Miért kötnek bele folyton a bölcsészekbe a mérnökök?

Mert sok ember szemében csak az a munka érték, aminek az eredménye közvetlenül látható, kézzelfogható. A bölcsészeké nem ilyen.

Ez mindenhol így van. Egyik fogorvos ismerősöm mesélte, hogy az orvosisok szerint "jogász-fogász nem doktor", és ezzel megy a csesztetés, hogy mennyivel kevesebbet érnek ezek a szakok (pedig sem a jogász sem a fogorvos nem egy piacképtelen diploma). Ha valaki poénkodik, akkor nem kell komolyan venni, mert csak viccel, ha meg komolyan gondolja, akkor azért nem kell komolyan venni, mert buta.

Mérnök vagyok, az egyetemen tényleg sok ilyen poén volt még a professzorok részéről is. Úgy gondolják, hogy a természettudományok nehezebben elsajátíthatóbbak és különlegesebbek ezzel a tudással.

Ez mondjuk sokat elárul az olyan emberekről, akik hangoztatják. Sokaknak savanyú a szőlő, hogy a mérnökök kidolgozzák a belüket szorgalmi időszakban, a bölcsészeknek úgymond sokkal lazább az élete. Ez sokszor engem is zavar mérnökhallgatóként, bevallom. A hamburgersütögetős az nagyon ósdi "vicc", mostanában nem nagyon hallom.

Én bölcsészként még sosem tapasztaltam olyat, hogy egy mérnök, orvos vagy más hasonló nagyobb presztízsű szakon tanuló beszólt volna nekem emiatt. Olyan gyakran előfordul, hogy nem igazán tudjuk miről is szól pontosan a másik szakja, de ez természetes. Viszont az már nem mindegy, hogy az ember ezt hogyan kezeli, mert szerintem amúgy valahol ez lehet az alapja ezeknek a kötekedéseknek, szidalmaknak, beszólásoknak stb., amit amúgy legtöbbször olyan emberektől kapok meg, akik nem jártak egyetemre. A bölcsész szakokkal kapcsolatban szerintem nagyon sokaknak az a kép él a fejében, hogy oda bárkit felvesznek, az megy oda akit máshova nem vettek fel, nem kell csinálni semmit, csak elmélkedünk maximum és a végén kapunk egy diplomát... holott azért ez nagyon nem így néz ki. Nyilván szaktól függ és mindenki a sajátjáról tud leginkább nyilatkozni, de azért objektíven nézve a bölcsészettudományi szakok között is találni olyat, ahova elég nehéz bejutni (pl. pszichológia) vagy ahol azért elég sokat kell készülni (pl. nyelvszakok), és minden szakon vannak szivatós professzorok, szórótárgyak stb. Én nyelvszakos vagyok és rendre megkapom, hogy de hiszen mi csak nyelvet tanulunk mint egy nyelvtanfolyamon (ez egy általános félreértés, mert alapvetően nem vagy nem csak nyelvet tanulunk, hanem irodalmat, törit, nyelvészetet, politikát stb.), hogy de hiszen csak olvasni kell (mikor egy félévben több ezer oldalnyi olvasnivaló van, mellette szakirodalom stb. az szerintem nem a "csak" kategória és arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez nem Harry Potter meg Gyűrűk Ura hanem akár nyelvészeti szakszövegek stb., kevés idő is van rá és mindegyiket úgy kell elolvasnod, hogy az olvasottakat később még beadandó/vizsga/zh/prezentáció stb. során még fel tudd használni), hogy de hiszen csak kreatívkodni kell meg ötletelni (kreatívnak lenni sem olyan egyszerű, pláne úgy, hogy elvárják tőled, hogy mindennel legyél képben, mindenhez hozzá tudj szólni, mindenről legyen véleményed stb., illetve a gondolataidat megfelelően alá is kell támasztani), hogy ez csak olyan könnyű humán, olyan magolós (pl. a nyelvészet szerintem egyáltalán nem az...) és még tudnám sorolni... Egyáltalán nem szeretnék úgy csinálni mintha az én szakom lenne a világon a legnehezebb stb. mert nem így gondolom, de amikor csak egy tárgyamra kell 6 több száz oldalas regényt elolvasnom, mellette minden órára van még szakirodalom vagy valamilyen történeti áttekintés, két prezentációt kell készítenem, egy nagy félév végi beadandót is kell írnom, lesz zh és mellette még van minimum 5 másik hasonló tárgyam, de vannak előadásaim is amikből a vizsgaidőszakban majd vizsgázni is kell (tehát gyakorlatilag a szorgalmi és a vizsgaidőszakban is tanulni kell végig) akkor valahogy nem úgy érzem, hogy csak a lábamat lógatom a nagy gondtalan bölcsész életben...