Miért váltak olyan gyorsan nevetséges gagyi sereggé 1915-ben a szerbek mikor Mackensen új stratégiával váltotta fel a régi Osztrák-magyart ? Miért volt olyan könnyű egyik csapdából , gyors bekerítésből a másikba esniük?
Miért váltak olyan gyorsan gagyi sereggé 1915-ben a szerbek mikor Mackensen új stratégiával váltotta fel a régi Osztrák-magyart ? Miért volt olyan könnyű egyik csapdából , gyors bekerítésből a másikba esniük?
Egy háborús propaganda legendát szeretnék eloszlatni, ami Dávid-Góliát harcnak hazudta szerbiai hadjáratot. Ha pontosan megnézzük az aktuális csatákban résztvevő szerb seregek létszámát, a szerbek mindvégig képesek voltak hasonló méretű seregeket küldeni a Monarchia ellen, mivel a monarchiának a sokkal súlyosabb és erősebb Cári Oroszországgal kellett élet-halálharcot vívnia, később az olasz front is falta az embereket, így Szerbiába nem sikerült megfelelő döntést kicsikaró (túlerővel rendelkező) mennyiségű katonát küldeni.
Amikor MAckensen tábornok megérkezett még a kisebb német egységekkel együtt sem volt a Monarchiának túlereje. Mackensen teljesen új hadsereg mozgatási logisztikai stratégiákat dolgozott ki, és addig a szerb fronton nem alkalmazott bekerítési taktikákat. Mégegyszer a gyengébbek kedvéért: A kislétszámú német sereg és az OMM sereg együtt harcolt, és még nem volt számbeli fölényben ha az aktuális 1915 csaták statisztikáit megnézzük. Ezzel az hadvezetési új stílussal nem tudott lépést tartani a szerb tábornoki kar, idegesen kapkodni kezdett az ellenség szokatlan támadási stílusa és hadseregmozgatása miatt, ezért hibára hibákat halmozott, ami egyre több egység bekerítésével végződött. Mackensen színrelépésével kezdett el igazán vérezni a szerb hadsereg, pláne amikor ki akartak törni a rosszul vezetett seregeik a bekerítésekből.
Szerb hadsereg 1915 második felében produkálta a világháború leghatalmasabb arányú veszteségeit, 50 felett volt csupán a csatatéren elhunytak aránya az összes besorozott katonából, ami világrekord volt akkoriban, hullottak mint a papírhuszárok..
A szerb túlélőket 1915 végén a szeb kormánnyal együtt evakuálta a brit francia és olasz flotta Korfu szigetére, ahol várták az esetleges ANTANT győzelmet.
Kisebb egységeket később felfegyverezte az ANTANT és a szaloniki frontra küldték őket 1 év múlva. A szerb hadsereg a francia sereg árnyékát követve visszatérhetett az addigra katonailag evakuált üres Szerbiába , de mindez már csak a Monarchia szétbomlása után következett be.
Mi volt a lényege az új taktikának a régihez képest?
1915-ben: 260.000 szerb és 48.000 montenegrói. Szóval ne csaljál!
Még mindig nem konkrét csatákról beszélsz, hanem ködösítesz Szerbia területén állomásozó erőkkel. Jó része az OMM seregeknek az elfoglalt szerb területeket őrizte és nem ment csatába.
# 21
EZT ÍRTAD: "1915-ben: 260.000 szerb és 48.000 montenegrói. Szóval ne csaljál!"
Leírtam az alábbi kommentjeim mindegyikében, hogy 260 000 szerb és 48 000 montenegrói volt 1915-ben.
# 7
"SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ:
Szerbia: 260 000 fő
Montenegró: 48 000 fő
ÖSSZESEN: 308 000 fő + 1116 ágyú"
# 11
"1915-ÖS SZERBIAI HADJÁRAT:
ERŐARÁNYOK AZ OSZTRÁK-MAGYAR-NÉMET FRONTON:
SZERBIA:
170 000 fő
I. szerb hadsereg:
- II. dunai hadosztály
- II. drinai hadosztály
- II. moravai hadosztály
- Szokol dandár
- Usize-csoportosítás
Belgrádi hadtest:
44 zászlóalj
II. szerb hadsereg:
- I. dunai hadosztály
- I. drinai hadosztály
MONTENEGRÓ:
48 000 fő
Lovćen-csoportosítás
Hercegovina-csoportosítás
Szandzsák-csoportosítás
Albánia-csoportosítás
SZERB ÉS MONTENEGRÓI ERŐK AZ OSZTRÁK-MAGYAR-NÉMET FRONTON: 218 000 FŐ
ERŐARÁNYOK A SZERB-BOLGÁR FRONTON:
SZERBIA:
90 000 fő"
# 15
"Nem világos, hogy a 300 000 fős bolgár hadsereg egymaga nagyobb és erősebb volt, mint a teljes, 260 000 fős szerb haderő?"
# 20
"ERŐARÁNYOK 1915-ÖS SZERBIAI HADJÁRAT:
SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ:
Szerbia: 260 000 fő
Montenegró: 48 000 fő
ÖSSZESEN: 308 000 fő + 1116 ágyú"
SZÓVAL VAGY NEM IS OLVASTAD EL, AMIT ÍRTAM, VAGY KISSÉ HAZUDÓS.
# 23
A 600 000 osztrák-magyar, német és bolgár katonából maximum ha 100 000 főt lekötött volna az elfoglalt szerb területek megszállása, akkor is 500 000 fő maradt volna a 308 000 szerb és montenegrói ellen, akiknek ugye szintén kellett erőket hagyni a hátországban az utánpótlási vonalak biztosítására.
Sehogy sem tudod kimagyarázni, hogy ha az osztrák-magyar, német és bolgár erők közel kétszeres számbeli és közel háromszoros tüzérségi fölényben voltak a szerb-montenegrói erőkkel szemben, akkor miért nem elsöprő túlerőben voltak?
ERŐARÁNYOK 1915-ÖS SZERBIAI HADJÁRAT:
KÖZPONTI HATALMAK:
Osztrák-Magyar Monarchia: 200 000 fő
Németország: 100 000 fő
Bulgária: 300 000 fő
ÖSSZESEN: 600 000 fő + 3163 db ágyú
SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ:
Szerbia: 260 000 fő
Montenegró: 48 000 fő
ÖSSZESEN: 308 000 fő + 1116 ágyú
# 23
EZT ÍROD: "Még mindig nem konkrét csatákról beszélsz, hanem ködösítesz Szerbia területén állomásozó összes erőkkel. Jó része az OMM seregeknek az elfoglalt szerb területeket őrizte és nem ment csatába."
Csakhogy a hadműveletek kezdetén, 1915. október 6-án gyakorlatilag Szerbia teljes területe a szerb hadsereg ellenőrzése alatt állt, osztrák-magyar erők nem tartottak megszállva szerb területeket, kivéve egy picinyke csücsköt Orsovával szemben, mert korábban a Monarchia a vereségei miatt kiürítette Szerbiát.
Ezt a térkép is mutatja, hogy a szerb főerők közvetlenül Magyarország déli határához vannak felzárkózva: [link]
Vagyis a hadműveletek kezdetén a teljes osztrák-magyar és német haderő rendelkezésre állt Szerbia ellen, hiszen Szerbiában nem kellett megszálló feladatokat ellátni, mert gyakorlatilag az egész Szerbia a szerb hadsereg kezében volt..
Tehát 200 000 osztrák-magyar és 100 000 német állt szemben 170 000 szerb és 48 000 montenegrói katonával 1915. október 6-án, a hadműveletek kezdetén.
További 90 000 szerb katona nem volt bevethető az osztrák-magyar és a német erők ellen, mert ezek a bolgár határra lettek felvonultatva egy estleges bolgár támadással szemben, ami 1915. október 14-én be is következett, Bulgária 300 000 katonával oldalba és hátba támadta Szerbiát.
A bolgár támadás megindulása után a szerb hadvezetés már a szerb haderő felét, durván 130 000 katonát vetett be a bolgárok ellen a moravai és az ovče pole-i csatákban.
1915. október 14. és november 9. között zajlott a moravai bolgár offenzíva 195 620 bolgár és 90 000 szerb részvételével, mely súlyos szerb vereséggel végződött. [link]
1915. október 14. és november 15. között zajlott az ovče pole-i bolgár offenzíva, 100 000 bolgár katona harcolt 41 250 szerb ellen, a szerbek szintén vereséget szenvedtek.
Tehát az 1915-ös szerbiai hadjárat első szakaszában, 1915. október 6. és 1915. október 14. között 170 000 szerb és 48 000 montenegrói katona harcolt a támadó 200 000 osztrák-magyar és 100 000 német katona ellen.
További 90 000 szerb katona Bulgária támadására számítva a bolgár határon maradt, tartalékban.
Amikor 1915. október 14-én Bulgária 300 000 katonával megtámadta Szerbiát, akkor a szerb hadvezetés néhány napon belül kb. 40 000 főnyi erősítést küldött a bolgár frontra, durván 130 000 főre, a teljes szerb hadsereg felére növelve az ott bevetett csapatai számát.
Vagyis Bulgária hadba lépése után a teljes szerb hadsereg durván felét lekötötte, azaz a 260 000 fős összlétszámból jó 130 000 főt.
Így röviddel 1915. október 14-e, Bulgária hadba lépése után már csak a szerb haderő fele, 130 000 katona és 48 000 montenegrói maradt az osztrák-magyar és német erőkkel szemben.
# 25
EZT ÍROD: "Megmondtam már, konkrét csatákat nevezz meg 1915-ből, amelyben az Osztrák-Német combó túlerőben van a szerb hadsereggel szemben."
BIZONYÍTOTTAM, KÖZVETETTEN AZ ELŐBBI # 26 KOMMENTEMBEN:
1915. október 14. és november 9. között zajlott a moravai bolgár offenzíva 195 620 bolgár és 90 000 szerb részvételével, mely súlyos szerb vereséggel végződött. [link]
1915. október 14. és november 15. között zajlott az ovče pole-i bolgár offenzíva, 100 000 bolgár katona harcolt 41 250 szerb ellen, a szerbek szintén vereséget szenvedtek.
Hiszen 1915. október 14. után a moravai és ovče pole-i párhuzamos csatákban jó 130 000 szerb katona, a teljes szerb hadsereg fele harcolt a bolgárok ellen. Ugyanis a bolgár támadás esetére tartalékolt 90 000 fős szerb haderőt a szerb hadvezetés jó 40 000 szerb katonával megerősítette, ezt a 40 000 főt az osztrák-magyar és német hadseregekkel harcoló szerb erőkből vonták el.
Így röviddel 1914. október 14-e, azaz a bolgár támadás után már csak 130 000 szerb katona és 48 000 montenegrói maradt az osztrák-magyar és német erők ellen.
Mivel az osztrák-magyar erők létszáma 200 000 fő, a németeké 100 000 fő volt, evidens, hogy 1915. október 14. után még masszívabb túlerőbe kerültek a szerbekkel szemben.
# 25
Ha az osztrák-magyar, német és bolgár hadseregnek összesen 600 000 katonája volt Szerbia ellen, akkor egy olyan kiváló hadvezér, mint Mackensen könnyedén megsemmisítő vereséget mérhetett a 260 000 fős szerb és a 48 000 fős montenegrói hadseregre.
Máshol is megerősíti a Wikipedia, hogy 600 000 főnyi osztrák-magyar, német és bolgár katona támadt Szerbiára, melynek hadserege a montenegróival együtt ennek a létszámnak alig a fele volt.
"On 11 October, without any previous declaration of war, the Bulgarians started making attacks on Serbian border positions; then on 14 October Bulgaria finally declared war on Serbia, the First and Second Armies under the command of General Boyadzhiev, advanced into the Timok region of northeastern Serbia[13] with the mission of cutting the vital rail line that ran from Salonika, up the Vardar and Morava River valleys, and depriving Serbia of reinforcements and artillery ammunition.[14] Numbering nearly 300,000 men, the forces of Bulgaria quickly overwhelmed the weak Serbian units along the frontier.[13] The Serbian Army had 250,000 men of which a large number were already battling 300,000 Germans and Austrians in the north. In addition Austrian troops soon started marching from Dalmatia." [link]
Tehát súlyos szövegértési gondjaid vannak.
"konkrét csatákat nevezz meg 1915-ből, amelyben az Osztrák-Német combó túlerőben van a szerb hadsereggel szemben."
Erre előjössz bolgár hadjáratokkal. Szerinted a bolgárok azok németek vagy osztrák-magyarok alternatív megnevezése?
# 29
Te aztán tényleg semmit sem értesz a hadviseléshez.
TÉGED NEM ERDEKELNEK A TÉNYEK.
1.) NEM VESZED FIGYELEMBE A 300 000 FŐS BOLGÁR HADSEREGET.
2.) NEM VESZED FIGYELEMBE, HOGY 1915. OKTÓBER 14. UTÁN A SZERB HADSREG FELE, 130 000 KATONA A BOLGÁROK ELLEN LETT BEVETVE.
3.) NEM VESZED FIGYELEMBE, HOGY ELEVE NEM AZ EGÉSZ SZERB HADSEREG, HANEM CSAK 170 000 KATONA ÁLLT RENDELKEZÉSRE AZ OSZTRÁK-MAGYAR ÉS NÉMET ERŐK ELLEN, MERT 90 000 SZERB A BOLGÁR TÁMADÁSRA VÁRT A BOLGÁR HATÁRON. EBBŐL A 170 000 KATONÁBÓL IS 40 000 FŐT ÁTVEZÉNYELTEK A BOLGÁR FRONTRA OKTÓBER 14. UTÁN.
4.) NEM VESZED FIGYELEMBE, HOGY A 200 000 OSZTRÁK-MAGYAR ÉS 100 000 NÉMET KATONA ONMAGÁBAN NAGYOBB VALÓS HARCÉRTÉKKEL BÍRT, MINT A SZERB HADSEREG, KÜLÖNÖSEN NEHÉZFEGYVERZETBEN VOLT IGEN NAGY A FÖLÉNY.
Ha az 1915-ös szerbiai hadjáratban 600 000 osztrák-magyar, német és bolgár állt 308 000 szerb és montenegrói katonával szemben, úgy, hogy az osztrák-magyar, német és bolgár erők tüzérségben, nehézfegyverzetben közel háromszoros fölényben voltak, akkor a vaknak is nyilvánvaló, hogy Szerbia katonai helyzete reménytelen volt.
Az 1915-ös szerbiai hadjárat két igazán döntő csatáját a moravai és az ovçe pole-i csatákat szerbek a bolgár hadsereggel vívták.
Nem az északról támadó osztrák-magyar és német erők mértek a döntő vereségeket a szerb hadseregre, amely a szerb front összemlásához vezetett hanem a bolgárok.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!