Oda-vissza összesen napi 4-5 óra ingázás még elviselhetőnek számít egyetemen?
Szerintem ez így nagyon sok.
Nincs lehetőséged esetleg kollégiumba lakni vagy egy hozzád közelebbi egyetemre járni?
Mindenkinek más a tolerancia szintje, meg az is, hogy mivel, hogyan tudja eltölteni az időt utazás közben. Van, aki ki tudja tölteni számára hasznos dolgokkal (olvasás, tanulás, lazítás, pihenés, akármi), így kevésbé viseli meg, más meg nem tud elengedni a vonaton, nem tud pihenni, egyebet, ezért jobban fárasztja.
Hogy neked mennyire működik, vagy sem, azt neked kell kitapasztalnod. Próbáld ki egyszer, értékeld ki a helyzetet. Próbáld ki újra, mert egy próba nem próba. Hasonlítsd össze őket. Aztán próbáld ki többször is egymás után rendszeresen, mintha már élesben csinálnád. Lehetőleg több féle időjárás, hangulat, fáradtság és egyéb körülményt figyelembe véve tesztelj. Vond le a következtetéseket belőle, hogy mennyire tudnád hosszú távon rendszeresen csinálni.
Én egy időben rendszeresen, de nem napi szinten utaztam hosszabb távokra. Voltam többször Londonban, Rómában, Párizsban és más felé is busszal 20-30 órás utakon. Akkoriban nem éreztem akkora problémának ezeket sem. Az út alatt kialudtam magam, stb. De ma már 1-2 hetente 2-3 órás utat se annyira érzek kényelmesnek. Hetente többször 4-5 órákat utazni elég komoly teher, lehet, hogy érdemesebb más megoldást keresni.
Ahogy írták, a nem várt forgalmi körülmények képesek tovább rontani az amúgy sem fényes időigényen és nem fog mellette sok időd maradni se tanulni, se pihenni. Ráadásul mivel nem egyben utazol 4-5 órát, hanem több felé bontva, még ezt az időt sem tudod egyben kihasználni se pihenésre, se tanulásra, vagy munkára. Valamibe belekezdesz és meg kell szakítanod az átszállás miatt, így nagyon eldarabolódik bármi, amit menet közben csinálnál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!