Kihez kell fordulni, ha nem tartják be a Tanulmányi és vizsgaszabályzatot és akkorra írják ki a vizsgaidőpontokat, amihez nekik kedvük van?
Az oktatásért felelős főember pedig mellébeszél, azt mondja, hogy a szabályok szerint rendben vannak a vizsgaidőpont kiírások.
Itt mindig azt csináltak eddig is, amit akartak, semmilyen szabályzat nem számított nekik. Kihez fordulhatunk akkor, ha egyetemen belül csak kamuznak, hogy ne kelljen dolgozniuk egy kicsit?
már tavaly megbuktattak, ezért most már csak 1 lehetőségem maradt.
ha ez nem sikerül, újra kell felvételizni, ami ugye ezek után már lehetetlen, hogy újra tanuljam a felvételi anyagát, aztán elfogadtatni a tantárgyakat és akkor megint 3 vizsga lehet.
ezzel elveszett a diplomám, ha nem sikerül most.
nem értem, hogy kérhetnek 2 éves tananyagot egy időpontban egyszerre és ők állapítják meg, hogy a többezer oldalas könyvek alapján bármit kérdezhetnek?
ha megbukok, hogyan javítsam ki, hiszen ez egy szerencsejáték csak?
már két alkalom veszett, mert írásbeli nem sikerült, utána igen, de a szóbeli nem, mert azt kérdezte, ami direkt ki volt emelve a felkészülési anyagból, hogy nem kell.
tréfásan megjegyezte, amikor azt mondtam, hogy az nem volt feladva, hogy: nem olvastad el végig a könyvet?
és a másik tanár már nem kérdezhetett semmit, ő döntötte el egyedül,hogy nem vizsgázhatok tovább.
nagyon igazságtalan volt velem.
nyáron keményen dolgoztam. időm nem volt erre.
nálunk csak akkor lehet kérni új bizottságot, ha kétszer ugyanaz buktatott meg.
ezt is jól kijátsszák, mert az írásbelit nem tudod, hogy ki javította, ezért harmadszorra is megbuktathat ugyanaz a tanár.
és nincsenek semmilyen kérdések: minden, ami eddig vizsgaanyag volt, az a vizsga.
ha megbukik valaki,nem tudja, miből és hogyan készüljön legközelebbre, mert ők állapítanak meg mindent.
és pontosan kikérdezik a képleteket, hiba nem lehet, mert megbuktatnak ezért is, egy képlet pedig 1 sornyi hosszú is lehet, de nem lehet tudni, hogy melyik képletek kellenek és melyek nem.
a bizonytalanság a legszörnyűbb, hogy nekik bármit lehet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!