Minimum 3 oldalas fogalmazás, de mit és hogyan?

Petőfi Sándor tájleíró költeményei

- Petőfi szerint nincs érdek nélküli szépség, szép az, amihez érzelmi viszony fűzi

- A tájleíró költemények legtöbbje emlékezetből született

- célja: a táj bemutatása

- a leírás módszere a közelítés és a távolítás – realisztikus ábrázolásmód – dogerisztikus

- Petőfi mégis romantikus költő

- Petőfi a tájat elfogadja olyannak, amilyen valójában, tehát hű képet rajzol róla

- egyes alkotásaiban ez a leírás társadalombírálattal kapcsolható össze

- kiolvasható belőle az ott élők társadalmi helyzete, a szegénység

Az Alföld

- 1844. július, Pest

- az Alföld a felvilágosodás korában került be költői témaként a magyar költészetbe

- tehát a tájválasztás nem tekinthető újdonságnak (Bessenyei, Fazekas)

- közvetlen előzménynek a Gaál József 1836-os karcolata tekinthető (Az Alföld képe)

- Petőfinél egyedi a következetes ragaszkodás a témakörön belül az Alföldhöz

- ez a mű nem arat osztatlan sikert, sok támadás éri emiatt (erre válasz a Természet vadvirága)

- az a mű a Petőfi tájlíra alapja

- az Alföld sík vidéke a szabadság jelképévé válik

- fizikailag a végtelenség érzékét keltik

- térben megszűnnek a korlátok

- a romantikus költők vágyát tükrözik

- a gondolatok, a képzelet szabad szárnyalásának jelképe/metaforája

- 12 szakaszból áll

- az első kettő, és az utolsó versszak tartalmi keretet ad

- a leírás módszere a közelítés és a távolítás – realisztikus ábrázolásmód

- 1. és 2. vsz.

- kétféle tájideál szembeállítása

- leszámol a romantikus tájjal

- „vadregényes, érintetlen táj”

- elismeri, hogy szép a Kárpátok, de nincs hozzá érzelmi kötődése, ellenben az Alfölddel

- metafora: önmaga lelkét azonosítja a sassal

- ezt kihasználva felviszi a magasba a gondolatot, ahonnan látni az Alföldet

- ebből a magas helyzetből szemléli a Kiskunságot

- hangok: pattogás, zúgás, kurjantás

- a magasba tett nézőpont megy lefelé, egyre részletesebb

- észleli az apró mozdulatokat

- 6. vsz.

- emberek lakta tanyákhoz érkezünk

- a tanyák környéke utal az emberek áldozatos munkájára

- „Ringatózik a kalászos búza” – valaki elültette

- eddig függőleges irányú mozgás volt, most pedig vízszintes

- megérkezünk a dőlt kéményű csárdához

- pusztában élő emberek közösségi együttlétének a helyszíne

- a csárdát körülvevő környezetet aprólékosan ábrázolja a költő

- eljutunk a legkisebb részletekig

- utolsó előtti vsz. – rövid összefoglalása ennek a tájleírásnak

- fordított módszer – távolodunk, amíg a szem ellát

- utolsó vsz. – visszatérünk oda, ahol a 2. vsz.-nál voltunk – érzelmi kötődés

- kimondja, hogy szép az Alföld

- Szózatból jövő szavak

A puszta, télen

- 1848. január, Pest

- leíró költemény

- ugyanazt a tájat látjuk mint az Alföldben, csak más évszakban

- érzelemmel teli felkiáltással kezdődik

- „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!”

- szójáték, nyelvi humor, szóismétlés,

- puszta: többjelentésű (üres, síkság)

- az egész tájat úgy festi le, hogy költői képek sorozatából áll a mű

- a bemutatás módszerére utal a bemutatás eszköze, az összehasonlítás

- negatív tájfestés, tagadó szerkezetek

- bemutatja, ami a téli tájból hiányzik, de az előző évszakokba megvolt

- 1. vsz.

- megszemélyesítés, a kihalt téli táj megelevenedik a költői képek segítségével

- az első megszemélyesítés tulajdonképpen metafora (ősz = rossz gazda)

- elkezdődik egy párhuzam

- a nyár, a kikelet gyűjtöget, az ősz ezt mind elfecsérli

- a különböző évszakoknak megfelelően állítja szembe az alföldi tájat

- két kép készül: tavaszi-nyári és téli

- 2. vsz.

- a leírás hagyományos módszerét követi, érzékszerveinkre próbál hatni

- hallás: hangutánzó szavak segítségével

- 3. vsz.

- áthumanizálja ezt a tájat, emberivé válik minden részletében

- vonzalmat, közvetlen viszonyt fejez ki a tájhoz

- a látás érzékszervére hat

- a téli napról eszébe jut a fáradt madár repülése, ez egy teljes hasonlat

- a strófa megszemélyesítéssel zárul

- az első 3 versszakban mintha fentről tekintene erre a vidékre, de ez megváltozik

- a leírás célja itt is az ember lakta hely, a halászkunyhó, a csárda

- a módszer tehát a közelítés

- minden üres, mintha az emberek elbújtak volna

- az emberek cselekvése szaggatott

- a cselekvések inkább passzivitást sugallnak

- a természet erői nem ilyen mozdulatlanok

- utolsó 3 vsz.

- mozgalmas, dinamikus képek

- hatalmas erőteljes természet

- lebukó nap fénye – koronáját elvesztő király

- a versnek talán ilyen üzenete is van

- a forradalomvárás idején, az azt megelőző hangulatban született

Kiskunság

- 1848

- A cím a leírás tárgyát nevezi meg

- a közvetlenül megnyilatkozó lírai én a (E/1.) nem csupán szemlélődő, megfigyelő alakként van jelen, hanem benne él a tájban

- az alanyi és tárgyi költészet hangja állandóan váltakozik

- a mű az E/1. lírai én tájélményéről számol be

- visszaemlékezéssel megidézett tájat ír le, belső látomását jeleníti meg

- „testi szemeimet behunyom, és lelkeim szemeivel nézek”

- a kompozícióra a folyamatos, vonalszerű előrehaladás a jellemző

- a megfigyelő nem egyetlen pontból szemléli a tájat

- a nézőpont állandóan változik

- folyamatosan előrehaladva, az utazó szemszögéből írja le a látottakat

- a leíró részekre a az állóképszerűség jellemző

- a megjelenő mozgások ellenére kimerevített képek sorjáznak egymás után

- ezt fokozzák a gyakori belső ismétlések

- jelzői, határozói szerepű szavak ismétlése (egy-egy, itt-ott, imitt-amott) – nominális jelleget erősítik

- a felszín mozdulatlannak ható nyugalma ↔ lassú, állandó mozgás

- egyszerű kifejezésmód