Mi a hasonlóság és eltérés az ókori Mezopotámia és Egyiptom gazdálkodása közt?

Mezopotámia

A Tigris és az Eufrátesz folyók közötti terület Mezopotámia. A folyók a csapadékszegény területeken is lehetővé tették a földművelést. Először kezdték csatornák, gátak révén öntözéssel termővé tenni a földet. Gabonát, gyümölcsöket, zöldséget termesztettek, és szarvasmarhát, juhot tenyésztettek. Ezeken kívül nádat biztosított a mocsár és agyagot a síkság. A többi nyersanyag, a fa, a kő, és a fémek hiányoztak. Ezeket csere útján kellett beszerezni, ami ösztönzőleg hatott a termelésre. A sumerok a Kr. e. 4. évezred közepén vándoroltak Mezopotámia déli részére. A közösség védelme, az öntözőművek megépítése, és a gazdaság irányítása csak szervezett keretek között lehetett eredményes. A Kr. e. 3. évezredben városállamok jöttek létre (Ur, Uruk). A városállamok élén papkirályok, (enszik) álltak. A szűk katonai és papi vezető csoport mellett a társadalom zömét a termelőmunkát végző, közrendű szabadok alkották. Ezt a modellt templomgazdasságnak hívjuk. A folyamatos öntözés azonban idővel tönkretette a sumerok földjeit. Ezért a gazdaság súlypontja lassan észak felé tolódott el.

Egyiptom

A Nílus alsó folyása mentén terül el, elszigetelve más civilizációktól. Éghajlata szárazabb, mint Mezopotámiáé, öntözés nélkül itt mezőgazdasági termelés nem folytatható. Egyiptomban az élet szorosan kapcsolódott a Nílushoz, az évszakok rendjét is a folyó áradásai határozták meg: áradás, sarjadás, forróság. Itt a folyamatos öntözés nem tette tönkre a talajt, mivel a folyó iszapja évente megújította a föld termőerejét. Emellett a legnagyobb értéket a kő jelentette: ez volt a legfőbb építőanyag és a szerszámok alapanyaga is. Két állam szerveződött: Felső-Egyiptom a Nílus felső és Alsó-Egyiptom a Nílus alsó folyása mentén. Kr. e. 2900 körül Felső-Egyiptom uralkodója meghódította Alsó-Egyiptomot, s így kialakult az egységes Egyiptomi Birodalom. A fáraónak despotikus hatalma volt: istenként tisztelték, az egész ország felett rendelkezett, s mindenki az ő kegyétől függött. Az uralkodó a papságra és a hivatalnokokra támaszkodott, a termelőmunkát a közrendű szabadok végezték. Ekkor a szerszámok többsége már rézből készült. Az Óbirodalom felbomlását követő átmeneti időszak után megerősödött a központi hatalom. Ebben jelentős szerepet játszott az, hogy az öntözéses gazdálkodásra epülő gazdasági rendszer csak a Nílus-völgy egységes irányítása esetén működik jól. A vezető réteg már nemcsak szolgálati, de saját birtokkal is rendelkezett. A bronzkorba lépő Egyiptomban a városok szerepe szintén megnőtt. Később, az alávetettség időszaka után rátértek az ekés földművelésre. Egy gémeskút szerű vízemelő szerkezet elterjedése (saduf) lehetővé tette az öntözés fejlesztését. Új állatfajták honosodtak meg, mint a juh, teve és ló. Az égetett tégla alkamazásával az építőanyagok köre is bővült. A hódítások után elterjedt a rabszolgatartás is.