Hogyan értelmezzem az alábbi Nemes Nagy Ágnes verset?

Balaton

1.

Karton fürdőruha-maradvány

őrzi rajta a századot,

de gyönge melle, mint a hablány

melle a sás közt, úgy ragyog,

sötét fejét a torzsba fúrta,

mozdulatlan nyakát szelíden

körülhullámozzák a kurta

fürtök. Moszatba ér a karja széle:

afféle

Oféliát vélnél a vízben.

Jő a fiú. Gázol, kutat.

Két barna combján szőke, göndör

pihék remegnek, hajlanak

a szembevágó vízözöntől.

2.

Ki hinné, hogy a Balaton

szine alatt, szine felett

halottak, roncsok, repülők,

alapító oklevelek?

Mocsári tó. Mint nádcukor

csorog belé a hold,

elforrta már a féllevét,

mig délibb napja volt,

csak ősszel látni, ha higúl,

s felszáll a gőz a domb hegyéig,

hogy ott szelídebb istenek

kecskecsecsű szölleje érik.

3.

A kisebb tó, a fok mögött.

A nagy víz hajdan erre járt.

Levendula-mezők között

látni a geológiát.

Hegyet gyűr, szétszakít,

humuszt morzsol hamuból,

s iszonyatos lábujjai

kiállnak a saruból.

4.

Milyen meleg a deszka! Szinte füstöl

a fényben, amint ráfröccsen a hab.

Szalmakalapod vedd le a fejedről,

s takard el vele arcodat.

Füled alatt a palló, mint a dob.

Halkan dobol a víz a dobban.

Fogják a hangját sűrű nádasok.

Hallani, hogy a deszka roppan.

Aludj halász. Épp három óra.

Krisztus halála perce ez.

Észrevétlen suhint a tóra

a nap, s egy napot elfelez.

5.

Se hold, se út. Fönt jár a szem,

bolyong a csillag-sűrüben.

Lent egy kőpárkányt látni még,

mintha foszfortól fénylenék.

S ütődvén a hegy kebeléhez,

a kéz egy szöllőfürtöt érez.

Hogy nem buggyan szét ez az ég!

Hogy bírja önnön gyönyörét!

S iszonyatát – az éj delel –

Hogy vége lesz, hogy bírja el?

6.

A rézvörös, a szürke

egymásba fúrta tőrét,

tusakodik az alkony,

reszket a tág levegő-ég.

Nem mozdul mégse: reszket,

rezeg a kétszinü metszet,

állja a hab, mig felszökik,

a metsző szélvész karcait.

7.

Állja a víz a szél marását,

tusakodik az alkonyat,

holdtalan éj lesz – meg ne lássák,

takard el vele arcodat,

halott a lány, hogy meg ne lássák,

a torzsba bújt, elernyedőben,

de szűk a víz, emeli hátát,

mert mélye nincs, csupán időben,

mocsári tó, iszapja fűt,

forró deszkán mutatja füstjét,

takard el arcod, mindenütt

a rémület s a gyönyörűség,

keblek: szöllőfürt, hableány,

suhint a nap, hasad a karton,

iszonyatos lábujj nyomán

kecskecsecs az északi parton,

csillagsűrűbe csal az éjjel,

ki bírja el, hogy vége lesz,

meg ne lássák, a hold se kél fel,

Krisztus halála perce ez –