Mi az a templomgazdaság?

A csatornahálózat ágai közelében fekvő földterületek vonzották a munkaerőt. E területek tulajdonosa - a földközösség - egyre növekvő számban alkalmazott bérmunkásokat, így tulajdonuk - minthogy ők a munkamegosztásban és a termékek elosztásában az irányító szerepet játszották, s a többletterméket jórészt maguk sajátították ki - fokozatosan kizsákmányoló jellegűvé vált. Az ilyen földközösségi szervezet alakult át lassan templomgazdasággá, ahol a tulajdonos elvben egy istenség volt: azaz a termelőeszközökkel és a termelési tapasztalatokkal monopóliumszerűen rendelkező testület, a papság, mely a munkálatokat szervezte és a többletterméket kisajátította. A sumer templomgazdaság tehát a maga klasszikus formájában testületi magántulajdon volt. A város legjobb földjei voltak birtokában, és a termelés bővülése során egyre több munkaerő került a hatalma alá.

A templomgazdaság földjei három kategóriára oszlottak. Az első kategória művelése majorszerűen folyt (e földek neve: nigenna, "az úr [en] birtoka"), munkacsapatokba osztott és a központi raktárakból természetbeni bért (fejadagot) kapó munkásokkal. Az állattenyésztés és a mezőgazdasági nyersanyag feldolgozása (bőr-, gyapjú-, söripar stb.) e kategóriához tartozott. Ez a kategória a földek 30 százalékát fogta át. A második kategória - a földterület 40 százaléka - művelése kis kiterjedésű (0,3-10 hektár közötti) parcellákban folyt; ilyen parcellát mindenki kapott megművelésre és teljes haszonélvezetre, aki a templomgazdaság szolgálatában állt: a főpap is, a legszegényebb bérmunkás is. E földek haszonélvezeti joga mintegy bérkiegészítés volt. E kategóriát így is nevezték: kur (a KUR6 jellel), azaz "táplálék-(rész)". A földek harmadik kategóriáját (neve: uru4-lal, "művelési" vagy "paraszti" föld) ugyanilyen kisparcellás egységekben vehette át bárki megművelésére, meghatározott és a termés mennyiségétől független összegű (az átlagtermés 15 százalékát kitevő) bér vagy adó fejében, amit a templomgazdaság kapott.

A templomgazdaság alkalmazottjai a város lakosságának 30-50 százalékát tették ki. Ezek az alkalmazottak egyidejűleg voltak bérmunkások és kistermelők. Kizsákmányoltságukat fokozta, hogy a templomgazdaságban az elosztás raktárrendszerű, kiutalásos volt, ők tehát az árutermelésben önálló termelőként nem vehettek részt. A személyileg általában szabad templomgazdasági dolgozók között specializálódott, állandó réteget a kézművesek (ács, kőfaragó, kovács, ötvös, pék, mészáros, takács, borbély stb.) alkottak, a többi munkanemre szükség szerint rendeltek ki munkacsapatokat (mezőgazdasági idénymunkák: szántás, vetés, aratás; nádvágás; kertészet, csatorna-karbantartás, vízhordás, halászat; ökörhajtás, szamár- és juhpásztorság stb.). A munkacsapatok vezetői azonban mindig szakképzett és állandóan azonos munkát végző - privilegizált - személyek voltak.

Rabszolgákkal találkozunk ugyan a templomgazdaságokban, de számuk a személyzet létszámának 10-15 százaléka lehetett, és nem a termelés legfontosabb ágaiban foglalkoztatták őket. Természetbeni fejadagjuk nemenként, életkor szerint és a végzett munka fajtájának megfelelően is változott; mennyisége valamivel elmaradt az azonos elbírálás alá eső szabad fejadagja mögött, s a rabszolgák nem kaphattak "táplálék"-parcellát sem. A csatorna karbantartásánál dolgozó felnőtt férfi rabszolga havi fejadagja 22-38 kilogrammnak megfelelő gabona között mozgott; emellett zöldséget, gyümölcsöt, némi olajat kaptak. A rabszolgacsalád minden tagja dolgozni volt köteles.

A város művelésre alkalmas területeinek a templomgazdaságon kívüli része részben az uralkodó magántulajdona volt, részben pedig a még meglévő földközösségek közös tulajdona (ugyancsak magán földhasználat mellett). A királyi birtok a művelhető föld 10 százalékára terjedt ki, művelése körülbelül ugyanúgy folyt, mint a templomgazdaságé. A templomgazdaság és a királyi gazdaság hasonló tulajdonformát képviseltek, s így nem véletlen, hogy például Lagasban a kettő szervezetileg is közel került egymáshoz. A földközösségeket - amelyek az összterület 30-40 százalékát birtokolták - forrásainkban, mint hasonló körülmények között bárhol, csupán bomlásának folyamatában látjuk. A földközösségi földekre vonatkozó, s e korban még szórványos adásvételi okmányok azt a folyamatot tükrözik, amely során a közös tulajdon a közösség vezető rétegének magántulajdonává válik. A földközösségi földek általában rosszabbak voltak, mint a templomgazdaság földjei; a tulajdon koncentrációja az egyszerű földközösségi tagok - szabad emberek - nagy részét megfosztotta a megélhetéstől, így a szabad munkaerő átáramlott a templomgazdaságba vagy a királyi birtokra. A földközösség lassú felbomlásra volt ítélve. A föld magántulajdona Sumerben fokozatosan alakult ki.