Miért van ennyi rossz tanár?
Sajnos vannak olyan tanárok, akiknek abszolút nem való ez a pálya.
Egy példa: Gimiben az angol tanárom tolmácsnak készült nem jött össze neki, így nem maradt más, eljött tanítani.
Utalta a gyerekeket.
Na az ilyen nem való tanárnak szerintem.
Ez egy hivatás, annak kellene választania, aki tényleg át szeretné adni a megszerzett tudását a fiatalabb generációnak, annak, akinek célja, hogy tudást töltsön a fejekbe.
Aki csak azért lett tanár mert nem volt más az olyan is szerintem.
Az hogy online oktatásban ez meg jobban kiütközik az annak is betudható szerintem, hogy a magyar közoktatás nincs megfelelően felkészülve erre. (Tapasztalatból mondom) Sok tanár azt sem tudja, hogyan kell használni ezeket a felületeket, ráadásul online sokkal kevesebb eszköze van szerintem a figyelem felkeltésére.
Úgy szintén a diáknak se leányálom, hogy a gép előtt kell ülnie órákon át.
Az egész online oktatás úgy rossz ahogy van.
Apám mindig azt mondta, „aki nem tudja, az tanítja”. És valóban, általában erről van szó. Vagy épp ellenkezőleg, annyira profi benne, szinte autista szinten elmélyült a tárgyban, de képtelen érthetően átadni. Ilyet viszont inkább csak egyetemen tapasztaltam.
Az viszont már nem a tanár hibája, hogy a tananyag elavult. Az a rendszeré.
Erről a kérdésről oldalakat lehetne írni. De a fő szempontok;
-a gyerekek nagy része neveletlen, a tanárnak is visszapofáznak
-a tanárnak nem megfelelő a fellépése, hogy rendet tudjon tartani, és a nettó 160-ért nem is nagyon fogja törni magát
-az alulfizetettség, és a megbecsülés hiánya miatt motiváltsága sincs, hogy rendesen tartson órát; tart, ahogy tud, vagy ahogy kedve van
-ehhez még hozzájön az is, hogy sok tanár egyáltalán nem tanárnak való, sőt olyan is van, aki még az anyagot sem tudja rendesen, emiatt magyarázni sem tud (itt főként a matekra gondolok; annak idején begyakorolta a lépéseket, de hogy mit miért kell úgy csinálni, azt már nem tudná megmondani).
És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Abba nem kéne belegondolni, hogy a mai generáció nagy százaléka egy görcs? :D Tudom miről beszélek, mert tavaly végeztem gimiben. Nálunk is ez volt. Akik seggek voltak vagy nem tanultak azok mindig szidták a tanárokat. Érdekes módon, ha egyszer egyszer odafigyeltek órán akkor megragadt bennük valami. Plusz nálunk nagyon segítőkészek voltak a tanárok. Bármikor odamehettél bárkihez és valóban emberségesen bántak veled. (És érdekes módon ha valaki sggfejként bánt az egyik tanárunkkal, de el akart menni óráról vagy valami a tanár beleegyezett és nem gcizett vele.)
Szegény tanárok helyébe is bele lehet képzelni magunkat. Ők nem unják pl hogy húsz éve ua tanítják? Meg az osztály 70%-a a telefont nyomkodja mert arra nem képes, hogy 45percig mellőzze az online életét?
Vagy azt hogy online órán a 27 emberből 10-en vannak jelen? Pedig szerintem senkinek nincs bokros teendője otthon:)
"Érdekes, 3 diplomám van mérnöki irányban, mégis, egyetemen nem találkoztam rossz oktatókkal"
Hát ez vagy baromi nagy ferdítés vagy te egy csoda vagy. Érdekses hogy a marksmyprofessoron minden egyetem tele van 1-2-3 pontos tanárokkal, akiket szidnak. Ha nem is 80%-a ilyen a tanároknak de mondjuk 20-30%-a ilyen...
Amúgy nem tudnak tanítani... Lássunk be pár dolgot.
A tanár kezében nincs fegyver. Ha nem egy jobb iskolában tanít akkor ott az igazgató kb örül ha diák van, tehát a legrosszabbat se csapják ki. Ezzel visszafogja őt és a többieket is. Ahelyett pedig, hogy 10 óra alatt eljutnának oda, hogy a tanultakból egy izgalmas feladatot oldjanak meg (mert ne legyen kétsége senkinek azért unalmas az leoktatni hogy He is a boy, vagy 2^3*2^2=2^5) ahelyett a basic hülyeségekkel kell foglalkozni tovább mint kellene.
Ott van az, hogy 160 ezerért nem akarnak tanítani, ami egyrészt jogos is mert ez kinek lenne az álma? De ha még a pénzzel ki is békülne, azzal hogy telibe szarja a legtöbb gyerek azt már kevés ember nyeli be.
Idősek mesélnek arról, hogy olyan pofont osztott le a tanár ha nem tudott viselkedni, hogy még a padtárs is kapott belőle. Nem azt mondom, hogy ezt vissza kell hozni, de ha nem tud viselkedni az órán kiraknák a suliból, elvennék a családit a szülőktől amíg nem jár iskolába a gyerek és csak a kövi évben iratkozhatna be máshova, azért nagyobb rend lenne...
Az pedig igazából a 3. pont, hogy sokan tanárnak már csak a könnyű diploma miatt mennek. Mivel ott nem húzzák meg legalább a felét, így kap egy könnyű diplomát, amivel már diplomásként jelentkezhet akárhova és mégis csak jobb mint érettségivel. Ha pedig ez nem válik be, akkor elkezd tanítani azzal a nagy teljesítménnyel amivel amúgy is tanár akart lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!