A tanárok, miért "differenciálnak", miért tesznek különbségeket?

Az eredményeidet magadhoz kell viszonyítanod, nem másokhoz. Az egyetemen is van például plusz idő a számonkérésekhez, ha van rá jogosultságod valamilyen rendellenességgel; már a felvételin is vannak plusz pontok. És nem is mindenki akar egyetemre menni, aki nem olyan okos, az ismeri magát, és nem indul el járhatatlan úton.

Gondolom az első reálos tanár felfigyelt volna arra, aki a nehezebbet írja, akár tehetséggondozásba is vette volna, vagy a négyese mellé egy ötöst is adott volna, mert nehéz. Nálunk volt föcin egy plusz téma megtanulása szorgalmiba, két ember jelentkezett, hogy megtanulta és felmondaná, és a tanár fel se állította őket, rögtön adott egy-egy ötöst és mentünk tovább.

A tanároknak nem lebegnek a jegyek a szemük előtt, mint neked, ők keresik az okos diákokat és próbálják ösztönözni őket, hogy ha jobbak a képességeik, ne lazsáljanak a rosszabbak szintjén, hanem hozzák ki magukból a maximumot. Mert később a jegyeket te is elfelejted, de a szerzett képességek, pl. jobb memória, programozás, vagy egyetemi matek ismerete segíthet a jövőben, egy nagy rugaszkodó lehet. Miközben a rosszabb tanuló alig tud valamit (de képességeihez képest a legtöbbet), és összvissz pár jobb jeggyel hagyja el az iskolát.

Ahhoz hasonlítanám, mint amikor a gimikben van sima osztály, meg nyelvi, meg matekos, stb... És a matekos osztályban sokkal nehezebb ötöst kapni, mint a simában. Én kettes-hármas jegyekkel szenvedtem át a gimit egy emeltes osztályban, viszont egyetemen sikerült az ötös szigorlat.

A négyes válaszolóval sem értek egyet, aki egy kis feladattal ötös lehet év végén, az biztos nem "szart a tanulásra egész évben", legfeljebb volt egy rosszabb időszaka, amikor az ötösök mellé becsúszott egy-egy négyes, vagy hármas. Állandóan ötöst kapni mindenből nagyon nehéz.

Kedves 11-es

A 4-es vagyok. Nekem mégis sikerült színötösnek lennem...

"Ha valaki hülye és rest (bocsánat a kifejezésekért) az kapjon 1-est vagy 2-est!"

Kérdező, félreérted ezt az egészet. A differenciált számonkérésnél is egyest vagy kettest kap, aki hülye és rest. A differenciált oktatásnak az a lényege, hogy mindenkit a képességeinek megfelelően kérnek számon, de a saját képességnek megfelelő teljesítményt azt a gyengébbnek is nyújtani kell. A gyengébb képességű gyereknek ugyanolyan nehéz megírni egy gyengébb típusú dolgozatot ötösre, mint a jobb képességűnek a nehezebbet... Ez a pedagógia egyik módszertana, és akkor működik, ha szakszerűen alkalmazzák. Az általad említett példák nem a differenciált oktatásra példák, hanem csak rossz tanári módszerek...

Az egésznek az a lényege, hogy a gyerekek nem egyforma képességekkel rendelkeznek. A modern pedagógia elsődleges célja pedig a képességfejlesztés, és nem a tudás átadsa (persze az is fontos célja, de nem az elsődleges). A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok gyerek lemarad a többiekhez képest már alsóban azért, mert lassabb, kicsit több figyelemre van szüksége, több időre, hogy megértse a feladatokat stb. Sőt, ez nem is jelenti azt, hogy hülyébb (ahogy te írod), csak egyszerűen lassabban érti meg a dolgokat, alaposabb magyarázatra, több időre van szüksége. Ha azonban a tanár minden gyereket egy kaptafa alapján kezel és kéri számon rajtuk az anyagot, akkor az ilyen gyerekek egyre jobban lemaradnak, és a vége az lesz, hogy irtózatos kínszenvedés lesz számukra a tanulás, és kialakul egy ördögi kör: a gyerek elveszti a motivációját, mert nincs sikerélménye, meggyűlöli a tárgyat, és már az akarat sincs benne, hogy megtanulja, mondván, hogy ez neki úgysem megy. Holott a valóság az, hogy lehet, hogy több odafigyeléssel, szakszerűbb pedagógiával ugyanúgy meg tudná tanulni pl. az egyenleteket megoldani vagy a százalékszámítást kiszámolni nyolcadikra, mint a többiek. A differenciálásnak ezért az a célja, hogy ezek a gyerekek is a saját képességeiknek megfelelően haladhassanak.

Csak a diákok szemében tűnik úgy, hogy aki hülye és rest, a differenciálás miatt ugyanolyan jó jegyet kap, mint aki okos, és ezért ez igazságtalan. A valóságban szó sincs erről, és igazából ezt csak azért látjátok így, mert maguk a tanárok is sok esetben képzetlenek ehhez, ők sem tudják normálisan a differenciálás módszertanát alkalmazni, és olyanokat csinálnak, amit leírtál (ami még egyszer mondom, nem differenciálás, hanem rossz módszertani gyakorlat). Ha a tanár jól alkalmazza a differenciálást, akkor azt a diákok is megértik, és elfogadják (nem mindta a tanárnak foglalkonia kéne azzal, hogy a diákok miat gondolnak a módszereiről).

De hogy jobban érthető legyen, inkább írok egy konkrét példát, ami régebben esett meg. Egyszer az egyik kolléganőmtől átvettem egyik évről a másikra az egyik osztályát. Ilyenkor a tanárok összeülnek, és az előző tanár elmeséli az újnak, hogy milyen az osztály, kik a jók, kik a rosszak, milyen képességűek a gyerekek stb. Tudni kell erről a tanárnőről, hogy az a tipikus idősebb, vaskalapos, régi vágású, mellényzsebből tanító, gyerekeket leordító típus volt, aki ránéz a gyerekre, és egyből megmondja, hogy te hülye vagy, nem lesz belőled semmi. Igazából én sem kedveltem ezt a tanárt. Az egyik lányról is, akiről most írni fogok, megmondta, hogy nincs esze ehhez a tantárgyhoz, lusta és ne várjak tőle semmit (kettes volt egyébként, és SNI papírja is volt).

Az első órák alatt felmértem a diákokat, és ezzel a lánnyal kapcsolatban azt vettem észre, hogy egyáltalán nem hülye, csak kicsit több idő kell neki, mire megért dolgokat, és arra van szüksége, hogy ha pl. elolvas valamit, akkor visszakérdezd tőle, hogy mit olvasott, mert úgy rendeződnek is a gondolatai. Persze más diákokkal kapcsolatban is voltak másféle tapasztalataim, ezért kettészedtem az osztályt a gyengébbekre és az "átlagosakra". Ez a felosztás egyékbént csak az én fejemben létezett, egyáltalán nem mondtam nekik semmit erről. Dolgozatok idején (ha már erről van szó, csak erről írok, de egyébként a differenciálásnak más tanórai módszertanai is vannak) a gyengébb diákok gyengébb típusú feladatlapokat kaptak, és több időt a megoldásra. A többiek hamarabb be is fejezték rendre a nehezebb dolgozatokat, és ameddig a lassabbakra vártunk, feladatokat kaptak, hogy elfoglalják magukat. Úgyis mindig az van, hogy akik hamar befejezik, elkezdenek piszmogni, és csak a többieket idegesítik...

Azt vettem észre, hogy a lány, akiről az előző tanára azt mondta, hogy ne várjak semmit tőle, mert egyszerűen hülye ehhez a tárgyhoz, ezeket a gyengébb dolgozatokat egyre javuló tendenciával írta meg. A vége az lett, hogy elkezdett ötösöket írni, és azt vettem észre, hogy az órai magatartása is folyamatosan megváltozott. Először nem vett részt az órákban, lesütött szemmel ült végig, és látszott, hogy nem érdekli, utálja ezt a tárgyat. Amikor elkezdett jó jegyeket kapni, akkor viszont megjött a bátorsága, és elkezdett jó dolgokat hozzátenni, ha kérdeztem valamit, akkor volt, hogy senki nem tudta a választ, és ilyenkor megszólítottam őt, és tudta. Év végén már arról volt szó, hogy rájöttem, hogy magától utána olvas a tárgyamnak, az apró betűs részeket, érdekességeket is elolvassa, és többet tud igazából, mint a "normálisok", akik csak magas lóról megírják ötösre a dogákat és kész. Ezért onnantól kezdve ugyanazokat a normál szintű dolgozatokat írta, mint a többség. Év végén dicséretes ötöst adtam neki.

Persze más gyerekeknél is jó hatással volt az, ha külön figyeltem rájuk, csak azért ezt a lányt hoztam fel, mert rá különösen büszke vagyok, mindig jól esik, ha az ő esetére gondolok. Nekem az az alapelvem, hogy ahhoz, hogy a gyerek jó legyen a tárgyamból, az kell, hogy jól érezze magát az órán, és szeresse a tárgyat. Ha ez a kettő nincs meg, tehetek akármit, a többség nem fogja megszeretni és megtanulni a tárgyamat. Márpedig én azért vagyok ott, hogy megszeressék és megtanulják. Egy tantárgy megszeretésének pedig a sikerélmény a feltétele. Ehhez képest semmi jelentősége nincs annak, hogy az egyik gyerek öt perccel tovább írhatja a dolgozatot, ami 1-2 feladattal kevesebbet, vagy könnyebb kérdéseket tartalmaz, mint a másik. Úgyis ugyanazon az órán ülnek, ugyanabból a könyvből tanulnak, tehát az, amit meg kell tanulniuk, ugyanaz.

Sok gyerek (és szülő) egyébként azt is gondolja, hogy ha gyengébb képességű, akkor nem is kell semmit tennie, úgyis átmegy. Ez nálam nem így van. Ki nem állhatom azt a viselkedést, amikor a gyerek hátradől, szétterpeszti a lábát, mondván, hogy ő nem csinálhat semmit, mert úgy sem bukik meg, mert neki papírja van. Ez nem erről szól, óriási félreértés. Mindenkinek a képességéhez mérten kell teljesítenie, és számot adnia a tudásáról, ez a differenciálás. És nem az, hogy lobogtatod a papírt, és nem kell csinálnod semmit, és a hülyék egyformán ötöst kapnak az okossal.