Szerintetek átváltanak az iskolák majd online oktatásra?
"Azt mondta a kormány" - a kormány egyik nap ezt mondja, másik nap azt. Meg a járványhelyzet is változik, szóval most az egyszer szerencséjük van, nem tűnik fel a pálfordulás annyira. Mindenesetre arra, hogy mit "mondott a kormány" ebben a kérdésben nem lehet alapozni.
Szerintem majd a vadászati kiállítás után 2 héttel azt mondják, hogy "a jelentősen romló járványhelyzetre való tekintettel mégis át kell állni az online oktatásra. Mi nem akartuk ezt, küzdöttünk ellene, ameddig tudtunk, de a gyerekek biztonsága a legfontosabb."
Aki kérte az oltást az (elvileg) védett, aki nem kérte, az saját felelősségére betegszik meg.
Mostantól mindenkinek szíve-joga, hogy beoltatja-e magát vagy sem, nem kell itt onlineozni meg lezáratni a fél világot.
"Az államtitkár megjegyezte, hogy az idei tanév sokkal biztonságosabban kezdődhet, mint a tavalyi, hiszen akkor még vakcina sem volt. Most nem lesz kötelező az iskolákban a maszkviselés és a testhőmérséklet mérése, de tiltani sem fogják azokat. A kormány arra készül, hogy az egész idei tanévet jelenléti oktatással tudja végigvinni - mondta György István."
Pisti bácsi azt elfelejtette említeni, hogy tavaly delta se volt, most visszont van, illetve arról se beszél hogy külföldön egyre rosszabb a helyzet (pl Izrael napi 11 ezer fertőzött). Arról nem beszélve hogy a vakcina védettség 5 hónap után gyengülni kezd jelentősen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!