Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Tehet ilyet egy tanár pótvizsgán?

Tehet ilyet egy tanár pótvizsgán?

Figyelt kérdés

Adott egy hatodikos hatodikos fiú, akit korrepetálok matekból, mert évvégén megbukott és pótvizsgára készül (megjegyzem nem vagyok matek tanár, egyetemre járok, és gondoltam megbírkózom ezzel a feladattal. Az órákra alaposan felkészülök, tankönyvet is használok. 1,8 felett volt az átlaga, csak a tisztelt Tanár Úr nem adta meg neki a kettest, annak ellenére, hogy másnak kissebb átlagra megadta). A minap sor került egy szintfelmérő dolgozatra az iskolában, ahol a tisztelt Tanár Úr azzal nyitott a fiú felé, hogy "Na tanultál vagy inkább fociból kérdezzelek?", aztán elhangzott egyolyan megjegyzés is, hogy "úgysem engedlek át", és még rám is tett megjegyzést. A feladatokat kevés és bizonytalan leírásokkal adta meg, valamint a levezetett feladatokat áthúzta, helytelen levezetés indokkal. A feladatot úgy oldta meg a fiú, ahogy mi vettük, én pedig a tankönyv és neten, matek tanárok által bemutatott példák alapján tanítottam neki ezeket. A kérdésem az lenne, hogy mi ilyenkor a teendő? Van-e esetleg lehetőség kérvényezni, hogy más tanár is kijavítsa a dolgozatot? Vagy valamit valóban én rontottam el?


A válaszokat köszönöm!



#pótvizsga #Tanári etika
2021. aug. 18. 10:58
 1/4 anonim ***** válasza:
42%

Hát nem a neten meg innen onnan kell szedni a dolgokat.

A matekban konkrét szabályok vannak, ha azok szerint jártatok el, akkor igenis lehet kérvényezni a fellebbezést.

2021. aug. 18. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
65%

"A feladatokat kevés és bizonytalan leírásokkal adta meg, valamint a levezetett feladatokat áthúzta, helytelen levezetés indokkal. A feladatot úgy oldta meg a fiú, ahogy mi vettük, én pedig a tankönyv és neten, matek tanárok által bemutatott példák alapján tanítottam neki ezeket."


Láttad a dolgozatot? Mi az, amit konkrétan kifogásolsz a példamegadásnál? És a tanár a levezetésnél?


(1,8 nálam is bukás lenne ;))

2021. aug. 18. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

A pótvizsgák nem a jövő héten lesznek?


Az igazgatónál lehet kérvényezni, hogy több tanár is legyen bent a pótvizsgán a javításkor. Gondolom szóban is meg fogják kérdezni a gyereket.

2021. aug. 18. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a választ!

Az első válaszolónak: nem innen-onnan szereztem a tudást, hanem tankönyvből, és szakképzett matektanároktól :)

A pótvizsga sikeresen lezajlott, egy felügyelő tanár is jelen volt javításkor, és érdekes mód, akkor elfogadta a tőlem származó gondolatmenetet a kedves Tanár Úr:)

2021. szept. 7. 20:42

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!