyák fenntartása, meg néha kikapcsolódni is kéne.. Szóval pl. első évben amikor kb. nem volt értelmezhető ösztöndíjam, akkor inkább az addig összekuporgatott pénzemből éltem. Jelenleg nincs okom panaszra, nagyon sok ösztöndíjat kapok, de ezt csak harmadévre sikerült így kiépíteni, rengeteg tanulással, plusz dologgal, többet foglalkozok az egyetemmel, mint egy heti 40 órás állás. Szeretem, amúgy is csinálnám, de nagyon megkönnyíti a dolgot, hogy kvázi egy teljes “fizetés” összejön abból, hogy “csak” tanulok. Így bőven tudok félrerakni, plusz megélni az életet, nem számolgatom, hogy jut-e majd kajára a hó végén, ami lelkileg nagyon megerőltető tudna lenni. Amúgy ahol tudnak ott segítenek a szüleim, ilyen “kisebb” dolgokban, hogy amikor odaadtam nekik a telefonom árát, akkor kevesebbet kértek, hogy na adj egy 100ast aztán jó az úgy, vagy ha családdal megyünk kikapcsolódni (nem évenkénti nyaralás, csak nagy ritkán pár nap), akkor arra meghívnak. Plusz mint család, lelkileg, meg bármiben mindig támogatnak. Én is próbálok visszaadni. A saját tapasztalataim, illetve az alapján, amit a környezetemben látok, én a lehetőségeimhez képest szeretném majd támogatni a gyerekeimet, ameddig tanulnak. Persze akkor tanuljanak rendesen, nyáron dolgozzanak, nem ingyenélőket akarok nevelni, viszont ne szakadjanak bele az egyetem + szar munka kombóba, élvezzék ezeket az éveket. Szerintem ha egy szülő megteheti, hogy támogassa a gyermekét, akkor ezt ésszerű keretek között meg kell tenni, tök rossz, hogy egy egyetemistának szégyellnie kell, hogy még nem önálló 21 éves főállású tanulóként.. Nagyon kevesen vannak, akik igazán kedvükre való, későbbi életük szempontjából hasznos, jó munkát tudnak végezni, ami nem megy az egyetem rovására. Persze vannak, de kevesen. Ahogy nagyon kevesen vannak olyan helyzetben is, hogy az ösztöndíj egy méltóságteljes összeg legyen, ami mellett szülői segítség nélkül is megengedhetik maguknak, hogy ne kelljen még dolgozni is. Látom a környezetemben, hogy rengetegen (annó a leggondtalanabb, felszabadultabb barátaim) kiégnek az egyensúlyozásban, egyszerűen huszonévesen belefáradnak az élet mókuskerekébe, folyamatosan a megélhetésen aggódnak. Nincs választás, mert a család nem tud segíteni, de én pont emiatt gondolom, hogy ahol tud, ott ez ne legyen szégyen, ettől még lehet rendes ember az egyetemistából, meg azért lesz még egy jó 40 éve dolgozni, ha nem több.. Ha beleszakad, akkor nem tud boldog lenni, nem lesz hatékony a tanulás, stb. Persze apukám is büszkén meséli, hogy jó volt minden hónap végén vizes kiflin élni, mások szerint amúgy is minden egyetemista semmirekellő, megint mások meg 2 alap- meg 1 mesterképzés mellett is 40 órában dolgoznak vezető pozícióban, közben háztartást vezetnek, gyereket nevelnek, leteszik a kínai felsőfokú nyelvvizsgát és még meditálni is van idejük minden nap, de hát nem lehet mindenki szuperman.. 😀 Eltértem a kérdéstől bocsánat, csak mostanában pont sokat gondolkoztam ezen, meg sok vélemény, tapasztalat szemben jött velem itt az egyetemi megélhetés, támogatás, élet kapcsán, aztán csak kiírtam magamból.. 😀