Jó matekosok! Mit gondoltok erről a haványozással kapcsolatos videóról?
A matek része tényleg korrektnek tűnik (az állítások és képletek igazak). Annyi, hogy amikor azt mondja, hogy ennyivel mindent el lehet intézni, az az irracionális kitevőkre nem igaz (ott kell még egy lépés), de lehet, hogy olyanok nem is fordulhatnak elő középiskolában/közép szintű érettségin.
A másik, hogy kicsit furán magyaráz. Például egész számok reciprokánál említeném, hogy oszthatjuk őket 1-gyel (mert nem változtat az értéken), és akkor a lesz egy nevező, amivel felcserélhetjük a számlálót. Vagy az is fura volt, hogy azzal kezd, mi az a hatványozás, aztán az n-edik gyökvonást már adottnak veszi (n pozitív egész). Meg lehet, hogy én legalább az egyik azonossághoz elmondtam volna a bizonyítást is, azzal, hogy a többinél is így kell gondolkozni, ez általában segít a memorizálásban. Értem, hogy ez egy tömör videó szeretne lenni, de szerintem ezek max egy percet tettek volna hozzá. (A gyökvonás nem feltétlen... Az is igaz.)
Szóval kritizálni könnyű, és én valszeg nem fogom venni a fáradtságot, hogy erről a témáról Youtube-videót csináljak. De az mindenképpen jó, ha valami többféleképpen el van magyarázva, sokaknak segíthet a megértésben, ha csak kicsit máshogy hallják ugyanazt.
Amit elmond, az hibátlan.
Kérdés, hogy ennyiből valaki (nem jó matekos) megérti, vagy átlátja-e a hatványozást. Alapvető probléma a matematikaoktatással, hogy „ott a képlet oszt' jóvan”, a miértek viszont nincsenek megmagyarázva. Ha a videó készítőjének az volt a célja, hogy egy összefoglalót készítsen, akkor azt jól teljesítette, de ennél többet ez a videó nem is nyújt.
#3
Nyilvánvalóan nem azzal a céllal csinálta ezt a videót, hogy ebből majd megérti fullra valaki a hatványozást, csak amolyan összefoglalóként.
Ezt onnan tudom, hogy a videóit használom a matematika tanulásban, és amikor egy témát kibont, akkor lassabban magyarázza el, feladatokkal megoldva.
Itt egy példa:
Szerintem Magyarországon ez a srác az egyik legjobb matektanár.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!