Szegedi DEÁK FERENC GIMNÁZIUM vélemények? Tudom hogy volt már ilyen kérdés, de frissebb véleményeket szeretnék. Jöhet minden. Milyen pontokkal kerülök be?
Fizikai fájdalmat okoz a zagyva soraid olvasása... csak seggeléssel és magolással semmire nem fogsz menni, mert valamiért ilyen írás mellett nem sok értelmet tudok feltételezni. Legalábbis így elsőre biztosan nem.
A másik meg, minek mennél spanyolra? Mit kezdesz a spanyollal? Kik beszélnek spanyolul? Vagy majd mész Dél-Amerikába a putriba, esetleg Spanyolországba az államcsődbe? Még igazán kereskedelmi kapcsolatunk sincsen Spanyolországgal, hogy bármiért is megérje spanyolt tanulni.
A Deákban gyenge az angol, jelenleg az Eötvösben sokkal jobb, ha már így nyelvek iránt érdeklődtél (persze, egyáltalán nem mindegy melyik tanárt kapod). Most decemberben voltam felsőfokúzni angolból, Deákból átjött tanárom van, és elmondta, illetve vizsgán láttam hogy alig makognak valamit a Deákosok. Ráadásul ők a kéttannyelvűből jöttek... vagy én voltam übercsászár, amit azért kétlek, vagy ők voltak totálisan gyengék.
Amúgy meg nem kell ekkora feneket keríteni neki, igazából szinte az is tökmindegy milyen jegyeid vannak, ha szóbelin jó vagy, akkor felvesznek. Ha nem, akkor anyád még az igazgatóval is megbeszélheti, hogy deigen. Szóval ahova akarod, oda mindenképpen felvesznek. Ha nem vagy oda való, akkor meg mindenképpen kiesel. Ennyi a lényege, ez nem egyetem.
Másodjára elolvasva tényleg zagyva volt a kérdés, meg úgy minden benne. De egyáltalán nem a seggelős típus vagyok. Úgy vagyok 5-ös mindenből, hogy az esetek 90 százalékában SOHA nem ülök le tanulni, hanem ami órán rám ragad, illetve amit szünetekben futtában megtanulok. Az anyagokat értelmezni szoktam, nem beseggelni. Általában pont hogy úgy van, hogy feleletekre kapok 4-est, mert annyira nem seggeltem be.
De a többi választ köszönöm, hasznos volt:)
Én kéttanos vagyok, szerintem jó gimi :)
A tanárok jók általánosságban, bár némelyiknek fura kiejtése van (ugye én angolul tanulok sok tárgyat). Szerintem nagyon jó fej, meg korrekt amúgy mindegyik (oké, nyilván van 1-2 kivétel, de az mindenhol). A nyelvtanárok meg különösen jók. Szerintem szeretni fogod, ha ide kerülsz :)
Van mindenkinek külön szekrénye, a napi 5 tesi úgy van megoldva, hogy kéthetente elmegyünk úszni duplaórában, van táncunk is (mondjuk ezt utálom, de az csak a bénaságom miatt van), egyszer még tekézni is elmentünk, meg szóba került, hogy jégkorizni is fogunk :) Van sulirádió is. Úgy hirtelen ennyi dolog jutott eszembe.
Szerintem bejuthatsz, engem 80 pontos központival vettek fel tavaly, jegyeim kb ilyesmik voltak nekem is.
A szóbelitől ne félj, egyáltalán nem vészes, csak az a lényeg, hogy ne izgulj (könnyű ezt így utólag mondani).
Hajrá :)
És ezek az úszások plusz költségbe kerülnek? Meg aki nem akar úszásra menni, az mehet kondizni, nem? (ezt úgy hallottam, így nem tudom mennyire igaz). Mert ha úgy nézzük, lányoknak azért néha necces az úszás...:D Ja, szerintem nem említettem, de lány vagyok:D De ez nem sok mit számít, gondolom.
Eddigi válaszokat nagyon köszönöm, jöhetnek még!
Egyébként kéttanoson Én is gondolkoztam, de aztán meggondoltam magam, mert az a baj, hogy hogyha valamit nem értek mondjuk töriből, akkor azt nehezebb angolul megértenem, mármint hogy ezek az angol elmagyarázások, meg akkor gondolom angol felelések matekból is, meg amiket angolul tanulok, és ez miatt inkább letettem róla. Igaz, hasznos lenne, de nekem nagyon bevállalósnak tűnik. Amin gondolkozom(szinte biztos, hogy megjelölöm ezeket) az a speciális spanyol, speciális angol és az általánost is megjelölöm. Amúgy Deákon kívül szerintem még jelölök Ságváriban egy angolt meg Tömörkényben általánost, meg egy rosszabb sulit, de a Deák az a suli, ahova mindegyiknél jobban szeretnék menni.
Nem kerül plusz költségbe, annyi, hogy legyen felszerelésed. A lányoknak igen, lehet olyankor helyette kondizni (vagy futni), meg ha nincs ott a felszerelésed, vagy valami, de olyat nem lehet, hogy egész évben mindig kondizol, azt azért nem nézi jó szemmel a tanár :D
A töri az tényleg necces, nem a kedvencem (mondjuk magyarul is meggyűlt vele a bajom általánosban :D), de a matek egyáltalán nem rossz, szóbeli felelésünk még nem volt belőle mondjuk. Meg azért ne úgy képzeld el, hogy ezeken az órákon kizárólag angolul beszélünk (mondjuk a biosz olyan lesz, mert az egyik lektor fogja tartani, de az idén nincs). Persze titeket más tanárok fognak gondolom tanítani, de ők se lehetnek vészesek :)
Szóval ha jó vagy angolból (de tényleg jónak kell lenned), akkor nem vészes.
Az angollal az az egyetlen bajom van, hogy beszélni nem szeretek angolul. Nyelvtan nagyon jól megy, teszteket jól megcsinálom, tudom használni az igeidőket, minden ami kell, angol fogalmazásokat tudok írni, DE nagyon nem tudok beszélni:S Vagyis tudnék, de nem szeretek, nem tudom miért, de nagyon nem. Tanárnőm is néhány mondatot tud kihúzni belőlem. Ez a bajom az angollal csak, azért félek a spec. angol szóbelitől, ezért nem akarok kéttanosra menni.
És akkor mi van, ha mondjuk havonta 1-szer 2-szer elmegyek úszni, ha van kedvem, többi meg kondizás? Mert jobban kondizni akarnék, nincs semmi bajom az úszással, csak kondizni jobban szeretnék, tekintve, hogy rendőr akarok lenni, oda meg kell a fizikai erőlét:D És az úszófelszerelés alatt mit értesz? Miket kell venni/vinni?
Te figyelj, pont ugyanígy vagyok én is, beszélni nem szeretek (visszahúzódó vagyok) :D A tanárok megértik teljesen, persze az nem azt jelenti, hogy nem kell beszélnem, de nem gond, ha nem vagy bőbeszédű, a lényeg, hogy jól fejezd ki magad, ha téged kérdez. Na jó, társalgás órán mondjuk jó lenne aktívnak lenni :D
Ezt a kondizásos dolgot őszintén szólva nem tudom, lehet, hogy megengednék, lehet, hogy nem. (Nem hiszem, hogy engednék.)
Úszófelszerelés: fürdőruha (nyilván), ez lehet bikini is, de egyrészes ajánlott, úszósapka (ez kötelező!), meg vihetsz úszószemüveget is, de azt nem muszáj. Ja meg persze papucs. Meg törölköző :DD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!